2018. október 22. | 14:38

Rengeteg élménnyel érkeztem haza San Marinóból, amivel ismét került egy hatalmas pipa a bakancslistámra.

Mindenkinek van bakancslistája. Az én listámon, amióta belekerültem az autós világba, előkelő helyen szerepelt a Rallylegend. De nem nézőként szerettem volna részese lenni, hanem fotósként ott lenni, értéket teremteni. Az előző két- három évben az utolsó pillanatban jött lehetőség a kijutásra, de akkor már nem tudtam volna akkreditációt szerezni... 2018-ban ezt megelőzve már nyáron elkezdtem szervezkedni és teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy valaki fotós mellényt kapjon ott.

Csütörtök, az indulás napja

Hajnali 4-kor ébresztett a vekker, két órával később már az egész csapat úton volt San Marino felé. Néhány rövid pihenő és 10 órányi út után megérkeztünk az akkreditációs központhoz, ahol megkaptam a belépőmet, majd következett az igazán nehéz feladat, a parkolóhely keresése. Mákunk volt, ugyanis nem messze a stadiontól meg tudtunk állni, itt volt ugyanis a Rally Village egy része, ami egyben központként is funkcionált. Mivel ide nem fért be mind a 150 induló, így szerte a városban több ponton szervizelték az autókat a csapatok.

A program este a versenyzők parádéjával kezdődött, amikor egy megvilágított dobogón mutathatták meg magukat az indulók. Ez rengeteg embert vonzott, ami nem csoda, mert nagyon látványos volt a műsor. Az ott uralkodó hangulat szavakkal nem írható le...

Péntek, a legzsúfoltabb nap

Annak ellenére, hogy tudtam, ez lesz a legkeményebb nap, mégis ezt vártam a legjobban. Hogy mégis miért? Mindjárt elmesélem!

Reggel 7-kor már talpon voltam, ugyanis korán ki kellett érni Riminiből, ahol ilyenkor hatalmas dugók szoktak kialakulni. Meglepetésként ért mindenkit, hogy akadály nélkül kiértünk a gyorsaságihoz, méghozzá egy órával a rajt előtt. Az évek alatt kialakult egy kép bennem, hogy milyen lehet a Rallylegend atmoszférája, de ez hamar megdőlt! Sokkal komolyabb hangulat fogadott, mint amire számítottam.

A domboldalt megtöltötték a nézők, ameddig csak a szem ellátott. Egy rögtönzött kempingben, a lakóautók tetején ültek az emberek. Emellé hangos zene és tülkölés társult. Továbbá néhányan úgy gondolták, hogy az autók nem elég hangosak, így elkezdtek láncfűrészt járatni, de lánc nélkül ám. Ne kérdezd, ez miért jó nekik, engem például idegesített. A dombtetőtől a völgyig bejártam pár kanyart, és mindegyikből remek kilátás tárult elém, ezt megspékelte persze néhány legendás raliautó, ennél több pedig nem is kellett nekem.

Kicsit fájt a szívem, de ott kellett hagyni ezt a festői tájat, mert vissza kellett érni a stadionhoz, ahová délután beterelték az összes autót. Ezt a nem mindennapi látványt megörökítettem, majd megcéloztam a San Marinói várat, ahol a csapat egy részével kellemes sétát tettünk a naplementében, még mielőtt lóerők lepték volna el a macskaköves utcákat.

Este nyolc óra után elrajtolt a mezőny, és szinte azonnal az arcomba kaptam azt a feelinget, amit eleve ennek a versenynek tulajdonítottam. Sorban egymás után indultak a híresebbnél- híresebb versenygépek, amelyek - kilinccsel előre - húztak mellettem centikkel. Emiatt vágytam ide, és ez minden pénzt megért! Két órával később valami történt, mert abba maradt a lendület, hosszú percek tanácstalansága után érkezett az információ, hogy baleset történt, emiatt a többiek egy alternatív útvonalon mennek fel a gyűjtőbe. Itt esett meg egy nap alatt harmadszorra, hogy tátva maradt a szám! A kivilágított szűk utcán 037-es Lancia-k, WRC-k és más csodák sorakoztak egymás mögött. Ez libabőrös élmény volt!

A második kör éjfél után indult el, akkora már lehűlt a levegő és fáradt is voltam, de dolgozott bennem az adrenalin! Tettem a dolgom és közben nem felejtettem el megélni minden percet. Ez volt a hétvége legjobb gyorsaságija, aminek hajnal 3 körül lett vége. Egy órával később kerültem ágyba, de kilenc órakor már indultunk is tovább, így nem volt idő kipihenni magam teljesen, de nem bántam, elvégre autóversenyre jöttünk, nem wellness hétvégére!

Szombati természetjárás

A Rallylegend harmadik napja viszonylag laza volt, bár rajtam volt az előző nap fáradtsága. Ébredés után elkezdtem lementegetni a fotókat és videókat a különböző eszközökről, majd lesétáltam a tengerpartra, ami két utcányira volt a szállástól. Pár percnyi lazítás után útitársaimmal megcéloztuk Domagnanót, San Marino kilenc városának egyikét.

Mivel Iván többször járt már itt, ezért hallgattam rá a fotóspont kiválasztásakor, de végül nem a kiszemelt ugratóhoz mentünk, mert messze lett volna attól a helytől, ahol meg tudtunk állni. Séta közben találtunk azonban sokkal jobb perspektívákat, illetve egy jó murvás, porolós domboldalt, amit elleptek a magyar Lada fanok. Velük sikerült jól összehaverkodni, így megvártam náluk a mezőny végén érkező honfitársaimat.

Már az az idejutás is kalandos volt, de arra nem gondoltunk, hogyan is fogunk visszajutni az autóhoz... A pályán visszasétálni túl egyszerű lett volna, ezért inkább szántóföldön, erdőn és szőlőültetvényen keresztülvágva közelítettük meg a parkolót.

Onnan egyenesen a Rally Village-be vezetett az utunk, abban a reményben, hogy sikerül elkapnunk pár Martini Racinges legendát, amit több-kevesebb sikerrel abszolváltunk is.

Viszonylag korán el tudtam fogyasztani a vacsorámat, ami nagyon kellett a meredek terepen, gyalogosan megtett 10 kilométeres táv után, viszont készült pár olyan kép, amiért érdemes volt végig talpalni a napot.

A vasárnapi népünnepély

A Rallylegend zárónapja hasonlóan az eddigiekhez, korán kezdődött. Én már átestem a holtponton, így könnyebben ébredtem, mint a többiek. Amíg ők összeszedték magukat, addig én ismét tettem egy sétát a tengerpartra. Annyira nem volt jó idő, hogy úszni lehessen, de a víz hangja megnyugtat, és ez most jól esett nagyon.

A programfüzetben ennél a napnál két gyorsasági szakasz szerepelt, ami a San Marinó-i gyártelep területén vezetett keresztül.

A lezárt út végétől nem messze volt egy ugrató, majd egy lassító kombináció, amelyet domboldal vett körbe, ami megtelt nézőkkel. Kicsit kalandosra sikerült az odajutás, ugyanis a pályán nem tudtuk megközelíteni, mert csúnyán néztek a pályabírók. El kellett hagynunk a lezárt területet, így a hátralévő 50 métert kicsit kitoltuk. Át kellett kelni egy folyón, ami persze nem volt egyszerű, aztán jöttek a szúrós bokrok, a meredek domboldal és az indokolatlan szintkülönbségek. Miután jól végig szúrtak a tövises bokrok és kóvályogtunk majdnem egy órát, sikerült odajutni...

Én, mint aki jól végezte dolgát, leheveredtem a napsütötte domboldalon, de gyorsan feléledtem, miután az első autó szabályosan repült néhány méterre a szemem előtt.

Itt néhány autót kivéve mindenki repült, driftelt vagy „körzőzött” a nagyérdeműnek, akik hatalmas ovációval köszönték ezt meg. Hamarosan népünnepélybe torkollott az első felfutás!

A második körre átmentünk az innen néhány méterre található lassítóhoz, ahonnan remek kilátás nyílt a tömegre. Nem is lett volna ezzel bajom, mert ennél jobb hely nem kell a fotózáshoz, de meg kellett küzdenem a tériszonyommal, ugyanis egy helyi Tüzép cementtárolójának betonelemein álltam. Itt bevártuk az utolsó autót is, majd besétáltam a Rally Village-be, ahol a célceremóniát szerettem volna megörökíteni. Sajnos a feszített tempó miatt a szervezők nem várták be a mezőnyt, így az utolsó pár autót tudtam csak lencsevégre kapni, amelyek egyébként pont a magyar indulók voltak.

Szerencsére nem aznap indultunk haza, így egy kellemes zuhany és vacsora után rá tudtam készülni a hosszú útra.

Összegzésképpen

Életem egyik legnagyobb élménye volt a 2018-as Rallylegend, ami a Martini Racing autósportban eltöltött ötven évének állított emléket. Írom ezt úgy, hogy köztudott rólam, a pályaversenyzés dobogtatja meg igazán a szívem, legyen szó két- vagy négykerekű járművekről. Sokkal több impulzust adott, mint amire számítottam. A képeket visszanézve megérte az a négy nap alatt gyalogosan megtett majdnem 40 kilométer is.

Alapjárat helyszíni tudósítás