A Cadillac V16 Fleetwood az amerikai autózás történetének egyik legmeghatározóbb alakja. Mai hírnevét az 1950-es évek modelljeinek köszönheti, de nem szabad megfeledkezni azok nagyszüleiről sem.
A Cadillac amióta csak létezik, kizárólag a felsőközép- és felsőosztály igényeit próbálta kielégíteni. Egyik legjobb példája a Fleetwood sorozat egyik korai tagja, az 1930-as Cadillac V16. Belőle fejlődött ki az 1950-es évek ikonikus típusa, amit sokan ma az USA egyik jelképének tekintenek.
Detroit egyik legnagyobb autógyártója 1926-ban kezdte meg egy újabb többhengeres motor fejlesztését. Ezzel párhuzamosan a gyáróriás vezérigazgatója és a General Motors anyavállalat főtervezője körbeutazta Európát, hogy ihletet szerezzenek az új formatervhez. A típus Series 452 néven jelent meg, de "V16" néven vált ismertté.
A New York-i Autószalonon történt leleplezése napján a sajtó megőrült érte, minden autókkal foglalkozó médium középpontjában a V16 állt. A termelés 1930 januárjában kezdődött, eleinte napi pár autó készült csak el. Ezt később feltornázták napi 22 darabra. Áprilisra már 1000 példány talált gazdára, 2 hónappal később már 2000 járta az utakat. Kifejezetten export célra nem gyártották, de több ország vezetője is rendelt belőle. Közéjük tartozik az orcchai maharadja és Bahawalpur nábobja.
Formatervi kivitel szempontjából szinte végtelen sok lehetőség akadt. A korabeli Fleetwood katalógus 10 alap karosszériát ajánlott, de a Cadillac-La Salle Club adatai szerint összesen 70 variáns volt. Nem volt gyakori, de ha egy flancos vásárlónak ezek közül egy sem felelt meg, a Cadillac az autó alvázát adta el és a kuncsaft továbbküldte egy másik nehézipari vállalathoz. Ilyen ritka esetekben leggyakrabban az olasz Pininfarina végezte a nehéz munkát. Az autó teljes hossza a generáción belül 5,65 méterről 6,04-re, tengelytávja 3,75-ről 3,91 méteresre nőtt.
A váz kivitele csak csepp volt a tengerben. A V16-os modell készült 2 ajtós kupé, kabrió, roadster, salamanca, illetve 4 ajtós kabrió, szedán, limuzin, town car és landaulet kivitelben is. A pullman kérhető volt akár hétszemélyes változatban is, de a Cadillac igazából bármit legyártott, amivel a dollármilliomosok előrukkoltak.
Az ajtók állása is a vásárlótól függött. Gyárilag csak hátul volt öngyilkos (hátrafelé nyíló) ajtaja, de a vevő kérésére az elsőket is hátra nyílóra, vagy az összeset hagyományosra cserélték. A kabrió és roadster esetében a csomagtartó egy kb 1,5 férőhelyes plusz ülést takart, amit opcionális extraként szereltek bele. A videóban bemutatott projekt-autó példáján megtudhatod, milyen luxus részletei voltak a V16-nak:
Már nevéből tudni lehet, hogy motorja 16 V-alakban elrendezett hengert kapott. Az ikermotor 2 darab soros, nyolchengeres erőforrásból állt. A 452-es sorszámot azért kapta, mert 7,4 literes, 150 lóerős motorja 452 köbhüvelykes, azaz 7406 köbcentis volt. Kisebb és erőteljesebb motort kapott, mint a konkurens Packard V8, a márka legerősebb modellje.
A V16-os motort a Cadillac 1930-tól 7 évig szerelte, a második generációt 2 évig, 1940-ig. A márka később is próbálkozott 16 hengeres motorok sorozatgyártásával. Ez a kísérlet a ’80-as években és 2003-ban is kudarcot vallott.
1930 júniusában 5 darab V16-ost Európába szállítottak. Több jelentős városban bemutatták, pl. Párizs, Koppenhága, Stockholm, Genf, Madrid, Bécs és több neves német város. A márkanév tiszteletére Délnyugat-Franciaország Cadillac nevű városában is időztek annak ellenére, hogy a településnek a nevén kívül semmi köze az észak-amerikai gyártóhoz.
Az ős-Fleetwood népszerűsége az 1930. év közepére megcsappant, októberben már csak 54 darab gurult le a gyártósorról. A Cadillac már csak presztizse miatt sem állhatott le a kezdetben 5,65 méteres luxusautó termelésével, így hát folytatta a veszteséges típus előállítását. 1931 novemberében már csak 6 példány látott napvilágot.
A Cadillac marketingesei úgy próbálták minimalizálni a veszteséget, hogy egészen 1937-ig folyamatosan frissítették a formatervet, időnként cserélték a motorokat és új néven jelentek meg. Ekkorra már nem tudta felvenni a versenyt legnagyobb riválisával, az iowai Indianapolisban székelő Duesenberggel.
A V16 gyártása 1937-re végleg leállt. Rá egy évre jelent meg a ráncfelvarrott változat, de formatervében nem sokban hasonlítanak egymásra. Annak ellenére, hogy sikere rövid életű volt, öröksége hatalmas az oldtimerek rajongói körében. Ára még egy veteránhoz képest is hatalmas, szinte csak aukciókon lehet hozzájuk férni. Áruk nagyon is változó, az idei RM Sotheby’s aukción kalapács alá kerülő modell 150 és 170 ezer dollár között várható. Ez még egész baráti ár, leggyakrabban 300 és 500 ezer dollár közötti összegért cserélnek gazdát. A V16 korának egyik legtekintélyesebb és leginkább szemet gyönyörködtető modellje volt.
Michael Dörflinger, (2012) Oldtimerek képekben, Alexandra Kiadó
