Amikor a méret a lényeg – Az USA történetének legnagyobb autói

Közzétéve:
2018-10-26, 14:25

Most végre megtudhatod, melyik autók voltak az amerikai autógyártás történetének legtermetesebb példányai

Az amerikaiak amióta csak az eszüket tudják, mindig is megalomániától szenvedtek. Ez az autóikon is meglátszik, egy kompakt európai kisautó legjobb esetben is csak „golfkocsi” lehet. Náluk egy átlagos szedán megközelítőleg 5 méternél kezdődik, pl. a 2018-as Toyota Corolla 4,8 méter vagy a szintén idén sorozatgyártásba állított Chevrolet Malibu, melynek hossza 4,92 méter.

2018 Ford F-Series Super Duty pickup, piros, oldalnézet

A személyautók meghosszítása az 1950-es években kezdődött és a ’70-es évekre teljesedett ki. A ’80-as évek elejére a szedánok és kombik túlméretezése snasszá vált, a bűvös 6 méteres hosszt ma már csak a pick upok próbálják meghaladni. A B-kategóriával vezethető leghosszabb autó a 6,68 méteres, 2018-as Ford Super Duty pickup.

2018 Rolls-Royce Phantom VIII, zöld, előlnézet

A „land yacht”, magyarul „szárazföldi yacht” kifejezés is ebből a korszakból származik. Annak ellenére, hogy a föld minden táján próbálkoztak a középkategóriás autók megnyújtásával, mégis az USA gyártói törtek a legmagasabbra. A kifejezést az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig az új világban gyártott autókra használják. Korunk leghosszabb középkategóriás autója mégsem Amerikából, hanem Angliából érkezett. A 2018-as 6,75 literes gyárilag hosszított Rolls-Royce Phantom VIII 5,98 méteresre sikerült.

Most megtudhatod, melyik klasszikus, sorozatgyártású amerikai autók érdemelték ki a land yacht címet!

1966 Oldsmobile Toronado – 5,35 méter

1966 Oldsmobile Toronado, kék, fényes, elölnézet

A lista legrövidebb tagja sem épp csöppség. A ‘66-os Toronado 385 lóerős, 287 kW-os, V8-as motorja standard volt. Ez opcionálisan 7,5 literesre volt bővíthető. Bukólámpái, háromsebességes TH-425-ös automata váltója és dinamikus megjelenése nagyon is népszerűvé tette a fiatalos, pénzes amerikaiak körében.

1958 Edsel Villager Wagon – 5,38 méter

1959 Edsel Villager Wagon kombi, zöld és fehér fényezés, oldalnézet

A Ford rövid életű leányvállalata az ’50-es évek űrkorszakában élte fénykorát. Az Edsel minden típusa azonos orrszerkezetet kapott. Kivitel szempontjából 18 (!) lehetőség volt elérhető, ami magába foglalta a kabrió, kupé, szedán és kombi változat összes lehetséges formatervi változatát. Igazi kuriózumnak számított, hogy az automata váltó gombjai a kormány közepén helyezkedtek el. Hogy hogyan is működik a Teletouch névre keresztelt váltó, megtudhatod a videóból:

A Villager Wagon legnagyobb sebessége 144 km/óra volt. Egy kombihoz képest egész gyorsan, 19,9 másodperc alatt gyorsult 100-ra. Fogyasztása már kevésbé volt baráti, 14,7 litert evett 100-on. A 3,6 literes motor a hátsó kerekeket hajtotta, egy kétsebességes automata kormányváltó felelt a kapcsolásért. Klasszikus amerikai módra a 2 üléssoron 3-3 személynek volt hely.

1963 Dodge Custom 880 – 5,45 méter

1963 Dodge Custom 880, kék, oldalnézet

A ’63-as Custom 880-al a Dodge fel akarta venni a versenyt a Chevrolettel, válaszul megalkotta az alig 5 és fél méteres autót. A 265 lóerős, 5,9 literes, V8-as motor az alapfelszereltség része volt. Opcionálisan választható volt a 305 lóerős, 6,3 literes, V8-as motorral is. A teljesítmény növelése kevésnek bizonyult a vetélytársakkal szemben, így a gyártás 1965-re befejeződött.

1971 Buick Riviera – 5,52 méter

1971 Buick Riviera kétszemélyes kupé, zöld, elölnézet

A harmadik generációs Rivierát a Buick az Oldsmobile Toronado és Cadillac Eldorado vetélytársaként alkotta meg. Már bemutatása alkalmával is nagy sikernek örvendett. Népszerűségét tovább növelte az alapmodellekbe is szerelt „MaxTrac” kipörgésgátló. V8-as, 7,5 literes motorja és 5 és fél méteres hossza a kor izmos yachtjai nélkülözhetetlen tagjává tette. 1963 és 1999 között 8 generációt élt meg.

1969 Dodge Polara – 5,61 méter

1969 Dodge Polara, fehér, előlnézet

A ’60-es években a Dodge is kifejlesztette saját „repülőgéptörzs” koncepcióját, ami az 1969-es Polarán is látható. A típus 5 kivitelben volt kapható, minden modell V8-as motort kapott. A legkisebb erőforrás 6,2 literes, 230 lóerős, a legnagyobb 6,5 literes, 375 lóerős volt. A korabeli brossura kuriózumként emlegette a rejtett ablaktörlő lapátokat és az extra puha plüss kárpitot.

1959 Chrysler New Yorker Town & Country Wagon – 5,61 méter

1959 Chrysler New Yorker Town & Country Wagon kombi, elölnézet

A New Yorker kombi hossza megegyezik a Dodge Polaráéval. Igaz, pont 10 évvel öregebb, de saját korában komoly autónak számított. Az alapnak számító „Golden Lion”, magyarul „Arany oroszlán” felszereltség magába foglalta a 6,77 literes, V8-as, 350 lóerős motort. A háromsebességes váltó az Edselhez hasonlóan nyomógombos volt, bár a Chrysler esetében ezek a műszerfalon helyezkedtek el. Opcionális extra volt az elektromosan működtethető belső tükör - ami a mai napig feláras extra…

1980 Plymouth Gran Fury – 5,62 méter

1980 Plymouth Gran Fury rendőrautó, kék, oldalnézet

A Gran Fury a ’80-as évek Škoda Octaviája volt. Népszerű volt flotta- és rendőrautó formájában. Az 5,9 literes, V8-as motort 195 lóerővel (…) is lehetett kérni, ami a zsaruknak nagyon is imponált. Az évtized elejére a böszme nagy autók kora leáldozott, a gyártás megkezdése után a Plymouth rövidesen dobta a projektet.

1976 Cadillac Eldorado – 5,69 méter

1976 Cadillac Eldorado, fehér kabrió, oldalnézet

A leghosszabb autók listája nem lehetne teljes a már-már Amerika jelképévé vált Eldorado nélkül. A kicsit több mint 2 tonnás luxusautó olyan extrákkal volt felszerelve, mint az automata klíma vagy a 6 darab állítható bőrülés. 8,2 literes, V8-as 235 lovas motorját tárcsafékek tartották kordában. Készült szedán, kupé, kabrió, kombi és sport kombi (2 személyes pickup) kivitelben is.

1977 Dodge Royal Monaco – 5,73 méter

1977 Dodge Royal Monaco, szedán, zöld, elölnézet

A Dodge a Royal Monacót azon pénzen vásárlóknak kínálta, akik egyben hagyománytisztelők és luxuskedvelők voltak. Az autóban ülve te is igazi jampinak éreznéd magad: üléseit vinyil kárpittal húzták be és üléssoronként két-két hamutálcával volt felszerelve. Az extrák közé tartozott a kulcsra zárható tanksapka és a digitális óra.  

1972 Lincoln Continental Mark IV – 5,79 méter

1972 Lincoln Continental Mark IV, piros, előlnézet, csukott bukólámpák

Az 1970-es évek luxuskupéinak legkiemelkedőbb példányait a Cadillac, Ford és Lincoln gyártotta. A Ford megalkotta a Thunderbirdöt, melyre a Lincoln a Continentallal válaszolt. Minden modell színe egyedi volt, de a gyári színek sem voltak utolsók. Olyan cégek tervezték a palettát, mint a Bill Blass, Gucci, Givenchy és Cartier. Kérhető volt egyedi feliratos aranytáblával, amit a műszerfalra erősítettek. A felirat lehetett bármi, gyakran az első tulajdonos neve volt rajta. Megjelenését formatevén túl bukólámpái tették még különlegesebbé.

1970 Imperial Crown – 5,83 méter

1970 Imperial Crown, kék, fehér tető, oldalnézet

A Chrysler már a ’20-as években használta az Imperial típusjelölést, majd 1955-től kezdődően 20 évig külön márkaként bánt vele. Célja a kesztyű felvétele volt a Cadillac és Lincoln modelljeivel. Mivel a másik két gyártó szinte minden lehetséges luxus extrával felszerelte típusait, teljesítmény terén kellett versengenie. Az Imperial 1970-ben piacra dobta a 7,2 literes, V8-as, 350 lóerős Crownt. A széria üléspadjait a kritikusok csupán a „pazar kanapé” címmel illették, utalva a magas minőségre és kényelemre.

1974 Cadillac Coupe de Ville – 5,86 méter

ültetett 1974-es Cadillac Coupe de Ville, fehér, előlnézet

Az Imperial Crown bemutatása után a Cadillac nem hagyhatta, hogy holmi Chrysler-ivadék hosszabb és szélesebb luxusautóval bitorolja az utakat. Válaszul rá egy évre bemutatta a franciául „városi kupé” névre keresztelt modelljének negyedik generációját.

A generáció első tagja pár centivel elmaradt az Imperialtól, de a 3 évvel később bemutatott negyedik szériás de Ville ellenfelénél már 3 egész centiméterrel hosszabb volt. 2018-ra az autók ültetése már nem is kérdés, ezt a kultuszt a de Ville teremtette meg. Gyárilag szerelt állítható futóművével írta be magát az autózás történetébe. Ha érdekel hogyan szuperál a felfüggesztés, nézd meg a videót:

A csaknem 6 méteres luxusautó kérhető volt 2 és 4 személyes keménytetős, illetve 2 személyes kupé formájában is. Váltó terén nem volt választás, minden modell egy háromsebességes automata váltót kapott. A pillanatok alatt ültethető verda opcionális extrái közé tartozott az „Air Cushion Restraint System”, a légzsák elődje.

1974 Oldsmobile Ninety-Eight LS – 5,90 méter

1974 Oldsmobile 98 LS, zöld, oldalnézet

Amikor már azt hiszed egy autó nem is lehetne hosszabb, mindig jön egy új. Az 1974-es Ninety-Eight LS több mint egy méterrel hosszabb egy mai Mercedes Vito kistehernél. A General Motors tulajdonában lévő márka annak ellenére, hogy 2004-ben lehúzta a rolót, mégis nagy múlttal bír, fénykorát a ’70-es években élte. Legnagyobb típusa a ’74-ben bemutatott 98-as volt. 7,5 literes, V8-as motorja „Rakéta” név alatt futott, amire a típus rá is szolgált. Kisbuszokat megszégyenítő hosszához társult az a szövetségi szabályozás, ami plusz ütköző babák felszerelésére kötelezte a gyártókat.

A középkategóriás luxusautó 2 ajtós kupé, illetve 2 és 4 ajtós keménytetős karosszériával került az utakra. Az orrmotoros, első kerekes közúti Leviatán legfőbb konkurensei a Lincoln Continental, Cadillac Sixty Special és Series 75 volt.

1973 Imperial LeBaron – 5,98 méter

1973 Chrysler Imperial LeBaron, fekete kupé, oldalnézet

A Crown sikerén felbuzdulva és a konkurencia nyomására a Chrysler luxusautókért felelős leányvállalata 1973-ban bemutatta a mai napig gyártott legtermetesebb személyautót, az Imperial LeBaront. A szárazföldi yachtok legnagyobbika igaz, hogy alig 1 centi híján, de majdnem elérte a 6 méteres hosszúságot. Ezt a mai napig egy gyártó sem kockáztatta meg személyautók terén. Hossza 63 centivel több, mint a lista legkisebb tagjáé, a ’66-os Toronadóé.

1973 Chrysler Imperial LeBaron kupé, fekete, hátulnézet

Viszonyítási alap legyen egy olyan autó, ami nálunk a ’70-es években „nagynak” számított és egyszerű, halandó civilek is hozzájuthattak. A Trabant 601-nél (3,56 méter) majdnem 2-szer, egy 1200-asnál (4,07 méter) kicsit több mint 30%-kal hosszabb a bukólámpás titán.

A bestiát nem csak nézni, de körbejárni és vezetni is hatalmas élmény:

A Le Baron, magyarul A Báró, jókor volt jó helyen. Kiadásának évében 16 729 darab talált gazdára. Két matt fekete az USA titkosszolgálatához került, amiket meghosszabbítottak és elnöki limuzinként szolgáltak. A 2 fekete gigász még 1981-ben is szolgálatban volt. Ez év januárjában Ronald Reagan és udvarnépe velük utazott a hajdani színész elnökké avatási ceremóniájára.

Ha érdekel az USA humoros elnökének beavatása és egyedi fekete bárói, pillants bele az alábbi videóba:

Belegondolni is merész mekkorára nőttek volna ezek a nem épp kis fogyasztású guruló benzinkutak, ha az 1980-as években nem következik be még egy olajválság. Egy biztos, Amerikában mindig is nagy és széles autók fognak cirkálni, bármilyen kivitelűek is legyenek. Ismersz Te olyan autót, ami szintén megérdemel egy helyet a veterán monstrumok között, gyártótól és gyártási helytől függetlenül?

Forrás:

howstuffworks

NOTORIUSLUXURY

automobile catalogTM

MOTORING RESEARCH

Michael Dörflinger, (2012) Oldtimerek képekben, Alexandra Kiadó

Kapcsolódó írások

1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt
1978 Ford Fairmont, oldalnézet, jobbról
2018. november 06.
A történelem során számos villogós autó segítette az amerikai zsaruk hajszáját. Most megtudhatod, hogy a Ford Crown Victoria és a Hudson Hornet mellett melyik típusok voltak az USA történetének legmenőbb rendőrautói
Chevrole, Corvette Indy tanulmányautó, vörös, oldalnézet, balról
2018. november 30.
Az 1963-as Corvette Sting Ray publikálása után bemutatok nektek négy Corvette tanulmányautót, amik jó ötletnek tűntek, de mégsem jutottak el a gyártósorra
1990 Chevrolet Corvette tanulmányautó, Corvette CERV III, kék, elölnézet, balról
2018. december 20.
A meg nem valósult tanulmányautók tengere mélyén számos fantasztikus autó rejtőzik, ami sosem látott napvilágot. Az elvetélt Corvette-tanulmányok után bemutatom a folytatást