2019. február 19. | 14:42

A csapatok leleplezték a 2019-es szezonra szánt autóik festését

Március 17-én rendezik a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, amit már minden benzinvérű F1 rajongó izgatottan vár. Már csak egy hónapot kell várni és élesben is apályára gurulnak az autók, addig viszont be kell érned a szezon előtti tesztekkel, amik már kezdetét vették. Ez viszont azt is jelenti, hogy mind a 10 csapat bemutatta az idei autóját és színvilágát.

Ahogy az lenni szokott idén is akadtak, akik kissé vagy éppen merőben eltértek a megszokott színvilágtól. Sorra vettem, hogy a csapatok milyen árnyalatba öltöztették a versenyautóikat.

A Ferrari SF90-ről teljesen eltűnt a fehér, ami nem meglepő, ugyanis az előző években egyre kevesebb ilyen árnyalat díszítette a Scuderia autóit. Nem túl sok variálási lehetőség van, ugyanis amióta világ a világ - két 1964-es versenyt leszámítva - a Ferrari mindig piros volt. Enzo Ferrari 1929-ben alapította a legendás istállót, ennek állít emléket az idei színvilág, szerintem elég brutálisan néz ki, a fehér fekete illetve a szürke.

A Mercedes ismét szürke lett, de még milyen! A W10-es világosszürkéből indul és feketében végződik gyors, de ugyanakkor nem agresszív átmenettel, ezt a Petronas kék csík kíséri végig, amivel teljes az összhang, ilyen az igazi ezüstnyíl design.

A Red Bull egy absztrakt mintákkal ellátott fekete - vörös kombinációval mutatta be az RB15-öt, számítani lehetett rá, hogy az nem a végleges fényezés, ugyanis azt az elmúlt években csak a versenyen mutatták meg. Azonban idén már a tesztek első napján az eredeti, jól megszokott bikás fényezéssel gurultak pályára.

Alfa Romeo C38 az idei mezőny egyik leggyönyörűbb autója szerintem. Ugyan legelőször egy vöröses-fekete, lóherés, szívecskés festéssel gurult a nyilvánosság elé, amitől kicsit meg is rémültem, mert hát elég csúnyácska volt. Viszont hála az égnek ez is, a Red Bulltól megszokott altatás volt, a tesztek előtt bemutatták a végső, piros-fehér-fekete kombinációt, ami nálam viszi a prímet!

A Haas VF-19 arany-fekete kombinációja sokkolta a nemzetközi médiumokat, nem mondom, hogy nem néz ki jól, de azért na... A mérnökök biztos úgy voltak vele, hogy eltelt már pár év és senkinek nem tűnik majd fel, ha lekopizzuk a Lotus egykori fényezését, csak változtatunk kicsit az arányokon.

A Williams FW42 fényezéséről annyi a véleményem, hogy mi ez a sz* ? Azonnal hozzák vissza a megszokott Martini - Williams kombinációt, az egyszerűen gyönyörű volt. Ez a 2019-es új design nem igazán jön be, lehet, hogy szokatlan és csak idő kell, hozzá, de első benyomás alapján, olyan, mint valami kínai gagyi játékautó elnagyolt fényezése.

A McLaren tavalyi fényezése nem volt túl ötletes, fogták és belemártották egy konténer festékbe az autót, na de az MCL34 kódnévre hallgató idei technikának elég pofás ruhát terveztek. Az oldaldobozon található érdekes megoldás egyszerre zseniális és futurisztikus. A színek, az arányok, a forma a narancs - kék átmenet a hátsó részen ötletes.

A Renault R.S.19 nevű autójáról nem tudok mit mondani, talán annyit, ha jó volt ez tavaly, akkor idén is elmegy... Na jó, nem leszek ennyire szőrös szívű, élőben láttam, sőt körbe is fotóztam az R.S.18-at és nagyon jól mutat ez a kombináció. Maradtak a bevált fényezésnél és jól tették.

A Racing Point RP19 rózsaszín lett, akárcsak a jogelőd volt. Mondjuk ezt kicsit furának tartom, hogy nem akartak egy másik imidzset, de a BWT miatt szinte kötelező a pink árnyalat. A SportPesa miatt pedig kellett a színvilágba a sötétkék, de szerintem teljesen rendeben van.

A Toro Rosso sem sokat gondolkodott az STR14 színvilágán, ők is maradtak a megszokott kék alapnál, amire felkerült egy piros csík Honda felirattal. Konkrétan ezen az autón semmi érdekes nincs.

A versenyzés világában elfogadott az, hogy egy versenyautónak gyorsnak kell lennie, nem pedig szépnek, de azért fontos a küllem is. Remélem, hogy a Ferrari annak ellenére, hogy szép, gyors is lesz!