1957-ben bemutatkozott az USA máig egyik legikonikusabb autója, a 2. generációs Chevrolet Bel Air második ráncfelvarrott változata. A sorhatos és V8-as motorral szerelt autó nem csak az amerikai életérzés egyik jelképe, de több filmben és sorozatban is szerepelt.
Az 1950-es évek hatalmas változást hoztak az amerikai autóipar fejlődésébe. Az évtized elején tervezett autók szinte semmiben sem különböztek az 1940-es évek termetes bálnáitól. Vedd példának mondjuk az 1950-es Pontiac Streamlinert, ami sokban hasonlít a nála 10 évvel korábban kiadott, 1940 és 1941 között szerelt Buick Specialra – csak, hogy a GM családon belül maradjunk.
Ennek oka, hogy a második világháború idején az amerikai gyártók is főképp katonai járműveket termeltek, így a személyautók fejlesztését háttérbe szorították. A civil autók fejlesztése az 1950-es évekre felgyorsult, és a funkcionalitást felváltotta a formatervi szépség jelentősége. Az új ideológia egyik legismertebb úttörője az 1950-es Chevrolet Bel Air, melynek a 2. generációs modellje az USA egyik legismertebb jelképévé vált.
Már az első generációs Bel Air is markáns újításokat hozott a General Motors világába. 1950-ben a Chevrolet bemutatta az új modellt, ami bár egy rögzített keménytetős karosszériát kapott, a tető formája és fényezése egy kabrió látszatát keltette. A trend olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövidesen a GM többi márkája is alkalmazni kezdte. Ebből fejlődött ki a ’70-es évek „landau” stílusú limuzin trendje is, lásd például az 1976-os Oldsmobile Regency 98-t.
Persze emellett a „kamu kabrió” kivitel mellett kapható volt ténylegesen is nyitható vászontetővel, illetve kupé, szedán és kombi kivitelben is. Motor terén rendelhető volt vagy egy 3,5 literes, soros 6 hengeres, vagy egy szintén sorhatos, ám 3,9 literes erőforrással is.
1955-ben az első generációt felváltotta a következő széria, mely a korszak elvárásai szerint minden egyes gyártási évben új formatervet kapott – a motor – és váltóválaszték többnyire ugyanaz maradt. Az 1955-ös modellek küllemi megjelenése már szinte teljesen eltért az előző évtized esztétikai jellegzetességeitől, s az 1956-os ráncfelvarrott modellek is inkább a kissé dobozos, ám laposabb és szélesebb „Forward Look” eszméje szerint készültek. Rajtuk már megjelentek az 1950-es évek legjellegzetesebb ismertető jegyei: az uszonyok és a panoráma-szélvédő.
A második generáció a 2. ráncfelvarrás utáni modellben teljesedett ki, amit a Chevrolet csak és kizárólag 1957-ben szerelt. Az uszonyok mellett megjelent rajta a vízszintesen elnyújtott 2 tónusú festés, a terjengő krómfelületek, illetve a rakéta motívumokat imitáló lámpák.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha az autó egyik oldalán sincs tanksapka, mégis hol hogyan lehet tankolni? A válasz, hogy a tanksapkát a bal oldali uszonyba rejtették. Kérhető volt 2 ajtós kabrió, kupé, illetve 4 ajtós szedán és 5 ajtós kombi kivitelben is.
Chevrolet Nomad néven mutatkozott be a 3 ajtós kombi, ami lényegében a Bel Air dobozos változata volt. De hogyan is néz ki ez az ’57-es szépség közelről? Nézd meg a videót és járd körbe Te magad!
Méreteit tekintve az ’57-es Bel Air semmivel sem tűnt ki a korszakban a középosztály számára gyártott autók közül. Ennek ellenére a 2 921 mm-es tengelytáv és 5 080 mm-es teljes hossz az ’50-es évek Európájában elképzelhetetlenül nagynak számított volna, nem is beszélve a szocialista országok felhozataláról.
Kicsit több mint 5 méteres hosszához egy 1 877 mm-es szélesség társult. A kabriók önsúlya 1 630 kiló volt, a keménytetősöké valamivel kevesebb. Motor és váltó terén több mint 10 lehetőség volt, melyek közül a leggyengébb egy 140 lóerős, 3 859 köbcentis variáns volt, míg a legerősebb egy 283 lóerős 4 638 köbcentis Corvette Ramjet formájában teljesedett ki. Ma ez utóbbiról olvashatsz.
Miután az ’50-es évek közepén Virgil Exner átdolgozta a Chrysler összes márkájának formatervét, a „Forward Look” újszerű megjelenését a többi gyártó is rövidesen másolni kezdte. Így volt ez a General Motors Chevrolet divíziójánál is, akik kissé módosítottak rajta, de alapjaiban véve az összhatás ugyanaz volt.
A Forward Look eszméje a Bel Air belső megjelenésén is érezhető volt, ami többek között megmutatkozott a 2 küllős kormányon, a „Wrap Around” fantázianevű panoráma szélvédőn, a kormányváltóban és krómozott főkonzolban. A Bel Air, mint a GM középkategóriás márkája, csak analóg órát kapott, de légkondit feláras extraként lehetett rendelni. Ha megfigyeled a képeket, az ablaktekerő mellett egy kisebb tekerő helyezkedik el, amivel az elefántfület lehetett nyitni. Szerintem ez egy sokkal stílusosabb megoldás, mint az akkori európai autók esetén a magára az ablakra szerelt apró fogantyúk. Nézd meg a videót és járd körbe az uszonyos bestiát!
Ahogy az akkoriban Amerikában divatos volt, az ’57-es Bel Air is kormányváltóval érkezett, ami elméletileg azért volt hasznos, mert a sofőrnek kevesebb időre kellett levenni a kezét a kormányról, mint mondjuk egy padlóváltós kivitel esetén. Kapható volt 3 és 4 sebességes kézi, illetve 2 sebességes Powerglide és 3 sebességes Turboglide automata váltóval. Hozzájuk 2 féle sorhatos, és 2 féle V8-as motor társult, melyek mellett Corvette erőforrást is lehetett rendelni a körúti cirkálóba.
A legtöbb ’50-es évekbeli autóval ellentétben a Bel Air 6 helyett csak 4 személyes volt. A kabrió belső elrendezése a kupé 2+2 elvén alapszik, így a hátsó utasoknak bőven volt helyük kényelmesen elhelyezkedni. Mivel hátul középen nem ült senki, a hajtás hátraküldése nem foglalt el hasznos lábteret. A tetőt elektronikusan lehetett működtetni, ami kb. 20 másodperc alatt fel vagy lehajlott – akkoriban ez egy átlagos tempónak számított.
Ahogy az előbb már olvashattad, a 4 féle váltó mellett az ’57-es Bel Airt 4 féle erőforrással szerelték. A leggyengébb egy soros elrendezésű, 3 859 köbcentis, 6 hengeres kivitel volt, ami 285 Nm-nyi nyomaték és 140 lóerő leadására volt képes. 13,5 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/h-ra, melyhez egy 15,6 literes 100 km-enkénti fogyasztás társult. Legnagyobb sebessége 151 km/h volt.
A legerősebb kivitel egy 4 638 köbcentis (283 köbhüvelykes), 393 Nm-es V8-as erőforrás volt, ami 283 lóerő leadására volt képes. A 211 kW-os motort a Corvette Ramjet FI injektorával szerelték, melynek hála 8,2 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100-ra és a 193 km-es óránkénti sebességet is elérte. Ehhez egy 15,6 literes fogyasztás társult, ami akkoriban teljesen átlagosnak számított. De hogyan is teljesít az utakon? Nézd meg a videót és derítsd ki Te magad!
A Bel Air már saját korában is hatalmas sikernek örvendett, s végül a szabad világ egyik kultuszautójává vált. Az autó több filmben és sorozatban is felbukkant, a Family Guy esetén több évad egy-egy epizódjában is szerepelt. Ebben a sorozatban például a Griffin család szomszédja, Quagmire napi szinten használ egy ’57-es példányt.
Persze a való életben is léteznek olyan autósok, akik a mai napig hajtanak 60 év körüli autókat. A WISN egyik 2010-es beszámolója szerint egy amerikai hölgy, Grace Braeger, már akkor 53 éve közlekedett az 1957-es Bel Airjével, ami előzőleg egy bemutató autó volt a szalonban. A kereskedő minél gyorsabban túl akart rajta adni, mert az ’58-as modellek már uton voltak a kereskedésekbe.
Grace állítása szerint „57 Lady” becenevű autóját még mindig eredeti, gyári motorja hajtja, és az 53 év alatt mindösszesen csak 121 343 mérföldet, vagyis nagyjából 195 282,63 km-t autóztak együtt! Grace az interjú idején elmondta, hogy annak ellenére, hogy az autó meghatározó szerepet tölt be az életében, el akarja adni. Mivel nincsenek sem utódai, sem örökösei, szeretné az autót biztos kezekben tudni, ahogy fogalmazott:
„Nem szeretném, hogy egy pajta mélyén végezze”.
További részletekért nézd meg a WISN riportját!
A 2. generációs Bel Airt 1958-ban felváltotta a következő generáció, ami mindösszesen csak egy évet élt meg, s 1959-ben a 4. széria át is vette a helyét. Az 1958-as modellek szintén alvázas karosszériával készültek, bár őket már a GM „B” alvázára építették. Motor terén kérhető volt vagy egy 3,9 literes, soros 6 hengeres, vagy egy 4,6, illetve 5,7 literes V8-as erőforrással. Váltó terén rendelhető volt 3 sebességes kézi, vagy 2 sebességes Powerglide automata váltóval. Érdekesség, hogy a Chevy ezt a modellt, mint 1. generációs Impala is árusította.
Kicsit utána jártam, mennyibe is fájna egy jó állapotú ’57-es amerikai ikon. Az amerikai ClassicCars.com oldalán a legolcsóbb példány 34 900 dollárért, közel 10 millió forintért várja új gazdáját, de bőven találni 60 és 70 ezer dollár között is néhány modellt.
A fenti képeken látható 2 autó az RM Sotheby’s aukciós ház oldalán lettek meghirdetve. Egyikük szeptemberben kerül kalapács alá, várhatóan 60 és 65 ezer dollár között, vagyis nagyjából 17,6 és 19,07 millió forint nagyságrendi értékben fog elkelni. A másik 2018-ban 99 ezer dollárt, azaz 29,04 millió forintnak megfelelő összeget ért új gazdájának.
A 2. generációs Bel Air valójában a Chevy válasza volt a Ford Fairlane-re, mely nem csak lekőrözte vetélytársát, de egy korszak meghatározó jelképévé is vált, ami még a 2010-es évek végén is a toplistás veteránok egyike. Mit gondolsz, Te belevágnál egy ilyen benzines rakéta restaurálásába, vagy inkább Ladát tuningolnál?
