2023. március 14. | 07:39

Nehéz belelátni a Ferrari palettájába az első SUV modelljüket, de ha csak a nyers számokat nézzük, akkor vastagon oda illik.

Miután mindenki feldolgozta a sokkot, hogy a Ferrari nekiállt SUV-t gyártani, végre foglalkozhatunk azzal, hogy milyen is lett. Mert bár a büszke olasz márka korlátozta a gyártható mennyiséget, felelőtlenség lenne azt mondani, hogy nem adtak bele mindent.

Mert a maga nemében a Purosangue egy igazán szép autó lett és a Ferrarihoz hűen látni rajta, hogy ez nem valami városi kis cucc. A motortér tovább erősíti a dolgot, hiszen csak belefért a V12-es motor.

Nem is akármilyen, egy 6,5 literes, szívó 12 hengeres dolgozik a Purosangue orrában és ha már hobbiterepjáróról beszélünk, akkor legalább legyen összkerekes. Ez a tapadásban sokat fog segíteni, hiszen csak le kell vinni az aszfaltra 725 lóerőt és 716 Nm nyomatékot.

Nem csoda, hogy a Ferrari által mérve 3,3 másodperc alatt futja a 0-100-at és a jelen videóban sem mértek ennél sokkal többet. Itt 3,4 másodperc alatt volt meg ez a tempó, illetve a 250 km/órához sem kellett több 15 másodpercnél.

Persze itt még nem lenne vége a modellnek, hiszen a gyári adatok szerint 309 km/óra lehet a végsebessége, ehhez viszont futómű is kell, ami természetesen van a Purosangue alatt. Emellett viszont mégis egy praktikus családi autó.

Bár arra még várni kell, hogy egy Ferrarira is felvehessük a 7 üléses autókra szóló családi támogatást, de már nagy előrelépés, hogy négy ülés van benne, amikre négy ajtón keresztül juthatunk be. Emellett pedig családi vakációkhoz is elegendő 470 liter feletti csomagteret nyújt.

Bár a képeken a forma miatt egy kecses és karcsú autónak tűnhet a Purosangue, valójában elég tisztes méretei vannak. Majdnem öt méter hősszú és több mint 2,2 méter széles amellett, hogy 1,589 méter magas, tehát nem terep-, nem is telep-, inkább szerpentinjáró.

Ferrari