A XX. században a General Motors divíziói számos nagyszerű autóval gazdagították az amerikai utakat, melyek nagy hatással voltak az cégcsoport fejlődésére. Ma közülük ismerhetsz meg tízet!
A XX. század egy fergeteges időszak volt az autózás történetében. Ebben a 100 évben számtalan motor, gyártó, illetve különleges és egyedi formaterv bukkant fel és tűnt el nyom nélkül az autózás világában.
A TOP amerikai sorozat eddig megjelent 3 részében már olvashattál a Chrysler márkáiról, melynek 4. részében a rivális General Motors legvagányabb modelljeiről fedem fel a leplet. Ha esetleg a Hummerek, Cartercarok és GMC-k a kedvenceid, ne keresd őket. Ők a többi halott márkával együtt a következő kiadásban fognak szerepelni, így elegánsan kifelejtettem őket! De mégis melyik 10 modellről van szó? Vágjunk is bele! A cikk végén szavazz a kedvencedre és lapozd végig a galériát!
1934 LaSalle Series 50
Az 1920-as években a General Motors márkái között hatalmas űr / árrés tátongott. Ezt a cég újabb márkák bevezetésével próbálta orvosolni, mely eleinte sikeres lépésnek bizonyult, ám az újonnan bemutatott 4 márka közül egyedül a Pontiac élte túl a ’30-as évek világválságát. A Cadillac kistestvéreként megjelenő LaSalle nagyszerű autóknak bizonyultak, ám magas árai miatt a II. világháború idejére már lehúzta a rolót.
A LaSalle a Buick és a Cadillac közötti piaci részt szolgálta ki. Legnagyobb riválisai közé tartozott például a Pierce Arrow, Auburn és Cord. A LaSalle-ok elitebbek voltak a Studebakereknél, ám a Packardokkal, nem is beszélve a Duesenbergekről, már a nagytestvér Caddy szállt ringbe.
A ’30-as években alapított GM márkák modelljeinek formaterve szinte megegyezett a testvér vállalatok kiviteli megoldásaival, így talán nem is meglepő, hogy a fenti LaSalle Series 50 küllemileg szinte megegyezett a kortárs Cadillac V12-vel, ami a V16-ost (Series 542) követően a „V jelű gyártó” legelitebb modellje volt.
Annak ellenére, hogy a GM LaSalle-okkal is indult az Indy 500-as versenyeken, a cég helyzete hamarosan rosszra fordult. A Packard 180-asok és Lincoln Zephyrek megjelenése jelentős veszteséget okozott a cégnek, így a luxus és pompa sugallása helyett a cég a túlélésért harcolt.
Az 1934-es Series 50 némileg olcsóbb volt a legolcsóbb Caddy-nél, ám formaterve még mindig Elvis Presley kedvenc GM márkájának vonásait viselte. Motor terén is Cadillac erőforrást használt: a ’34-es LaSalle-ok egy 5,3 literes V8-as motor kaptak, ami akkoriban luxusautók terén kicsinek számított.
Mindezek ellenére jól teljesített: 1934-ben több mint 8 650 példány talált gazdára. Ez az érték 2 évvel később már a 13 000-t is meghaladta! A kezdeti sikerek ellenére a világválság idején nem fogyott elég LaSalle, így a General Motors jobbnak látta megszűntetni a márkát!
1966 Oldsmobile Toronado
Mikor az 1900-as években a GM felvásárolta az Oldsmobile-t, a ló nélküli szekereket szerelő üzem már országszerte ismert volt. A konszernben töltött ideje alatt az Olds kiteljesedett, és a csoport belépőszintű luxusmárkájává nőtte ki magát. Egyik legsikeresebb modellje az 1966-ban bemutatott 1. generációs Toronado volt, amit a 2. generációs Rivierával együtt mutattak be.
A Ford Thunderbird vetélytársaként bemutatott GT egy fantasztikus sportautó volt, amit az is alátámaszt, hogy megjelenésének évében a MotorTrend magazin az év autójává, illetve „az év európai autója” versenyen 3. helyezést ért el.
A ’60-as években trendteremtő „Kólás üveg” formaterv elveit követő bukólámpás autó 7,0 és 7,5 literes kivitelben volt rendelhető. A Rocket V8-assal szerelt gépezet 385 lóerő leadására volt képes, és 9,5 másodperc alatt futotta a 100-at. Ne becsüld alá, ez akkoriban „nagyon hűhának” számított!
De hogyan is néz ki testközelből? Nézd meg a Hum3D animációját és járd körbe Te magad!
A Toronado egy (szintem) kifejezetten esztétikus amerikai autó, ám pár problémával mégis küszködött. Az, hogy 100 km-en 18 – 19 litert is megevett még annyira nem nagy baj, hiszen akkoriban jóval olcsóbb volt tankolni. A gondot az jelentette, hogy sportautó a testvér Rivierával ellentétben létére elsőkerék hajtást kapott!
Ez nekem már magában elég érthetetlen, hiszen nem egy szárazföldi yachtról beszélünk, hanem egy száguldásra tervezett GT-ről. Így talán nem is meglepő, hogy a benzin után legjobban fogyó tartozék a gumi volt. Mivel az akkori gumik nem bírták a hatalmas terhelést, így a GM felkérte a Firestone-t, hogy tervezzen egy egyedi variánst, ami nem vall kudarcot.
Az együttműködés eredménye a TFD gumi lett, ami a „Toronado-Front-Drive” rövidítése volt. Ha részletesebben is érdekel ez a nagyszerű masina, olvass bele a róla szóló írásomba!
1958 Oldsmobile Super 88
Bár a fentebbi Toronado rácáfol a cég konzervatív és felsőbbrendű eleganciát sugárzó elveire, az ’58-as Super 88 sem tartozik a kifejezetten hagyományos megjelenésű űrrakéták közé. Az „Uszony háború” idején a Chryslerrel ellentétben a General Motors a krómban látta a jövőt.
Ennek szellemében a GM kevesebb figyelmet fordított az autók farára, s helyette évről évre a valaha volt legkülönlegesebb krómlökhárítókkal rukkolt elő. Így talán nem is meglepő, hogy az 1955 és 1960 között szerelt Olds-okat „Chrome mobile”, vagyis „krómmobile” névvel csúfolták.
Az ’58-as Super 88 saját korában valóságos izomautónak számított. Az 5,3 méteres batár 312 ló erejével tépte az aszfaltot, mely egy 197 km / h-s csúcssebességet és 563 Nm-nyi nyomatékot eredményezett. 8,9 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ami mai szemmel már elég lassúnak tűnhet, ám akkoriban minden autó, ami 10,0 másodperc alatt futotta a 100-at, valóságos izomautónak számított. Ha részletesebben is érdekel ez a krómtól tocsogó V8-as luxusfenevad, nézz bele a róla szóló írásomba!
1959 Pontiac Bonneville
Az igazat megvallva az ’59-es Bonneville (szerintem) nem volt egy tömegből kimagasló autó, ám formatervi megoldásai elég különlegesek. Az amerikai űrkorszakban szerelt gépezet első ránézésre egy morcos űrsikló látványát kelti, melyhez sokban hozzájárulnak az uszonyok, hátsó lámpák és a panoráma szélvédő is.
A Pontiac a Chevrolet-t követően a General Motor legolcsóbb márkája volt, mely elemet örökölt a kortárs Chevy-ktől. A Bonneville legerősebb erőforrása például egy Tempest 420 Tri-Power volt, 314 lóerő leadására volt képes. Legnagyobb sebessége 208 km / h volt, és csak 8,0 másodperc alatt futotta a 100-at!
Ha úgy érzed, hogy ismerős a Bonneville, de más néven emlékszel rá, ez azért lehetséges, mert 1959-ben mutatkozott be az 1. generációs Catalina, ami formatervileg megegyezett a Bonneville-l, ám ez utóbbi a Pontiac legmenőbb modellje volt, míg a Catalina a márka belépő szintű modellje volt. Ha a vásárló fel akart vágni egy vagány sportautóval, de a drágább Olds-okat nem tudta megfizetni, kabrió kivitelben és Continental Kittel kérhette autóját, ami akkoriban gyártótól függetlenül a vagányság netovábbját jelentette. Az 1959-es Bonneville részletes leírást megtalálod a veterán rovatban.
1966 Pontiac GTO
Az amerikaiak emlékeiben a Pontiac mindig is egy öreges márka volt, amiket legnagyobb eséllyel nagymamák és nagypapák vezetnek a közértbe. 1966-ban mindez gyökeresen megváltozott, mikor a a Pontiac életet adott a GTO-nak, ami egy személyben volt felelős az izom-kultusz kialakulásáért.
A GTO már korábban is szerepelt a GM palettáján, mint a Tempest jól felszerelt változata, majd ’66-ban önálló típussá vált. Bár sokkal szögletesebb volt a vele azonos évben bemutatott Toronadónál, már Ő is a „Kólás üveg” irányzat formatervi elemeit kapta meg.
A GTO név DeLoreanre vezethető vissza, akinek bejött a Ferrari 250 GTO hangzatos neve. Bár a Pontiac-nak csak a nevében volt benne, hogy túraautó, a közönséget váratlanul érte az új modell, ami nem csak, hogy nagyon menőn nézett ki, de erő is volt benne! Vicces mellékszál, hogy a fiatalok „kecskének” becézték, mivel a GTO betűk kiejtése angolul a „goat”, vagyis kecske szóra emlékeztet.
A GTO egy nagyszerű sportautó volt, ami beváltotta a hozzá fűzött ígéreteket, ráadásul jelentősen megnövelte a cég eladásait. A termelés első évében 96 946 példányt szállítottak le, ami jelentősen több volt, mint amire a vállalat számított.
1960 Chevrolet Corvair
Az 1950-es évek végére a General Motors megengedhette magának, hogy teljesen új fejlesztésekbe vágjon. A hosszas mérnöki és tervezői munkálatok eredménye egy farmotoros családi autó volt, amit 1960-ban a MotorTrend az év autójává választott meg.
Bár első ránézésre hihetetlen, de a Camaro és legendás osztott hátsó üveges Corvette C2 Sting Ray-t ennek a családi autónak szánt gépezetnek a mintájára építették meg. Ennek oka, hogy az amerikai tervezőket nagyon is foglalkoztatta a farmotor elrendezés, így nem is volt kétséges, hogy előbb utóbb valaki előáll egy előre szerelt csomagtartóval ellátott autóval. Ezzel már korábban is próbálkoztak, például ’48-ban a Tucker.
Rossz hírneve ellenére a Corvair nem egy ipari hulladék, hanem egy eltékozolt lehetőség, aminek egy könyv okozta a vesztét. 1966-ban Ralph Nader kiadta Unsafe at any speed (Semmilyen sebességnél sem biztonságos) című kézikönyvét, melyben súlyosan becsmérelte a kisautót. Írásában oly mértékben lehúzta az autót, hogy a farmotoros csodabogár azóta sem tudott megszabadulni a rossz kritikától.
Az USA-ban azóta sem igen próbálkoztak faros gépek szerelésével, max. sportautók esetén hátsó középmotoros elrendezéssel. Nézd meg a Hum3D animációját, és járd körbe a Camaro kisteljesítményű ősét!
1956 Chevrolet Nomad
A Chevrolet már egész korai időszakában is szerelt kombikat, de az igazi sikert az 1955-ös Nomad hozta meg. A rákövetkező évben kicsit átdolgozták, s ettől népszerűsége csak tovább nőtt.
Az ’50-es években nagyon menőnek számított, ha egy kombinak a lehető legkevesebb ajtaja volt. Az 5 ajtós kivitelek mellett gyakoriak voltak a 3 ajtós variánsok is. A Nomad azért is tűnt ki a tömegből, mert előre és hátra is panoráma üveget kapott. Ha jobban megnézed a képet, láthatod, hogy igazából nem is kapott C oszlopot.
A Nomad valójában a Chevy Bel Air kombi változata volt, így műszakilag lényegében megegyezett a szedán és kabrió kivitelekkel. Az eredetileg Corvette mintára épített autónak ’72-ig 3 generációja jelent meg, s több ráncfelvarráson is átesett.
1987 Buick GNX
Buickokról már jó párszor írtam, úgyhogy arra jutottam, hogy ebbe a listába csak egy – egyet fogok beletenni. Így persze nehezebb is volt kitalálni, melyik legyen az az 1 darab, de végül a NASCAR-versenyző ’80-as évekbeli sportautóra esett a választás, ami a Disney Verdák 1. filmjében Joe Komposztor, a gonosz szerepét töltötte be. Ez pedig nem más, mint a Grand National.
A Pontiac-hoz hasonlóan a Buick is sokáig „nagymuter autójaként” volt ismert, ám a Grand National mindent megváltoztatott. Megnyerte az 1981-es és 1982-es NASCAR versenyek döntő többségét, ráadásul a volán mögött nem más, mint Richard Petty ült, aki korábban a csodás Plymouth Superbird pilótája volt!
A Grand National rövidesen legendává vált, amit 10 féle erőforrással, és 3 féle váltóval lehetett rendelni. Közülük egy 4,3 litertől 5,7 literig terjedő skálán 5 darab V8-as volt. Családos csóka vagy? Nem, baj! A Grand Nationalből faberakásos kombi is készült, majd a gyártás utolsó évében, 1987-ben jelent meg a GNX, amit a Buick a McLaren Performance Technologies-zal közösen fejlesztett ki.
A GNX 12,7 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 182 km / h-ra, és egyes állítások szerint felülmúlta a Ferrari F40-et és Porsche 930-ast. A legendából csupán csak 547 darab készült, melyről maga Jay Leno is szót ejt egyik videójában. De Ő hogyan is vélekedik az autóról? Nézd meg a videót és derítsd ki Te magad!
1975 Cadillac Eldorado Biarritz
Az 1975-ös Cadillac Eldoradóról már 2019 júniusában jelent meg önálló írás, így most csak röviden fogom összefoglalni. Ha részletesebben is érdekel a “dél-amerikai luxusgép”, kattints a cikkre.
A General Motors luxusgyártója az Eldorado típusjelölést csakis a legelitebb modellekre illesztette. Köztük is voltak némi különbségek, mint pl. a Biarritz a kabriók, a Seville a rögzített tetős kivitelek egyéni jelölése volt.
A 12 generáción át gyártott széria 9. generációs tagjai voltak az USA utolsó igazi Caddy-je, mielőtt az európai márkák (Mercedes, BMW) elkezdték elcsaklizni a vásárlókat. Ekkor még nem számított, mennyibe is fáj a benzin, így a V8-as motorok gigászi méreteket öltöttek. A 100-on 25 litert is elszürcsögő behemót a Jaguar XKE-től bőven lemaradt, viszont teljesítményben szinte egyezett a Rolls-Royce Corniche-hoz, ami egy elég szép eredmény.
A ’75-ös Eldoradókat ha másért nem is szeretjük, pedig szeretjük, az az, hogy számos rapper klippjében feltűnik. Persze a tipikus esetek közé tartoznak az amerikai feketék, de azon már tényleg lefagytam, hogy az olasz Baby K Roma Bangkok c. számában a csaj mellett a kabrió főszerepet kap. Nézd csak meg!
Onnan látszik pl., hogy a videóban egy ’75 és ’78 között szerelt példány szerepel, hogy az első lámpák már szögletesek, nem pedig kerekek!
1959 Cadillac Broadmoor Skyview
Annak ellenére, hogy a Cadillac, mint a General Motors legelitebb márkája sosem készített kombikat, az évtizedek során számtalan puttonyos V8-as került az utakra. Ennek az az oka, hogy a General Motors autók mellett 1-2 személyre szabható alvázat is értékesített, amiket szinte mindig mentőautók és halottaskocsik vázával öltöztették fel.
Bár a legtöbb kombi Caddy betegeket és halottakat szállított, néhány példány mégis készült, amit szórakoztatási célokra hasznosítottak. Ilyen például a kolorádói Broadmoor luxusszálló flottája, amiket azért fejlesztettek ki, hogy a hotel vendégeit utaztassák. Ez magába foglalta a pályaudvar és szálló közti ingázást, illetve a hegyi kirándulásokat is.
Összesen 11 utas együttes szállítására volt képes. A nagyszerű Cadillac-ről Lou Costa is készített egy rövid videót. Nézz bele, és derítsd ki miket rejt ez a mikrobuszokat is megszégyenítő amerikai kombi!
A fenti litániában megismerkedhettél 10 nagyszerű autóval amit a General Motors a múlt évszázadban az utakra bocsájtott. Neked melyik jön be legjobban? Szavazz a kedvencedre és oszd meg velünk a véleményed!
