A világon sok autógyártó törekszik arra, hogy a legjobban gyorsuló autókat készítsék el. Különböző receptek alapján dolgoznak, sokan belsőégésű motorral oldják meg, néhányan hibrid-rendszerből sajtolják ki a teljesítményt, és vannak, akik az elektromos autókra esküsznek. A listában szereplő sorozatgyártású modellek ráadásul nem is mind sport- vagy hiperautók, hiszen családi ötajtós is szerepel a versenyzők között. Van olyan, amelyet 2020-ban már nem gyártanak, ám még mindig a legfürgébbek közé tartozik. Ide már csak azok az izgalmas járművek jutottak be, amelyek a gyári adatok szerint 3 másodperc alatt katapultálnak nulláról százra (az eltérő eredményeket hozó nem hivatalos mérésektől most eltekintek).

6. Ferrari F8 Tributo, McLaren 620R, Lamborghini Huracán Evo – 2,9 másodperc

Áttörni a 3 másodperces határt nem kis dolog, a lista elején azonban rögtön három modellnek is sikerült. A McLaren 620R gyakorlatilag egy utcán is használható verziója a gyártó 570S GT4-es versenyautójának. Természetesen odafigyeltek a súlyra és az aerodinamikára is, a duplaturbós motorja pedig 620 lóerőre képes. A Ferrari 720 lóerővel és 770 Nm maximális nyomatékkal éri el ezt a sprintidőt, míg a Lamborghininek elég volt 640 ló és 600 Nm ugyanehhez az eredményhez.

Ferrari F8 Tributo elölről

5. McLaren P1, Königesgg Regera, Porsche Taycan Turbo S – 2,8 másodperc

A 2015-ig gyártott hibrid McLaren P1 belsőégésű motorja 737, elektromotorja pedig 179 lóerős. A rendszerteljesítmény 916 lóerő, melynek következtében már nem is olyan sokkoló a 2,8 másodperces 0-100. A Königsegg mindig is izgalmas járműveket készített, a Regera 2000 Nm-es nyomatéka is jó példa erre. A Porsche legelső tisztán elektromos sportautója nagy port kavart, a 2,3 tonnás Taycan Turbo S pedig nem kell szégyenkezzen a 2,8 másodperces 0-100 miatt.

2020-as Porsche Taycan Turbo S elölről

4. Hennessey Venom GT, Porsche 911 Turbo S – 2,7 másodperc

A Lotus Exige inspirációjával 2017-ig gyártott Venom GT még 2020-ban is piszok gyorsnak számít, az 1261 lóerős bestia ráadásul a 0-300-as rekordot is tartotta egy ideig a sorozatgyártású autók közt 13,63 másodperces idővel. A 911 Turbo S nem rendelkezik ennyire elvetemült teljesítménnyel, hiszen „csak” 650 lóerőt birtokol. A kifinomult technikájának és gyors PDK váltójának köszönhetően azonban képes erre az időeredményre.

Hennessey Venom GT elölről

3. Porsche 918 Spyder, Nissan GT-R Nismo – 2,6 másodperc

A 2015-ig gyártott hibrid Porsche szörnyetegben egy 4,6 literes V8 dolgozik együtt az elektromotorral, a rendszerteljesítmény pedig 887 lóerő. Az összkerekes hiperautó még így sincs 1,7 tonna, a gyorsulása pedig a Porsche szériamodelljeinek elitjébe tartozik. Ezzel szemben a jelenlegi GT-R Nismo egy 3,8 literes V6-tal operál, a 600 lovas motort pedig 7100-ig lehet forgatni.

2020-as Nissan GT-R Nismo elölről

2. Rimac Concept One, Tesla Model S Performance – 2,5 másodperc

A horvát Rimac nem csak arról híres, hogy Richard Hammond egyszer kukára tört egy One elektromos hipersportautót, hanem a lenyűgöző teljesítményéről is. A négy elektromotorral szerelt jármű a LaFerrari orrát is kifújta már gyorsulási mérések során, a limitált szériás modell árcéduláján pedig 700 ezer font (284,3 millió forint) szerepelt. Ennél már csak a nemrég bemutatott Concept_Two lesz durvább, amelytől 2 másodperc alatti 0-100-at várnak.

Rimac Concept_One elölről

Még mindig meghökkentő, hogy a Ludicrous módba kapcsolt Model S ilyen produkcióra képes, hiszen egy 5+2 személyes autóról van szó. Eddig ez a Tesla legjobban gyorsuló modellje, ráadásul egy új, Cheetah üzemmódot is készítettek hozzá, amely fokozza az élményt, ráadásul így 2,3 másodperc lett a 0-60 mérföld/órás sprintje (96,6 km/óra), amely a 0-100 km/órára vetítve nagyjából 2,5 másodperc lehet.

1. Bugatti Chiron, Dodge Challenger SRT Demon – 2,4 másodperc

A Chiron esetében is hasonlóan komolyan vette a Bugatti a gyorsaságot, mint anno a Veyron modellnél. A 8 literes, W16 hengeres motor négy turbó segítségével produkál 1500 lóerőt, a megfelelő programozásnak és aerodinamikának köszönhetően pedig 2,4 másodperc alatt százra katapultál. Aztán további 3,7 másodperc múlva már 200-nál jár. Mire pedig kimondanád, hogy „útelágazódás”, addigra pedig a 300 km/órát is eléri a műszerfal mutatója.

2019-es Bugatti Chiron elölről

A Challenger még mindig a V8-ra esküszik, méghozzá kompresszoros töltéssel. A 840 lóerő bizony több mint elegendő, ráadásul egy „drag race” csomag is elérhető hozzá, amely módosított ECU-t, versenyüzemanyagot, sportlégszűrőt és vékonyabb első kerekeket is magában foglal a tökéletes gyorsulás érdekében. A 2,4 másodperces 0-100-as eredmény pedig magáért beszél.