2018. november 30. | 14:51

Az amerikai izomautók egyik legikonikusabb példánya az 1963-as Chevrolet Corvette. Korának legsikeresebb és legnépszerűbb sportautója volt, egy oldtimer-gyűjtemény sem lehet teljes nélküle

Az 1963-as Corvette Sting Ray a General Motors két egymástól különálló projektének ötvözésével született meg. Az egyik az 1957-es Q-Corvette tanulmányautó volt, ami egy csak kupé kivitelű, független felfüggesztésű autó víziója volt. A másik a Sting Ray nevű versenyautó koncepciója volt.

Ebben az időszakban ahogy a General Motors legtöbb fejlesztőjét, Zora Duntovot is ámulatba ejtették a közép- és farmotorok. Miután a Corvair példáján sikerült a maximumot kihozni a motor hátra helyezéséből, a Chevrolet kísérletezni kezdett egy sportautó megalkotásával is. Ennek eredménye lett egy könnyűsúlyú versenyautó. A farmotoros Corvette megkapta a Corvair léghűtéses hathengeres motorját, ami egy váratlan fordulat volt, mivel az előző modellek vízhűtéses V8-asok voltak.

1959 őszére a Q-Corvette és Sting Ray terveit egyesítették, és az „XP-720” projektnév alatt megkezdték a tömegtermelésű modell tervezését. 1963-ra meg is született a Corvette Sting Ray, ami az előző Corvette-eknél kényelmesebb utasteret, nagyobb csomagtartót, magasabb szintű vezetési élményt és stabilabb vezethetőséget nyújtott.

A második generációs Corvette volt a széria első tagja, amit szélcsatornában teszteltek. Formatervét Harley J. Earl rajzolta meg, akinek a nevéhez több amerikai autócsoda fűződik. Közéjük tartozik maga az első generációs Corvette és a Buick Roadmaster is. Az autó a prototípusba szerelt fém súlyának kétszeresét kapta, amit a szénszálas panelek vastagságával kompenzáltak. Ennek eredménye, hogy a bemutatott C2 könnyebb volt elődjénél.

1963-tól 4 éven át gyártották, és évente módosítottak a típuson. Az első széria egyik különleges jellemzője az osztott hátsó ablak. Ezt a jellegzetességét a Q-tanulmánytól örökölte, de a későbbi modellek már egységes hátsó ablakokkal készültek. A bukólámpás megoldás is igazi sikernek örvendett, egészen a 2005-ös C6 modellig minden generáció fontos kelléke volt.

A ’63-as több szellőzőt is kapott, de ezek mind csak a design részét alkották. Eredetileg volt funkciójuk, de a költségcsökkentés érdekében ezt az ötletet elvetették. A fastback designt később a Buick Riviera harmadik generációjában is alkalmazták, ami 1971-ben jelent meg. 

A C2 utastere is számos változáson esett át. Az „iker-csuklyás” műszerfalat újratervezték és sokkal praktikusabbá vélt. A főkonzol miatt üléspad helyett üléseket kapott, amin az óra mellet egy állított rádió is helyet kapott. A helyszűke miatt a pótkereket a 76 literes tank alá helyezték. A Corvette hátra szerelt termetes embléma kettős szerepet töltött be. Nem csak dekoratív volt, de egyben a tanksapka fedeléül is szolgált.

Motor terén hatalmas volt a választék. A V8-as 5,4 literről 7,0 literre volt bővíthető, ami 12 féleképpen volt lehetséges. Ehhez társult 3 féle váltó, ami lehetett egy 3 vagy 4 sebességes kézi, vagy egy 2 sebességes Powerglide automata. A motor teljesítménye évente növekedett, az eleinte 250 lóerős erőforrás 1967-re 435 lóerőssé vált és 5 másodperc alatt gyorsult 100-ra. 6,5 másodperc alatt gyorsult 100-ra, legnagyobb sebessége 211 km/óra volt. És hogy milyen is menet közben egy C2-es Corvett?

Az Amerikai Sportautó Klub tiltása ellenére Zora Dunkov 1962-ben előállt a Corvette versenyeken való részételével, ami az alkatrészek fejlesztésében mutatkozott meg. A General Motors ezt jóváhagyta, ami az utcai versenyeken is hasznosnak bizonyult. A Zo6 felszereltség részét alkották a nagyobb első stabilizátorok, a fékrásegítő és a kettős főhengerek.

Kivitel szempontjából kupé és kabrió kivitelben volt kapható. A beltér és a külső extrái is megelőzték korukat. Közéjük tartozott pl. a bőrülés, légkondi, AM/FM rádió, alufelnik és sötétített üvegek. Szín szerint 7 lehetőség volt, ami magába foglalta a Daytona Blue, Sebring Silver és a Riverside Red. De hogy ne csak én, hanem más is ömlengjen egy kicsit az autóról, itt van Jay Leno (angol nem árt hozzá):

A 4 év alatt több mint 21 ezer Corvette talált gazdára. Ezek közül 10 919 kabrió és 10 594 kupé volt. A ’60-as években áruk alig haladta meg a 4 ezer dollárt, mai értékük viszont ennek több 10-szerese is lehet. Az RM Sotheby’s aukcióján meghirdetett 1965-ös kabrió 81 200 dollárért, vagyis nagyjából 22,4 millió forintért, míg egy osztott ablakos 1963-as változat 150 ezer dollárért, kb. 41,4 millió forintért cserélt gazdát. Nem volt elég a Corvette-ből? Az jutott eszembe, mi lenne, ha a meg nem valósult Corvette-tanulmányautókról is írhatnék valamit…