2018. december 03. | 17:01

Bemutatkozott a bajor gyártó Vision iNext tanulmányautója, nem csak az derült ki, hogyan fest majd, következzen 4 tény amire számíthatsz 2021-ben!

A 2018-as Los Angelesi Autószalonon mutatta be a BMW a Vision iNext tanulmányautót, amelynek kissé elkapkodott külleme mellett több olyan tulajdonsága is lesz, melyet a gyártó még nem rögtönzött hozzá a kiállított prototípushoz, a termelési verzió azonban biztosan birtokol majd. Következzen néhány, a BMW által tényként kezelt jövőbeni feature, amely a 2021-ben termelésbe kerülő Vision iNexthez tartozik majd.

Automatizálás mesterfokon

A BMW kutatási és fejlesztési vezetője, Klaus Froehlich kijelentette, hogy az érkező iNext 3-as szintű önvezetési képességgel debütál majd, ami gyakorlatban annyit tesz, hogy a járművezetőnek folyamatos éberséggel készen kell állnia arra, hogy 10 másodpercen belül korrigáljon, vagy felülbírálja a járművet, ha a helyzet úgy kívánja. A kezdeti 3-as szint mellett a modell élete során remélhetőleg el fogja érni a 4-es és 5-ös szintű autonómiát is, azonban csak korlátozott hozzáférésű, és jól láthatóan több sávra osztott autópályán lesz képes a produkcióra.

További érdekesség az önvezetés terén, hogy a BMW önvezető pilótájának „kezei” között az autó maximális sebessége nem korlátozódik majd az aktuális forgalmi átlagsebességhez, hanem akár 128 km/h sebességgel is képes lesz haladni. Ez azonban a jelenlegi felső határt is jelenti, hiszen ezen sebesség felett már a rendszer képtelen megfelelően és 100%-os megbízhatósággal felismerni a motorkerékpárosokat.

Érdekesség még, az Audi rendszeréhez képest, hogy a BMW nem volt rest bevonni másokat a fejlesztésbe így a BMW iVenture beruházásba az izraeli Innovitz és a montanai Blackmore Sensors and Analytics is beszállt. Ennek eredménye, hogy abban az esetben, ha a sofőr nem reagál az autó figyelmeztetéseire, a jármű képes lesz önállóan átsorolni a sávok szélére és ott leállítani magát, míg az Audi rendszere az éppen aktuális sávon belül megáll és úgy is marad.

Froehlich felhívta a nagyközönség figyelmét arra is, hogy ezek a rendszerek még nem várhatóak sem az 1-es BMW szériában sem a Minikben, hiszen a technológia és a hardverköltségek elég tetemes összeggel nyomják meg a modellek árait. Míg az Audi Európában is útnak indítja a Traffic Jam Pilot rendszerét, addig a BMW úgy gondolja, elsőre egyszerűbb lesz piacra vezetni a rendszert az USA és Kína területén.

Akkumulátorpack BMW csomagolásban

Nem bizony, a BMW még mindig nem gyárt saját akkumulátort. Mindazonáltal ötödik generációs, a legfrisebb akkumulátortechnológiával előállított cellák kerülnek az EV-be. Az iNextben lévő akkumulátor csomagot a BMW csupán beépíti majd egy ízléses és funkcionális modulokba, majd behelyezi a járművekbe. Oh, és el ne feledkezzek róla, a bekerülő akku csomag az ígéretek szerint megközelítőleg 700 km megtételére lesz képes teljesen elektromos üzemmódban. Érdekfeszítő kis kilométer szám ez, majd kiderül, mit tud mutatni belőle a már forgalomban lévő modell. 

Mivel a BMW új platformjai szintén 2021-ben lesznek bevezetve, számíthatsz a 3, 5 és 7-es sorozatok 4 verziós megjelenésére. Ami azt jelenti, hogy várhatóan mindegyik modellből választhatsz majd belsőégésű motorral, sima hibrid vagy plug-in hibrid rendszerrel, de akár teljesen elektromos vezérléssel és hajtással is. Froehlich elsimerte, hogy bizonyos modellek esetében emelni kell majd a hasmagasságon, ha teljesen elektromos verziót szeretnél vásárolni, de a BMW karcsú és hosszúkás kialakítású akkupakkja még a szedánok esetében sem fogja veszélyeztetni a tökéletes kényelem érzetét.