Az 1942-es Roadmaster volt a Buick 70-es sorozatának a háború utáni első tagja. Hamarosan a gyártó luxus-mércéjévé vált.
A második világháború idején az újautók eladása még az USA-ban is akadozott, így a gyártóknak alkalmazkodniuk kellett az új igényekhez. Ezt főképp a felső-közép- és felsőosztályt kiszolgálni vágyó márkák sínylették meg. Legtöbbjükkel ellentétben a Buick mégis ebben a puskaporos időszakban mutatta be zászlóshajóját, a 4. generációs Roadmastert.
A típus legősibb tagja 1931-ben látott napvilágot, akkor még a 80-as sorozat tagjai körében. 5,7 literes, 78 kW-os motorja 104 lóerős volt. A rákövetkező évben megjelent a bővített teljesítményű, 84 kW-os, 113 lóerős változat. A Roadmaster első generációja a felsőosztályt célozta meg, és ez egészen a széria megszűnéséig így is maradt.
A Roadmaster elnevezés több szempontból is érdekes. Magyar jelentése „Az út mestere, ura”, ami a megbízhatóságra és stabilitásra utal. Viszont a londoni nagyvárosi élet jelképévé vált piros emeletes buszok, a „Nagy Piros Buszok” a Routemaster, vagyis az „Útvonal mestere” típus elnevezést kapták, így oda kell figyelni a helyes megnevezésre, mert nagy a különbség.
A Roadmaster 1931-től 1958-ig, majd 1991-től 1996-ig összesen 9 generációt élt meg. A sikertörténet az 1942-ben bemutatott 4. generációval kezdődött. A típust Harley Earl tervezte, nevéhez több nagyszerű amerikai autó is fűződik, mint például az 1960-as Corvette. Az általa tervezett Buick hosszabb, szélesebb, alacsonyabb és belül tágasabb volt, mint a generáció előző tagjai. Ezek a tulajdonságai főképp a tengelytáv meghosszabbításának tudhatóak be.
A ’40-es évek feltörekvő trendjéhez hűen a szedán, kombi és kabrió mellett készült ívelt sedanet kivitelben is. Emellett hatalmas krómozott felületeket kapott, ami főleg a hűtőrácson és a díszléceken mutatkozott meg.
A XX. század első felében nagy divat volt a szélvédők fölé állítható „simlédert” helyezni, ami a mai populáris kultúrának hála egy mai ember számára annyit jelent, hogy az autó sofőrje és utasai valami gengszter-csínyben törik az eszüket.
A típust 6 éven át gyártották 5 amerikai tagállamban, köztük Kaliforniában, New Jersey-ben és Kansasben. A Roadmaster volt a Buick zászlóshajója, ára vetekedett egy Rolls-Royce-éval, ez az alacsony eladási számokból is látszik. Motor tekintetében szembeszállt a kor trendjével, a V-motor helyett Fireball, magyarul „Tűzgolyó”, soros 8 hengeres motort kapott.
A C-panelre épített autó egy 5,2 literes, 144 lóerős erőforrást kapott. 15,9 másodperc alatt gyorsult 100-ra, legnagyobb sebessége 138 km/óra volt. Váltó terén két lehetőség létezett. Az egyik egy háromsebességes kézi váltó, a másik egy kétsebességes Dynaflow automata volt. Ha érdekel, hogyan is szuperál a Fireball-motor, nézd meg a videót:
A generáción belül háromszor történtek kisebb módosítások. A tengelytáv hossza maradt a régi, de hossza 5,512 milliméterről először 5,514 milliméterre, majd 5,524 milliméterre nőtt. Mai szemmel jelentéktelen kis részletnek tűnik ez a 2 milliméteres és 1 centis növekedés, de a ’40-es évek végétől egészen az ’50-es évek végéig az egyik legfontosabb szempont az autó hossza volt.
Nem csak új korában, manapság is becsületes összegeket kérnek el az 1942 és 1946 között gyártott Roadmasterért. Az RM Sotheby’s 2017-es hershey-i aukcióján a bemutatott példány 38,5 ezer dollárért, vagyis megközelítőleg 10,6 millió forintért kelt el, míg az ugyanitt 4 évvel korábban kalapács alá került kabrió 93,3 ezer dollárért, azaz kb. 25,6 millió forintnyi összegért talált új gazdára.
