2024. január 25. | 16:23

A legtöbb új autót a Toyota adta el tavaly Magyarországon, de nem ez az egyetlen mutató, amelyben az első helyen végeztek.

A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy sikeres évet tudhat maga mögött a Toyota, hiszen a Lexus prémiummárkával együtt 2023-ban több mint 10 millió autót adtak el világszerte. A részben vagy teljesen elektrifikált (tehát ide a különböző hibridek is beletartoznak) járművek tekintetében is az élen végeztek, valamint a Toyota lett a legértékesebb autómárka az Interbrand listáján, 64,5 milliárd dolláros értékével.

Nyereség szempontjából is az első helyet húzták be, az üzleti évre nagyjából 30 milliárd dolláros profittal számolnak. Ami a magyar piacot illeti, növelték előnyüket a vetélytársakkal szemben, 17 300 Toyota talált gazdára itthon tavaly a Datahouse adatai szerint. Sok szegmensben egyeduralkodónak számítanak, a pickupoknál például a Hilux 44 százalékos részesedéssel bír, tehát majdnem minden második pickup, amit megvettek a magyarok, az egy Hilux volt.

A személyautós piacon is elsők lettek idén, a kishaszongépjárműveket nem számolva 14 233 példányt adtak el. Mutattak egy érdekes Jato Dynamics statisztikát is, amely szerint az (nem csak Magyarországon) eladott autók 53 százaléka már valamilyen hibrid vagy tisztán elektromos modell. A tisztán benzines autók aránya például a 2019-es 72 százalékról 2023-ra 35 százalékra csökkent az újautó-piacon. 

A flottás piacon is a japán márka lett a befutó, 11,3 százalékos piaci részesedésével a Fordot és a Skodát is maga mögé utasította. Ebben nagy szerepe volt a Corollának, mint az egyik legnépszerűbb flottás Toyotának. És ha ez még nem lenne elég, a kishaszongépjárművek piacán is elsők lettek, a Ford hosszú ideje tartó uralmát törték meg.

Szintén fontos hír, hogy februártól az ország egyetlen hidrogénes töltőállomását már bárki hasznáhatja, ráadásul előzetes regisztráció esetén 12 hónapig ingyenesen. Az más kérdés, hogy nem nagyon van még itthon hidrogénhajtású autó, főleg azért, mert csak a Toyota kínál ilyet, a Mirait.

Ami a motorsportot illeti, szinte minden olyan nagy sorozatban, amelyben 2023-ban a Toyota rajthoz állt, azt meg is nyerte. A WRC-ben és a WEC-ben a konstruktőri és az egyéni VB-címet is bezsebelték, valamint a Dakar Ralin is az első helyet szerezték meg (igaz, 2024-ben ez nem sikerült).

Sikeresen futtatják a használtautó-programjukat, ahol bevizsgált használt járműveket lehet vásárolni a Toyota márkakereskedésekben, 2 év garanciával. Itt egy 145 pontból álló átvizsgálásnak vetik alá az autókat, ráadásul finanszírozást is tudnak biztosítani a vevőknek.

Fontos év lesz a 2024 számukra, hiszen idén olimpia és paralimpia is lesz, a Toyota pedig Magyarországon is rengeteg élsportolót támogat, köztük több olimpiai és világbajnok is van. De milyen újdonságok érkeznek a japánoktól 2024-ben?

Közel 20 teljesen új vagy ráncfelvarrott modellt mutatnak be Lexusszal együtt. Bevezetik a piacra az új C-HR-t, jön a frissített Yaris és GR Yaris. Aztán a Land Cruiser új generációját is hamarosan meg lehet vásárolni itthon, ezután a Camry szedán és a Hilux frissített változata is bemutatkozik.

Több új kishaszonjármű is jön, valamint a Yaris Cross méretosztályában egy villanyautót is bemutatnak majd. A Lexusnál szintén lesz egy friss kisautó, ami a paletta legolcsóbbja lesz. Ezeken felül az UX, az NX, az RZ és az LM is kap új kiadást. Az viszont szomorú hír, hogy az LC sportkupé gyártását leállítják, a V8-as szívómotorral szerelt modell egyelőre nem kap közvetlen utódot.

Toyota

Toyota