A General Motors 1966-ban előállt egy teljesen új Gran Turismóval, amit a Ford Thunderbird vetélytársaként képviseltetett. Ő az első generációs Oldsmobile Toronado.
Az Oldsmobile az USA egyik legrégebbi márkája volt, amit 1897-ben Ransom E. Olds alapított. A vállalat olyan népszerű volt, hogy 1902-re a legsikeresebb belsőégésű motorral felszerelt automobil gyártóvá vált. Az 1930-as évekre már a General Motors egyik almárkájaként szerepelt az amerikai piacon, az anyavállalat a Pontiac és Buick közé helyezte a ranglétrán. A márka 2004-es megszűntetéséig számos nagyszerű autót hagyott az utókorra, melyek közé tartozik a Toronado-sorozat is.
A típus története az 1960-as években kezdődött, mikor is a GM fel akarta venni a versenyt a Ford GT modelljeivel. Több leányvállalata is feladatba kapta egy luxuskupé tervezését, melynek eredménye a harmadik generációs Pontiac Catalina kupé vagy az első generációs Buick Riviera és az Oldsmobile Toronado. Ez utóbbi olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1966 és 1992 között 4 generációja jelent meg. A modell az amerikai kategóriák szerinti „personal luxury car” szegmensbe esett, melyet Európában Gran Turismo, itthon pedig általában luxuskupé kategóriának nevezünk. A sportautó akkora sikernek örvendett, hogy a MotorTrend magazin 1966-ban az év autójává választotta.
Az amerikai megalománia már az 1960-as években a csúcsán volt, ami az autók méretén is meglátszott. Alig több, mint 5 méteres hosszával a Toronado nem igazán tűnt ki a tömegből, pedig a valaha gyártott leghosszabb amerikai autók listáján a 14. helyen végzett. Az 1937-es Cord óta ő volt az első amerikai autó, amit elsőkerék hajtással szereltek. A korszak gumijai nem bírták a terhelést, így a GM a Firestone-nal együttműködve kifejezetten a Toronado számára kifejlesztett egy egyedi abroncsot, amit TFD, azaz Toronado-Front-Drive néven hirdettek.
Kényelem és luxus terén sem volt szégyenlős. Felszereltség terén Custom és DeLux kivitelek léteztek, melyek közül az alapmodell is rendelkezett olyan extrákkal, mint az első és hátsó biztonsági övek, 2 sebességes ablaktörlők és gombnyomással működtetett ablakmosó spricnik. Termete ellenére 6 személy szállítására volt alkalmas, amerikai módra előre és hátra is 3-3 utas fért be. A DeLux modellhez többek között járt kartámasz és némi extra króm az utastérbe.
Motorterén az Olds Rocket V8-as motorját kapta, ami kérhető volt 7,0 és 7,5 literes kivitelben is. A 385 lóerős sportkocsi 9,5 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/h-ra, átlagfogyasztása viszont már kevésbé volt baráti: 18 és 19 liter között evett 100 km-en. A fokozatok váltását egy 3 sebességes TH-425 automata kormányváltó segítette, míg a száguldás féken tartásáért hidraulikusan működtetett dobfékek feleltek. Ezeket ’67-ben tárcsafékekre cserélték. A vezetési élmény növelése érdekében hátra laprugókat és kerekenként 2-2 lengéscsillapítót kapott. Ha részletesebben is érdekelnek a műszaki adatok, nézd meg a videót:
Az első generációs Toronadóból az első 2 évben 41 ezer példány készült, majd egy kisebb ráncfelvarrás következett. Ez a példányszám kevesebb volt, mint az eredetileg számított mennyiség. Legnagyobb riválisából, a Thunderbirdből 69 ezer hagyta el a gyártósort. Ennek ellenére mégsem mondható kudarcnak. A testvér Buick Rivieráből 45 348 készült, ami több mint az eladott Toronadók száma, viszont ez utóbbi 1966-ban teljes külső-belső átalakuláson ment át.
1968-ban kapott egy kis ráncfelvarrást, ami főképp az autó orr részén vehető észre. A bukólámpák eltűntek, az újabb modelleken a fények a hűtőrács mögött lapultak. Új kényelmi funkciókkal is felszerelték, például 8 sávos AM/FM rádiót, kazetta lejátszót és a nagyobb biztonság kedvéért 3 ponton rögzíthető biztonsági öveket is szereltek bele. Új gyertyákat kapott, melyek élettartama 3-szor hosszabb volt az előző változatokénál és az autó hideg indítása is könnyebben ment. Az eredeti modell esetében is elmondható, hogy az ajtók a megszokottnál hosszabbak voltak, hogy megkönnyítsék a beszállást. Ajtók terén ennyi változtatás történt, hogy most már rugók segítették a nyitást – zárást. Ez egy fontos lépés volt, hiszen egy drága izomautó esetében ez már a ’60-as években is standardnak számított.
A ’68-as modell már rendelhető volt vinyl borítású tetővel, aminek csakis esztétikai funkciója volt. Az USA-ban mindig is rajongtak a kabriókért. A tető nélküli kivitelek drágábbak voltak és magasabb presztízzsel bírtak, mint bármely másik modell. A vinyl borítás egy kabrió látszatát elevenítette meg, ami azt sugallta, hogy a tulajnak van mit a tejbe aprítani. A legismertebb ilyen autók a Crown Victoriák voltak, de a Cadillac Broughamokra is jutott belőle. Nézd meg a videót és látni fogod, milyen kis trükkösek voltak.
A második generáció 1971-ben érkezett. Ő is elődje 3 sebességes váltóját kapta meg, viszont motor terén 6,6 és 7,5 literes Rocket V8 kivitelben volt rendelhető. A szériához több fontos esemény is rendelhető, például a General Motors a Toronadón fejlesztette ki az ún. Air Cushion Restraint System nevű felszereltséget, ami a jelenkori légzsákok elődje volt.
Az első szériás Toronado egy kimagasló példája a mérnöki és formatervi újításnak. Egy eredeti amerikai klasszikus, melynek értéke csak az utóbbi pár évben kezdett emelkedni. Ha neked is bejön az egyedi luxuskupé és szívesen befektetnél egy saját példányba, a mobile.de oldalon már 15 ezer eurórért, vagyis kb. 4,8 millió forintnak megfelelő összegért már egész jó állapotú példányt is találhatsz. Persze ez az ár bőven magasabb is lehet.
Az RM Sotheby’s hershey-i árverésén egy ’66-os példány 45 100 dollárért, vagyis nagyjából 12,8 millió forintért kelt el. Nekem személy szerint nagyon bejön a Toronado, az egyik kedvenc amerikai szörnyetegem, és veled mi a helyzet? Mit gondolsz, Te ’66-ban befektettél volna az USA történetének e száguldó darabjába?
