2023. április 17. | 09:11

A projektnek fontos szerepe van a német gyártó és Magyarország esetében is az elektromos átállásban.

Elképesztő mértékben fejlődik a kecskeméti Mercedes gyár a közeljövőben. Jelenlegi területének és kapacitásának a kétszeresét tudja majd felmutatni, persze ennek oka van.

Ezekkel a méretekkel a Daimler egyik legjelentősebb gyártóegységévé válik a magyar üzem. Nem hagyományos, hanem elektromos modellek készülnek majd itt, így Magyarországnak is komoly szerepe lehet a német gyártó elektromos átállásában.

Ez egybecseng a Debrecenbe készülő CATL akkumulátorgyárral is. Azt már régebb óta tudni lehet, hogy a Mercedes nagyban bízik a kínai gyártóban, mint beszállító.

Az építkezések megkezdése előtt Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is Kecskemétre látogatott, ahol nem csak az új gyártócsarnok építését üdvözölte. Jelképes ajándékként a Mercedes ügyvezető igazgatójának, Christian Wolffnak átadta a Magyar Érdemrend Tisztségkeresztjét.

Nem csak azért, mert a vállalat növekedésével a magyar gazdaságot és az országot erősítik, de sok munkahelyet teremtenek. Az általánosságban elmondható, hogy a német autógyártók komoly szerepet töltenek be itthon a gazdaságban.

Szijjártó azt is elmondta, hogy az európai gazdasági jövője az elektromos autók gyártásában leledzik, így mindenkinek erre kell berendezkednie. Hozzátette, hogy ennek az átállásnak az egyik zászlóshajója a Mercedes, amely hazánkban is képviselteti magát.

A német gyártó jelenleg nagyjából 5000 embert foglalkoztat Magyarországon, az új beruházás után ez jelentősen emelkedik majd. A tervek szerint egyébként komolyabb típusok érkeznek a magyarországi sorokra, ez várhatóan 2024-ben következik be.

 

Mercedes