Egy program keretein belül toboroznak indiai nőket kamionsofőrnek Magyarországra, megvannak az első jelöltek is.
Korábban mi is írtunk róla, hogy indiaiakat hoznának Magyarországra kamionsofőri pozícióba, ezzel enyhítve az iparági sofőrhiányt. Ez persze nem csettintésre működik, hanem komoly feltételrendszeren kell átmennie annak, aki élni akar a lehetőséggel.
Ha ezt sikeresen teljesítette, akkor egy kétéves, meghosszabbítható szerződést kap, amely alapján heti 5 napot kell vezetnie napi kétszer 4,5 órás leosztásokban. A fizetése ezért havi 1800 euró, ami napi árfolyamon átszámítva nagyjából 687 ezer forintot jelent.
A jelentkezés feltételei többek közt az általános iskolai végzettség, az angol nyelvtudás és korábban sofőrként szerzett tapasztalat. A programban kiválasztott emberek képzésen, majd teszteken mennek át, eleinte Indiában.
Ezzel végzett most egy csapat sofőrjelölt, akikről nemrég megosztottak néhány képet az Instagramon. Ők azok, akik még egy kis képzésen vesznek részt Delhiben, majd szeptember második felében Magyarországra utaznak, és megtanulják a jobbos közlekedést, illetve átesnek még néhány vizsgán, mielőtt munkába állhatnak.
A programot egyébként a dán Baton Transport magyarországi leányvállalata, a Baton Transport Hungary és egy civil szervezet közösen futtatja. A jelentkezőkből nem volt hiány, ám a szigorú feltételrendszeren nem mindenki fért át.
Akik viszont teljesítették a követelményeket, ők hamarosan Magyarországra érkeznek. Köztük egyébként hét, 20 és 30 év közötti női sofőr is van, akikből párat megszólaltatott a Times of India.
Többen közülük már egészen fiatalon kezdték a vezetést megélhetési célokból, emiatt nem fejezték be tanulmányaikat. Van olyan köztük, aki hasonlóan kezdte, ám később a szenvedélyévé vált a teherautó, busz vagy éppen mentőautó vezetése.
A sofőrök hamarosan egyébként tartózkodási engedélyt is kapnak Magyarországon, ami azt jelenti, hogy családjaikat is áthozhatják. Ha a program sikeresnek bizonyul, akkor ők csak az előfutárai lesznek annak a tervezett, akár 800 indiai nőnek, akiket sofőrként foglalkoztatnának az elkövetkezendő öt évben.
Több országban is komoly gondokat okoz a sofőrhiány, ez pedig a szállítmányozás akadozását is magával hozza. A hiány egyik oka a kiöregedés, a másik pedig a nem megfelelő fizetések és munkafeltételek.
Vannak olyan országok, ahol a jogosítványszerzés átalakítását fontolgatják annak érdekében, hogy könnyebben tudjanak kamionsofőrként elhelyezkedni az emberek. Több helyen azt is vállalják a munkáltatók, hogy fizetik a jogosítványszerzés díját, csak helyezkedjen el valaki az ő cégüknél sofőrként.
Németországban már szó van arról, hogy B-s jogosítvánnyal is lehessen nagyobb teherautókat vezetni. Ha valaki B-s kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezik, a BGL szerint az eddigi 7,5 tonnás felett már 12 tonnás járműveket is vezethetne, ezzel növelve a potenciális sofőrök számát, hiszen sokak számára már az visszatartó erő lehet, hogy egy extra vizsgát kell tenni.