Az elektromos járművek esetében az akkumulátortüzek jelentik az egyik legnagyobb aggályt a vásárlók számára. A hőkitörés lényegében egy láncreakció, amelyhez elegendő az akkumulátorcsomag egyetlen cellájának a meghibásodása vagy túlmelegedése, ami begyújthatja a körülötte lévő cellákat. Ráadásul a lítium-ion akkumulátorok nagyobb hővel és tovább égnek, mint egy sima autótűz esetében tapasztalhatjuk. Az energiatároló egység sajátosságából fakadóan pedig az ilyen tűz sima vízzel nem oltható.

A megoldást az jelentheti, ha a lehető legtovább késleltetjük a hőkitörés elterjedését, időt biztosítva arra, hogy a segítség megérkezzen. Épp ez a célja az LG által készített műanyagnak, ami polifenilén-oxid (PPO), poliamid (PA) és polibutilén-tereftalát (PBT) keveréke.

elektromos autó akkumulátora
Kép: Depositphotos

Az ötlet valójában nem számít újdonságnak, hiszen nemrég az amerikai Munro & Associates rukkolt elő a cellák burkolatához használható, rendkívül magas hőtűréssel rendelkező műanyaggal. Az LG szerint az általuk kifejlesztett új anyag hosszabb ideig képes ellenállni a hőnek, ráadásul a szélsőséges hőmérsékletingadozás mellett is képes megőrizni eredeti alakját.

Az LG Chem házon belül végzett teszteredményei szerint az anyag 1000 Celsius fokos hőmérséklet mellett több mint 400 másodpercig (valamivel több mint 6,5 percig) képes blokkolni a láng terjedését, amelyet a hőkitörés okozott. Ez 45-ször hosszabb idő, mint a hagyományos égésgátló műanyagok esetében.

tűzoltó
Kép: Depositphotos

A dél-koreai cég szerint ez elegendő idő ahhoz, hogy az autó utasai biztonságosan elhagyják a járművet és megpróbálják eloltani a tüzet. Az LG még 2009-ben kezdte meg ennek az anyagnak a kutatás-fejlesztését, ami a vállalat szerint jelen pillanatban a világ legjobb égésgátló anyagának számít. Éppen ezért tökéletes megoldást jelenthet az elektromos autók akkumulátorai számára. A műanyag tömeggyártása a tervek szerint 2023-ban kezdődik.

Nyitókép: Depositphotos