Nem csak a kutyád, saját biztonságod érdekében is érdemes újragondolni az eb utaztatását
2019 október 18. kutyajó nap volt a Hungaroringen. Na jó, tulajdonképpen nem a ringen, hanem a Hungaroring vezetéstechnika centrum területén, ahol a Groupama biztosító, legújabb országos kutatásának eredményét prezentálta. Az esemény házigazdája Kovács Patrícia színésznő volt, aki ugyancsak kutyatartó. A téma szakmai kérdéseiben a Magyar Mentőkutyás Szervezetek Országos Szövetsége (MMSZOSZ) és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága sok hasznos információval látta el az érdeklődőket.
MMSZOSZ munkatársai bemutattak két megfelelő kutyaszállítási megoldást, amiben egy nagyon kedves tekintetű labrador segédkezett. Munkakutyákról lévén szó kaptunk ízelítőt nyomkövetésből, engedelmességi gyakorlatokból, őrzővédő feladatok ellátásából, sőt, még autólopás meghiúsításából is. Kifejezetten látványos volt az a feladat, amikor a trénerből autótolvajjá váló gazdit kutyája az ablakon át kirángatta az autóból ezzel meghiúsítva a lopást. Láthatóan begyakorolt mozdulat volt, ellenőrzött körülmények között, de azért elég hitelesnek is tűnt az eb. Szemben az én kutyámmal, aki olyan intenzíven próbált belemászni az ölembe hab testével, nyekeregve, hogy majdnem felborított a szeretete…
A Groupama Biztosító országos, reprezentatív kutatásából kiderült információk számomra nem okoztak túl nagy meglepetést, részben magamból és az ismeretségi körömből szokásaiból kiindulva hasonló statisztikára gondolnék én is. Az, hogy mennyire sok embert érint a téma, már annál inkább meglepő. A statisztikák alapján, a felnőtt lakosság felének van kutyája, 57 százalékuk pedig szokta szállítani a kutyáját autóban, ami alapján a felnőtt lakosság egynegyedének autója tiszta kutyaszőr, pont mint az enyém.
A kutyatartók 21 százaléka használ a négylábúak biztonságos szállítására szolgáló speciális autós kiegészítőt, mint például a hám, a biztonsági öv vagy a boksz. Azonban a legelterjedtebb módszer az ebek utaztatására valamelyik utas ölében történik, ezt a kutyatartó autósok 37 százaléka választja. 27 százalékban a hátsóülésen utaznak a szőrös kis családtagok, ez nálam és a legtöbb ismerősömnél is bevett megoldás.
A szabadon utaztatott kutyusok két szempontból is veszélyt jelentenek az autóban utazókra, ezzel együtt magukra is. Ennek oka az, hogy bár ideális esetben nem, de legalábbis ritkán kerülünk közlekedésünk során vészhelyzetbe, ha előfordul, könnyen balul sülhet el. Ha a hirtelen állóra lassul egy autó, mondjuk egy ütközés következtében, az ártatlan állat teste ágyúgolyóként repülhet előre, hátulról. Ezzel minimum kárt tesz magában, de még egy kistestű kutya is letarolhatja az elöl ülőket fejmagasságban, ha mondjuk a baleset időpontjában épp bólogatós kutyaként nézelődött a kalaptartón.
Az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának rendőr főhadnagya dr. Tokodi Panna tisztázta az erőviszonyokat ezzel kapcsolatban. Elmondta, hogy egy 2 kilós Yorkshire terrier parányi teste, 50 km/h-nál történő ütközés során 60 kilogrammos tárgynak megfelelő súllyal csapódik az útjába kerülő tárgynak. Fejtámla ide vagy oda, én nem szeretnék ilyen erőhatást a tarkómon érezni, a legkevésbé pedig a kutyámat tenném ki annak, hogy organikus lövedékké váljon.
A másik gond azzal, hogy a kutya szabadon utazik a járműben, a váratlan reakciója egyes külső ingerekre. Saját tapasztalatom alapján a kutyások egy részét naponta meglepi, a kedvencük valamilyen váratlan reakciója, amire a gazdi reakciója késve érkezik, vagy süket fülekre talál. Ugyan az esetek többségében persze olyan helyen önállósítja magát az eb, ahol ezzel nem okoz gondot, de felmerül a kérdés, mi van akkor ha foxinak a forgalomba támad kedve előre szökkenni a sofőr ölébe, hogy átvakkantson kettőt-hármat a szomszéd autóban utazó pudlinak. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor képes az előtte hirtelen megálló autót nem lekoccolni.
A statisztika alapján egyébként nem mondható, hogy kutyával utazók nincsenek tisztába a veszélyekkel, ezt mutatja, hogy a válaszadók 40 százaléka tart attól, hogy valami baja lesz kedvencüknek az utazás során. A megelőzés már kevésbé jellemzi a gazdikat, mint kiderült, én is alul értékeltem ennek jelentőségét.
A kutyák számára legbiztonságosabb szállítási forma az erre a célra összeállított szállító doboz, amit általában a csomagtartóban tudsz elhelyezni. A túlzottan empatikus kutyatartók rémálma, de nem véletlen a szűkös kialakítás. Mivel a kutyának nincs helye mozogni, baleset esetén sincs helye testének elrepülni a kocsi egy másik szegletébe, így jóval kevesebb sérüléssel megúszhatja a történteket. Alternatív megoldás az ülés biztonsági övébe csatlakoztatható szíjjal ellátott hám, amivel a tér megmarad és korlátozva ugyan, de mozoghat az eb.
Én személy szerint a hátsóülést szenteltem a kutyámnak. Nagyon más lehetőségem nem is volt, mert a Vitara csomagtartójába legfeljebb egy erősebb csontozatú csivavát tudtam volna elhelyezni, amivel közben maradéktalanul teljesült volna a szállítódoboz nyújtotta összes előny. Mivel viszont Leia kutyám egy giliszta testű golden retriever, maradt a hátsó sor. Az ülés és a vigyorgó fejű lihegőgép érdekében vettem egy pontosan ezt a célt szolgáló üléshuzatot, ami a fejtámlákba akasztva egyfajta függőágyként funkcionál. A huzat készítői pontosan tudják, mik az alapfeltételei a biztonságos kutyaszállításnak, ezért a biztonságiöv csatjainál tépőzárral nyitható rés segíti a hám rögzítését. Nos ennek a használata nálam rendszerint elmaradt, mert hám szerintem eddig egyszer volt rajta, az is a kamerát rögzítette. Nyakörvet mindig hord a kisasszony azonban abba nem szabad csatolni biztonságiövhöz rögzíthető részt, hiszen egy baleset esetén könnyen megfulladhat tőle az állat.
Leia az útjaim során többnyire velem van, ezért szinte biztos, hogy több mint évi 25 ezer kilométert tölt a hátsó ülésen, olykor terepen is hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Nem volt korábban balesetünk, bár vészfékezés számtalan, nem is beszélve a különféle terepjárós kalandozások nyújtotta iszonyatos hullámvasútról amit a hátsó ülésen átélt. Bár komoly kilométert csavartunk együtt egy kombi Mondeoba is ahol bőven volt raktér is, egy-két próbálkozás után feladtam a csomagtartóban történő szállítást. Lett volna lehetőség elzárni a csomagteret, de szerencsétlen kutya gyomra nem tolerálta túl jól, úrinő na… nem utazik csomagtérben.
A pénteki eseményig úgy gondoltam, elegendő az ülésen elhelyezett „kutyatakaró”, hisz ebben a függőágyban nagy baja nem lehet, egyébként sem történik velem baleset, mert figyelek. Azonban a hallottak alapján egyértelmű lett, hogy hiába tűnik megfelelőnek, vannak hiányosságok. Mert mi van, ha borul a kocsi, vagy hirtelen megzavarodik a kutya és előre ugrik esetleg aszteroida mezőbe kerülök. A kutyám váratlan aktivizálódása, az eddigi ismeretek alapján nagyjából lehetetlen, mert a motor indításától megállásig szétterülve horkol, mindig. Végül arra jutottam, hogy ha majd véletlen a kezem ügyébe akad a hám, berakom a kocsiba és alkalomadtán ráadom.
Miután eltelt pár nap és leülepedettek az információk, a megszokott nyugalommal igyekeztem munkába hétfő reggel. Októberben, pólóban, lehúzott ablakokkal, szépen csorogtam a forgalommal a budai rakpart végeláthatatlan dugójában, Leia szokás szerint hátul aludt. Az Erzsébet hídhoz közeledve megállt a sor, szépen beálltunk libasorba, majd amikor épp elkényelmesedve kezdtem élvezni a reggeli napsugarakat, hirtelen óriási robaj keletkezett és mintha csúzliból lőttek volna ki. Hiába álltam a féken, az előttem álló autó fogott meg. Először hátra néztem a kutyára, aki épp megfordult és visszafeküdt a helyére egy nagyon egyértelműen méltatlankodó sóhaj közepette, ekkor vettem észre az indokolatlanul közeli hűtőrácsot a csomagtérajtómra épülve. Ezt követte egy olaszos temperamentumura sikerült helyzetfelismerés, miközben kiderült, hogy a mögöttem lévő autó is csak áldozat volt, mert az őt követőnek sikerült összetömörítenie minket.
A baleset részletei a cikk szempontjából nem fontosak, ami a lényeg maga a baleset. Tipikus esete annak, amikor az ember a leghalványabb mértékben sem tudja befolyásolni az eseményeket, de mégis fel lehet készülni arra, hogy legalább csökkentse a sérülések lehetőségét. Óriási szerencsém volt, hogy nem én álltam a sor végén, bár ilyenkor folyamatosan szoktam figyelni a tükröket. Óriási szerencse az is, hogy legalább a függőágy szerű üléshuzat a helyén volt, mert a két első ülés közé simán beszorulhatott volna szegény Leia. Az sem kisebb szerencse számomra, hogy a lajhárom kutyám úgy viselkedik az autóban mint akin lobotómiát végeztek, de legalábbis mintha be lenne nyugtatózva. Nem egy esetről hallottam már, amikor az állat a baleset során kirepült az autóból jobb esetben menedékbe szaladt, rosszabb esetben viszont a kocsik közé, de sosem gondoltam komolyan, hogy ilyen velem is megtörténhet.
Számomra egyértelmű most már, hogy az állat rögzítése az autóba közös érdek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet, de ahogy Murphy is mondta, ami megtörténhet az meg is fog történni. Ennek tudatában, átszellemülve szeretnék minden kutyatartót arra biztatni, hogy valamilyen formában rögzítse kedvencét az autóban, vagy használjon szállító dobozt.
