A márkánál azt mondják, hogy az új Fiat 500e alapjaira építkező modell Abarthabb, mint valaha.
Az Abarth nagy múltra tekint vissza, szinte végig csak a fiattal dolgoztak és anno az 500-as szériából faragott modelljük hatalmas siker volt. Azóta sem nagyon változtak a dolgok, ugyanúgy a Fiat 500-ast reszelik utcai sporteszköztől egészen kétüléses pályautóig. Most viszont haladtak a korral, nem is volt más választásuk, hiszen az alapot adó Fiat 500 elektromossá vált, így az Abarth is erre az útra lépett.

Azt már tudjuk, hogy vannak elég penge elektromos sportautók, így a műfaj nem lehetetlen, de az elektromos hot hatch egyelőre kevés gyártó zsánere. Az Abarth mégsem szerénykedte el és eleve azzal a reklámszöveggel nyitnak, hogy Abarthabb, mint valaha.
A nagyon Abarth modell ugye az 500e alapjaira épült ez egyértelműen látszik, inkább a rikító színe teszi kiugróvá első blikkre. Ez a szín azért is érdekes, mert amikor a Mercedes elektromos testvért csinált az akkor futó csúcsmodelljének, az SLS AMG-nek, akkor az ugyanebben a színben volt elérhető.
Persze az Abarth nem SLS AMG, kezdetben csak 155 lóerővel és 235 Nm nyomatékkal dolgozik, amit mind az első kerékre ad le. Ezzel elméletileg hét másodperces 0-100-ra képes az 1365 kilós autó, ami nem kifejezetten izgalmas szám napjainkban, de kiemelték, hogy a hagyományos 500e-nél 2 másodperccel, illetve egy 160 lóerős 595 Pistánál 3 tizedmásodperccel gyorsabb.

Ennél még lényegesebb, hogy versenypályán, egészen pontosan a Misto Alfa Romeo pályán gyorsabb egy másodperccel, mint az Abarth 695, ami már egy 180 lóerős és 250 Nm-t tudó sport-gyösz. Tehát az Abarth 500e nem is egyenesben, inkább kanyarban gyors. Ebben segít a feszesebb és szélesebb futómű, a közvetlenebb kormányzás és a módosított aerodinamika.
Kérdés, hogy ki engedhet meg magának egy ilyen csapatós második vagy sokadik autót otthonra. Lehet, hogy valakinek ez lesz a közlekedőeszköze, ehhez pedig érdemes tisztában lenni az elektromos autós tulajdonságaival is. Például a hatótávval, amit az Abarth nem adott meg, csupán annyit, hogy mivel az autó képes 85 kW-tos gyorstöltésre, így 5 perc alatt lehet bele tölteni akár 40 kilométert.
Ha a hagyományos 500e-ből indulok ki, ott az ugyanekkora 42 kWh-s akkumulátor - aminek a hasznos kapacitása valójában csak 37,3 kWh - 320 kilométer megtételére elég, bár a teszten kiderült, hogy ez inkább csak bő 250.

Első körben az Abarth egy 1949 darabos Scorpionissima belépőszériát készít, amit vagy savzöld vagy méregkék fantázianevű színekben lehet majd megrendelni. Emellett olyan extrákat kapnak, mint a 18-as alufelni, a fix üvegtető, a sötétített hátsó ablakok vagy a fémborítású pedálok.
A műszerfalon a kormányközépben mászó skorpió és a táblán indításkor megjelenő Abarth feliraton kívül nincs érdemi változás, talán csak a sportos ülések és a magas felszereltség azok, amik megkülönböztetik majd az olcsóbb Fiat 500e-től.
A nyitószériás Abarthokat már lehet rendelni, várhatóan 2023-ban érkeznek az első darabok. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a ehhez is elérhető lesz majd a tolótető. Az árát sem közölték, viszont jelenleg itthon kapható 500e-nél - ami olyan 8 millióról indul kis akksival és fapadosan - jelentősen drágább lesz.
Ha pedig érdekelne egy igazán penge Abarth még a belsőégésű motoros korból, akkor nézd meg róla videónkat: