1958-ban a Ford bemutatta a T-bird második generációját, mely 3 éves gyártása alatt minden évben megújult. Legfejlettebb változata az 1960-as, a szérián belüli második ráncfelvarrott modell volt.
Az 1950-es évek végére a Ford legendás sportautója, a Thunderbird kezdte elveszíteni népszerűségét. Hogy ne veszítse el hűséges vásárlóit, a michigani székhelyű vállalat előállt egy új autóval, mely 4 személy szállítására volt képes. Ő az 1958-ban bemutatott, 2. generációs Thunderbird, melyet az elődjénél szögletesebbre terveztek. Emiatt a formatervi újítás miatt ragadt rá a „Square Bird”, vagyis „Négyszögletes Madár” becenév.
A „Thunderbird”, vagy csak röviden „T-bird” kifejezés magyarra fordítva annyit tesz: Villám- / Mennydörgésmadár. A név az amerikai indián őslakosok mitológiájából származik, akik úgy vélik, hogy létezik egy sasszerű madár, ami mind erő, mint méret terén felülmúlja a halandó lényeket. A mítoszok szerint szárnyai csapdosásával képes szélviharokat kavarni, míg szemeivel villámokat szór.
Még ha az indiánok legendás madarának létezését nem is sikerült bizonyítani, a Ford mennydörgő madaráról biztosan tudni, hogy létezett. A széria gyártása 1955-től egészen 2005-ig tartott, mely idő alatt 11 generációja született, és számtalan ráncfelvarráson esett át. Ma a második generáció, 2. ráncfelvarrásán átesett variánsáról olvashatsz, melyet csak és kizárólag 1960-ban gyártottak.
Az 1950-es években már szinte elvárás volt, hogy az autógyártók évente változtassanak modellkínálatukon, s ez a trend az 1960-as évekre is kihatott. Ezek a változtatások általában apróbb műszaki és kisebb formatervi módosításokat takartak, melyekből azonnal kiderült, hogy az adott személy mennyi idős és milyen felszereltségű autóval rótta az utakat.
Ahogy elődje is, a második generációs T-bird is termelése idején minden egyes évében frissült. Az Ő esetében a formatervi újítások szinte láthatatlanok, viszont teljesítménye jelentősen megnövekedett. A széria tagjai 1958 és 1960 között gurultak le a gyártósorról, melyek legerősebb és legtetszetősebb tagja az 1960-as modellek voltak. Nézd meg a videót és járd körbe magad!
Az űrverseny nem csak a filmproducerek, de az 1950-es évek amerikai formatervezőire is nagy hatással volt. Minden új autón megfigyelhetőek voltak az olyan motívumok, amik rakétákra, vagy repülők egyes részeire emlékeztettek. Ilyenek például az uszonyok és a rakétahajtómű formájú lámpák is. A trend az 1960-as évek elején már kihalófélben volt, s már akkor is látszott, hogy helyét szépen lassan kezdi átvenni a letisztult kockaforma.
A XX. század közepén Amerikában a két legfontosabb szempont új autó vásárlása esetén a motor hatalmas lökettérfogata és az autó termete volt. Minél hosszabb volt egy autó, annál stílusosabbnak számított. Manapság elfogadott szociológiai jelenség, hogy minden egyén a valós társadalomi helyzeténél magasabb státuszt akar vetíteni a külvilág felé, mint amiben valójában elhelyezkedik.
Ebben a korszakban az autók hossza egyenesen arányos volt árukkal, magyarán a középosztályt kiszolgáló gyártók modelljei még ha csak kicsivel is, de rövidebbek voltak a luxusmárkák modelljeinél. Ha valaki mégis fel akart vágni az autójával, de nem volt pénze a drágább, és így hosszabb modellre, egyszerűen csak rendelt hosszá egy Continental Kitet, és voilà, már vagy 20 – 30 centivel meg is toldotta az autó teljes hosszát.
A Continental Kit lényegében egy hosszított hátsó lökhárító, amire egy külső pótkeréktartót szereltek. Ritkább esetekben az akkoriban „ugródeszkának” is becézett extranagy lökhárítót elhagyták, és csak a pótkeréktartót illesztették az autó fenekére. A trend-elem az 1950-es évek vége felé kezdett teret hódítani, ám az 1960-as évek közepére már el is tűnt az extrák listájáról.
A ’60-as T-bird bár már előre vetítette az új évtized kezdetleges formatervi jegyeit, műszerfala és óracsoportja még az ’50-es évek esztétikai elvárásai szerint készült. Ez annyit tesz, hogy az óracsoportot és kormányt krómdíszítés dominálta, illetve, hogy a műszerek egy repülő vezérlőegységeit imitálták.
Ami viszont már előrelépésnek számított, hogy a tömény műszerfalat puha anyaggal vonták be, hogy tompítsa egy esetleges baleset sérüléseinek súlyát. Mai szemmel nem tűnhet valami okos konstrukciónak, de ne felejtsd el, hogy akkoriban nem hogy légzsák sem létezett, de a biztonsági kormányrúd sem terjedt még el!
Az alapmodellek felszereltsége sem volt rossz, már ezeket is elöl – hátul elektromos ablakemelőkkel, szervóval és első elektromosan állítható ülésekkel szállították.
Még az első generációs T-bird szerelésének idején a Ford készített egy kutatást, melyből kiderült, hogy jelentősen többen voksolnának a Villám Madárra, ha nem 2 személyes, helyette inkább 4-5 személyes lenne. Henry Ford cége kiaknázta a lehetőséget, és a második generáció már 2+2 kupé formájában mutatkozott be. A kétajtós GT emellett puhatetős kabrió, illetve „Golden Edition” néven napfénytetővel is készült, bár ez utóbbiból csak igen kevés látott napvilágot.
Ha magán a műszerfalon nem is, de az autó belső elrendezésén már látható a ’60-as évek tipikus beltere. Az első üléspadot felváltották az egymástól elválasztott ülések, melyek közé beékelődött maga a főkonzol is. A hátsó üléssort is 2 részre osztották, akik az első utasokéhoz hasonlóan kényelmes párnázott üléseken utazhattak.
Igaz, motor terén csak 2 lehetőség létezett, váltó terén viszont 4 opció közül lehetett választani. A kisebbik erőforrás egy 5 766 köbcentis, 223,5 kW-os, 527 Nm-es V8-as volt, ami 300 lóerő leadására volt képes. Kérhető volt 3 és 4 sebességes kézi, illetve 3 sebességes automata kormányváltóval, melyek mindegyike másképp hatott az autó teljesítményére.
A 3 sebességes kézi váltó esetén az 1 800 kiló önsúlyú autó 7,9 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/h-ra. Legnagyobb sebessége 206 km/h volt, melyhez egy 21,4 literes 100 km-enkénti fogyasztás társult. A 3 fokozatú automata önsúlya már 20 kilóval nehezebb volt, így Ő 9,3 másodperc alatt futotta a 100-at, viszont a gyári adatok szerint fogyasztás terén megegyeztek.
A 4 sebességes kézi váltós variáns szintén 1 820 kilósra sikerült, ami talán az 5,7 literes változat legjobb párosítása volt. Legnagyobb sebessége 212 km/h volt, és 8,0 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra. Tankolása is barátságosabbnak bizonyult, a Ford szerint Ő csak 17,8 litert szürcsölt el minden 100 km-en.
Motor terén a másik lehetőség egy 7 044 köbcenits, 264 kW-os, 664 Nm-es erőforrás volt, ami 354 lóerő leadására volt képes. Ha a vásárló emellett a modell mellett döntött, váltó terén nem volt választék, mert mindegyik 7,0 literes T-birdöt egy 3 sebességes Cruise-O-Matic automata kormányváltóval látták el.
1 840 kilós önsúlyával ez a modell volt a legnehezebb, bár ez nem akadályozta meg abban, hogy elérje a 220 km/h-s csúcssebességet és 7,7 másodperc alatt fussa a 100-at. Ilyen teljesítmény mellett természetesen nem szerénykedett, 100 km-enként 24,8 liter benzint is elpusztított. Motortól és váltótól függetlenül minden esetben az orrmotor a hátsó kerekeket hajtotta.
De hogyan is szuperál az utakon? Nézd meg a videót és derítsd ki magad!
Az 1960-as T-birdöt a rákövetkező évben felváltotta az új generáció első tagja. A Négyszögletes Madár olyan nagyszerű amerikai autókkal versengett, mint az első szériás Chevrolet Corvette vagy a nálánál jelentősen olcsóbb és gyengébb Studebaker Silver Hawk.
A 2. generáció 3 tagja közül a Ford az utolsóból adta el a legtöbbet, összesen 92 843 példány talált gazdára. Ez egy egy éves szereléshez képest egész szép eredmény, nem is beszélve arról, hogy a Ford e 3 modellből 198 191-et adott el, ami a széria eladásainak 46,84%-t teszi ki. Ezek közül csak 2 536-t adtak át napfénytetővel, így ha egy ilyen példányra fáj a fogad, alaposan a zsebedbe kell nyúlnod.
Utánanéztem, mennyiért is lehet beszerezni egy ilyen csodavasat. Az amerikai Classic Car oldalán egy egész szép darabot már 15 és 25 ezer dollár, vagyis kb. 4,9 és 7,3 millió forint közötti áron is találhatsz, de ha ezt keveselled, 45 ezerért, nagyjából 13,1 millióért is akad egy-két példány. A német mobile-n nagyjából ugyan ilyen árfekvésben van fent pár példány, nagyjából ugyan ennyi eurónak megfelelő áron.
A képeken látható piros kupé az RM Sotheby’s aukciós ház árverésén fog kalapács alá kerülni, várhatóan 25 és 30 ezer dollár között. Ez az ár persze magasabb is lehet. Szintén a Sotheby’s árverésén egy fekete kabrió 79 750 dollárért, vagyis megközelítőleg 23,3 millió forintnak megfelelő áron talált új gazdára.
Az 1958 és 1960 között gyártott Ford Thunderbird az amerikai autógyártás egyik mérföldköve, mely nem csak formatervével, de műszaki és kényelmi felszereltségével is korának egyik legjobb autója volt. Sok korabeli kritikus is úgy vélekedett, hogy az autó olyan magas presztizsű, hogy a Fordnak nem saját márkájú típusként, helyette inkább Lincolnként kellett volna árusítania.
Mit gondolsz, ha a múlt század közepén milliomos lettél volna valahol Nyugaton, Te egy mennydörgő sast, vagy egy Corvette-t választottál volna? További képekért és részletekért keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát! Ha további madarak is érdekelnek, kukkants bele az 1970-es Plymouth Superbirdről szóló írásomba is!
