Kiderült, hogy a probléma az akkumulátor belsejéből ered, így a beszállítónak kell megoldani a dolgot.
Mint minden technológia hajnalán, az elektromos autók terjedése során is vannak bakik. Ettől sokan tartanak is, hiszen egy elektromos autó akkumulátora ha kigyullad, akkor kő kövön nem marad.
Nagyon nehéz eloltani, speciális technológiát igényel. Az akkumulátorban található vegyi anyagok folyamatosan képesek öngyulladásra, ha oxigénnel érintkeznek, márpedig ezt nehéz megakadályozni, ha egyszer szétnyílt a rendszer.
Ilyen kockázat merült most fel a Volvo elektromos nyergesvontatóiánál is Amerikában. Nemrég történt egy kisebb tűzeset az egyik akkumulátor szállítása során. Ahogy vitték hajón az alkatrészt, az kigyulladt, ám szerencsére időben el tudták oltani és elszeparálták.
Mivel ezekkel szerelik a Volvo teherautóit, ezért a svéd márka visszahívást rendelt el. Az akkumulátorcsomagok az Akasol AG-től származnak, és az ő feladatuk lesz kijavítani a hibát, ami a tüzeket okozhatja.
A probléma azzal van, hogy az akkumulátor belsejében nem megfelelő a cellák energiaelosztása. Ez olyan szennyeződést hoz létre az akkumulátorban, amely képes vezetni az áramot, így zárlat keletkezik.
A visszahívás körülbelül 172 Volvo teherautót érint Amerikában. Ezeknek egy része már pár éve szolgál, hiszen 2019 és 2023 között gyártott modellekről van szó.
Az akkumulátortüzekre egyre nagyobb figyelem fordul, hiszen ez az egyik legijesztőbb része az elektromos autózásnak. Nemrég egy szállítóhajó gyulladt ki Hollandia közelében, és bár egyelőre nem biztos, de feltételezik, hogy egy elektromos autó gyulladt ki és az okozta a tüzet.