2021-ben új korszak kezdődik az F1-ben – de azért előtte lesz meg egy érdekes szezon.
Társszerző: Hajdu Balázs
Az asztrológusok szerint 2020 a változás éve lesz. A Forma-1-ben ezzel szemben 2021-től érkeznek a jelentős szabálymódosítások – előtte azonban olvasd el, hogy miért lehet izgalmas az előttünk álló idény.
1. Egy érdekes, pilótaközpontú harc a VB-címért
A 2021-es módosítások előtt, 2020-ban egy izgalmas, többrésztvevős küzdelemre lehet számítani. A tavalyi idény végén a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is megmutatta erejét, a hatból öten futamgyőzelemig is eljutottak.
Max Verstappen lesz a nyerő 2020-ban? Charles Leclerc második Ferrarinál töltött idényében a csúcsra ér? Esetleg Valtteri Bottas merít elegendő erőt a télen Lewis Hamilton legyőzéséhez? Vagy az 5-ös rajtszámú autó pilótája szerzi meg ötödik bajnoki címét? 2020-ban bármi megtörténhet – a címvédő Hamilton természetesen szeretne harcba szállni a hetedikért.
Vajon a bajnoki címért is küzdhet egymással Verstappen és Leclerc?
2. Mozgalmasnak ígérkező piac
A 2020-as rajtrácson mindössze két változás lesz az előző évhez képest. Az idény végén Vettel, Verstappen, Hamilton és Bottas szerződése is lejár, Esteban Ocon, Charles Leclerc és Sergio Pérez hosszútávú megállapodással rendelkezik. A 2021-es szabálymódosítások érkezésével jelentős mozgás indulhat meg a piacon. Hamiltont már összeboronálták a Ferrarival – ha ez összejön, akkor Verstappen mehet a Mercedeshez. Nagy kérdés, melyik pilóta vált csapatot 2021-ben.
3. Hamilton még több rekordot dönthet meg
Emlékszel még arra a Miley Cyrus klipre, melyben egy hatalmas golyón ülve töri át a falat? Na, pont olyan lendülettel dönti meg Lewis Hamilton az F1-es rekordokat. 2020-ban két olyan csúcsot hódíthat meg, mely statisztika szempontjából is minden idők egyik legjobb versenyzőjévé teheti.
Michael Schumacher 91 futamgyőzelemmel és 7 VB-címmel áll az örökranglista élén. Hamilton végső sikerével valószínűleg mindkét kategóriában a csúcsra törne, hiszen a brit eddig 84 versenyen állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Erre minden esélye megvan, hiszen 2014 óta minden évben legalább 8 futamot megnyert. A brit világbajnok 88 pole pozícióval rendelkezik, ebben a műfajban Schumacher 68-at gyűjtött. Vajon sikerül az Időmérők Királya cím mellett más csúcsokat is meghódítania?
4. Räikkonen újraírja a történelemkönyveket
Ha már a rekordoknál tartunk: amennyiben az első 10 versenyen rajthoz áll, a 2020-as idény 11. fordulójában Kimi Räikkönen lesz a Forma-1 történetének legtapasztaltabb versenyzője. Ezzel Rubens Barrichello rekordját adhatja át a múltnak – a brazil versenyző 322 nagydíjon állhatott rajthoz.
5. Minden idők első Vietnámi Nagydíja
Mindig izgalmas pillanat, amikor a Száguldó Cirkusz egy új országba látogat. 2020-ban rendezik a sportág történetének első Vietnámi Nagydíját. Az 5,6 kilométer hosszú pálya egy 1,5 kilométer hosszú egyenessel, és izgalmas kanyarkombinációkkal rendelkezik. Az izgalom szinte garantált.
6. Az F1 visszatér Zandvoortba
Több mint háromévtizedes kihagyást követően, a 2020-as versenynaptárban ismét helyet kapott a Holland Nagydíj. Az elsőt 1952-ben rendezték, legutóbb pedig 1985-ben rendeztek versenyt Zandvoortban. A 31. Holland Nagydíjon a közönség nagy része a helyi hősre, Max Verstappenre lesz kíváncsi. A pályát a modern autóversenyzés követelményei szerint átalakították, így akciódús futamra van kilátás.
7. Esteban Ocon második esélye
„Kivételes tehetség, a legjobbak egyike. Mindig is nagy rajongója voltam” - mondta Lewis Hamilton Esteban Oconról a 2018-as Belga Nagydíjon nyújtott teljesítményére utalva. A francia pilóta sorsa akkor még tisztázatlan volt. A 2019-es idényt végül a Mercedes tesztpilótájaként töltötte, 2020-ra azonban ülést kapott a Renault csapatától.
Vajon sikerül Oconnak megragadnia a második esélyét? Daniel Ricciardo csapattársaként nem lesz egyszerű dolga…
8. Leclerc kontra Vettel, második felvonás
Komoly tűzijáték várható a Ferrarinál is. A Sebastian Vettel és Charles Leclerc közti feszültség a Brazil Nagydíjon bekövetkezett ütközésükben csúcsosodott ki. Akkor Mattia Binotto csapatfőnök elmondta, hogy „szerencse, hogy ez most történt, hiszen lesz időnk tisztázni a dolgokat.” Vettel szerződése az év végén lejár, Leclerc helye viszont 2024-ig biztosított.
Vajon sikerül-e rendet tenni a pilóták fejében? Lehet-e ilyen feszült légkörben esélyük a világbajnoki cím megnyerésére?
9. A 2019-es szuperújoncok újra akcióba lépnek
George Russel, Lando Norris és Alex Albon is kiválóan teljesített első F1-es idényében. Mindketten bekerültek a csapatvezetők által megszavazott top10-es mezőnybe.
Mindhármukra különböző kihívások várnak. Russell számára a legfontosabb, hogy a Williams közelebb kerüljön a középmezőnyhöz. Norris dobogóra állna a McLarennel, Albon pedig első futamgyőzelmére hajt a Red Bullnál.
10. Drive to Survive 2. évad
A Forma-1 Drive to Survive című sorozata számos új rajongót hódított meg tavaly, a Netflixen már elérhető a 2. évad. Feszültség, dráma és Günther Steiner káromkodásai várják a nézőket.
Te várod már a 2020-as Ausztrál Nagydíj rajtját?