A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt.
A Chrysler Anglia egy kikötővárosáról elnevezett leányvállalata 1928 és 2001 között számos autócsodával kápráztatta el az autózás szerelmeseit. Közéjük tartozik az 1954-es Belvedere, a ’70-es Duster, a ’89-es Laser és a ’97-es Prowler. A nagy múltú márka mégis az egyedileg a NASCAR-ra kifejlesztett Road Runner versenypálya-kompatibilis változat megalkotásával írta be magát a vénülő vasak Nagy Könyvébe.
A Road Runner a Plymouth egyik legkedveltebb izomautója volt, amit az amerikai nagyvállalat 1968 és 1980 között gyártott. Az első széria összsúlya mindösszesen 1,5 tonna volt. V8-as motorja kérhető volt 6,3 literes, 7 és 7,2 literes változatban is. 23,8 literes fogyasztása már a ’70-es években is soknak számított, de egy 208 km/órás tempót bíró sportautó esetében ez egy mellékes szempont volt. A fokozatok kapcsolásáért egy 3 sebességes automata, vagy egy 4 sebességes kézi váltó felelt.
Sikeréhez az is hozzájárult, hogy a gyártó megvette a jogokat a Warner Bros. Road Runner, magyar fordításban a Kengyelfutó gyalogkakukk nevének és logójának használatához. Az extrák közé tartozott a duda, aminek a hangja megegyezett a mesehős hangjával. Ezalatt a 12 év alatt több mint 44 ezer példány kelt el, összesen 3 generációja és 10 variánsa jelent meg. A Gyalogkakukkok legelismertebb alfaja az 1970-es Superbird, „Szupermadár” volt.
Megszületésének több oka volt. Az egyik, hogy a Chrysler szeretett volna megalkotni egy olyan versenyautót, ami mind a pályán, mind az utakon megállja a helyét. A másik, hogy az 1970-es évadban a NASCAR megváltoztatta a versenyeztethető sorozatgyártású autókra vonatkozó szabályzatát. 1969-ig legalább 500 darabot el kellett adni egy típusból, hogy nevezhessen.
A rákövetkező évtől életbe lépett előírás szerint minden második autószalonnak legalább egyet el kellett adni a versenybelépés pillanatáig. A Superbird 1970-es ringbe lépésekor a NASCAR a típus minimum eladását már 1500 darabra emelte. A biztonság kedvéért a Plymouth 3 ezer darabot gyártott, így lett a pálya ördögéből sorozatgyártású szériaautó. Nem akartak sokat változtatni az autó orrán, így bukólámpákat kapott, amik a korszakban nagyon népszerűek voltak.
Talán a legnyomósabb indok az volt, hogy Richard Petty-t visszacsábítsa a Fordtól. Ez végül sikerült is, így már nem is tűnt olyan hatalmas fenyegetésnek a Dodge Charger módosított változata, a Charger Daytona. A Daytona volt az első amerikai autó, amit szélcsatornában teszteltek. Számtalan győzelme mellett, pl. Talladegában, ez volt az első autó, ami túllépte a 200 mérföld/órás (321,86 km/óra) sebességet.
A Dodge és Plymouth versenyautói sokban hasonlítanak, ami nem is meglepő, mivel a Chrysler segédkezett a Daytona kifejlesztésében. Elsőként a Dodge készült el, a Chrysler a Chelsea Proving Grounds pályáján tette próbára a modellt, aminek mindegyikén remekelt. Rá egy évre, 1970-ben a Chrysler a Daytona tervei alapján megalkotta az első Superbirdöt. Az évad 48 versenyéből 33-t egymást váltogatva nyerték. Hogy hogyan is suhannak a pályán, megtudhatod a korabeli felvételből:
Laikus szemmel csak apróbb különbségek figyelhetőek meg, pl. az orrszerkezet vagy a spoiler elhelyezkedése. A változtatások miatt Petty autójának teljesítménye 4,8 km/órával csökkent, ami 200 kör esetén jelentős hátrányt jelentett. Mindezek ellenére a Daytona és a Superbird sorra nyerték a NASCAR versenyeit, ami a fejeseknek egy idő után unalmassá vált.
A két bajnok halálos ítéletét végül egy újabb NASCAR-szabályzat mondta ki, miszerint az aerodinamikus formatervű autók motorja nem lehet nagyobb, mint 300 köbhüvelyk, vagyis 4,9 literes. Ennek értelmében azonnal kiestek a mezőnyből és a NASCAR hagyományaihoz hűen a két autót elárverezték.
Igaz a Superbird karrierje a versenypályán véget ért, a közutakon folytatódott. A Road Runnerhöz hasonlóan a Szupermadár is vagy négysebességes kézi vagy háromsebességes automata váltót kapott. A bukólámpás sportkocsi esetén 3 motorból lehetett választani. Mindegyik V8-as motort kapott, a 6,9 literes erőforrás 7,2-ig volt bővíthető.
A 3000 legyártott autó után mégsem kapkodtak, vezetésük nehézkes és veszélyes volt. A hátsó spoiler sem volt épp praktikus. Magasságát tovább kellett emelni, hogy a csomagtartót teljesen ki lehessen nyitni. Az indulóára is magas volt, 1970-ben 4 298 dollárért árulták. Ez az összeg ma nagyjából 26 500 dollárt jelentene, vagy megközelítőleg 20,3 millió forint. Az alábbi videóban bemutatott, helyre állított modell csaknem teljesen újszerű, megéri az árát és méltó az elismerésre:
Ez alatt a 48 év alatt a pénz értékéből jócskán veszített, a Superbird árcéduláján szereplő összeg viszont egyre csak nagyobb. Egy igényesen restaurált modell értéke 150 ezer és 371 ezer dollár közé esik. A 2018-as RM Sotheby’s aukción bemutatott példány 173 250 dollárér, vagyis megközelítőleg 47,5 millió forintért cserélt gazdát.
A Plymouth Superbird az oltimerek és maga az autóversenyzés egyik legjelentősebb alakja. A kék madár a XXI. századi populáris kultúrában is felbukkant. A Disney 2006-ban kiadott egész estés animációs filmje a Hudson Hornet mellett a Superbirdnek is emléket állít. Mit gondolsz, Te 1970-ben befektettél volna ebbe a máig egyedi sportautóba, vagy maradtál volna a túlméretes kombiknál?
