Az 1960-as évek végén a Wartburg felhagyott a 311-es „Púpos szépség” termelésével és belevágott a 2 ütemű kocka majdhogynem 30 éves termelésébe. Ő pedig nem más, mint a 353-as modell.
A Wartburg történetéről már az 1951-es BMW 501 „Barokk angyal” kapcsán már olvashattál. Röviden annyi a történet, hogy mikor a szovjetek elfoglalták Németország keleti részét, az eisenach-i BMW gyárban megkezdték a bajor óriás modelljeinek termelését, melyhez természetesen nem kértek engedélyt.
A szocialista BMW-k EMW, vagyis Eisenacher Motorenwerke, magyarul Eisenach-i Motor Művek néven jelentek meg. A BMW nem nézte jó szemmel hírneve bitorlását, így az NSZK segítségével perbe fogta az NDK-t. A pereskedés eredménye, hogy a vállalat nevét Wartburgra változtatták és nekiláttak saját modelljeik fejlesztésének. A kelet-német vállalat 1956-ban mutatta be első saját tervezésű modelljét, a 311-est.
A Wartburg 311 saját korában még a nyugati világ mércéjéhez képest is egy nagyszerű autónak számított. Az 1956 és 1965 között szerelt típus a Felicia mellett a szocialista országok egyik legszebb és legáhítottabb autója volt. Készült szedán, kombi, és kabrió kivitelben, illetve 313 néven még roadster formájában is rótta az utakat. A „Púpos Wartburg” becenév a karosszéria kerek formája miatt ragadt rá.
1966-ban az eisenach-i Wartburg gyár felhagyott a 311-es termelésével és belevágott az új, szögletes 353-as termelésébe. A „kocka” formaterv megjelenésének több oka is volt. Közéjük tartozott például magának a formatervnek a frissítése és, hogy az új paneleket könnyebben, gyorsabban és olcsóbban lehetett legyártani, így maga az autó is rövidebb idő alatt készült el.
A Hans Fleischer, Clauss Dietel és Lutz Rudolph tervezte autót 1966-tól egészen 1988-ig szerelték, majd az 1991-ig gyártott 1.3-as széria váltotta fel. 22 éves termelése alatt számtalan ráncfelvarráson esett át. Talán a legszembetűnőbb frissítés a ’80-as évek közepén történt, mikor a krómozott elemeket műanyagra cserélték, illetve az autó orrát teljesen átdolgozták.
A Wartburgok egyik jellegzetessége, hogy az állami vállalat minden modellje ugyan arra az alvázra épült, így nem kellett költeni a további fejlesztésekre. Ahogy most ki is derült, alvázas szerkezetű autóról van szó. Ennek előnye az önhordó karosszériával szemben, hogy szinte bármilyen felépítményt rá lehetett aggatni.
A német szocialisták a 353-as esetében ezt a lehetőséget már nem aknázták ki. A KGST országaiban szedán és „Tourist” kombi kivitelben volt leginkább elterjedt, de 2 személyes pickup kivitelben is lézetett. Ezek nagyrészét Nyugat-Európába exportálták, de jópár példány hazánkba is érkezett. A vasfüggöny másik oldalán Wartburg Knight néven szerepelt a piacon, ami angolul annyit tesz: Lovag. A nemes kockát a szocialista országokon kívül többek között az Egyesült Királyságba, Máltára, Ciprusra és Dél-Afrikába exportálták.
Na de milyen is volt ez a kevesebb, mint 1,0 literes német bestia? Less bele a videóba és járd körbe virtuálisan!
Azok után, hogy a 353-as formatervét és a géptest anyagát a költséghatékonyság érdekében „lebutították”, már nem is meglepő, hogy a faberakás sem valódi faanyagból készült. A műszerfalat döntően a műanyag dominálja. Az utas oldali kapaszkodó mellett látható téglalap alakú „tömés” a rádió helye, amit viszonylag kevés példányba szereltek. Ennek oka, hogy olyan hangos volt a menetzaj, hogy a hangszóró nem tudta „túlkiabálni”. A 2 küllős kormány a De Lux kivitel egyik jellegzetessége volt.
Megfigyelheted, hogy a legtöbb kortárs autóval ellentétben a kocka Wartburg nem függő pedálokkal készült, hanem a „padlóból kinövő” variánssal szerelték, ami már a ’60-as években is elavult technológiai megoldásnak számított. Megfigyelheted, hogy a visszajelzők közül hiányzik az olajnyomás jelző. Ez betudható az autó 2 ütemű motorjának, mert, akárcsak a Trabant, az erőforrás keverék olajzású volt.
Az autót egy soros elrendezésű, 3 hengeres motor hajtotta. A 993 köbcentis erőforrást az autó orrába szerelték, ami az első kerekeket hajtotta. Ehhez egy 4 sebességes kézi kormányváltó csatlakozott, ami a Trabanttal ellentétben „botváltó”, nem pedig „kilincsváltó” formájában jelent meg.
A típus egyik jellegzetessége, hogy minden fokozata szabadon futó volt, így kuplungozás nélkül is lehetett váltani. Ezt egy, a kormány alatti kapcsolóval lehetett ki- és bekapcsolni. Emellett kiiktatta a motorféket, ami nem gátolta a motor folyamatos kenését.
A fokozatokat a megszokott elrendezéssel szerelték: magam felé fel az 1-es, le a 2-es, hátra fel a 3-as és le a 4-es. A rükverc kicsit trükkösebb volt. A hátramenethez a váltót kicsit ki kellett húzni, és úgy 1-esbe tenni.
Az alig 1,0 literes erőforrás 45 lóerő leadására volt képes, majd 1975-ben a motort 50 lóerősre növelték. Ezek a modellek 353W néven jelentek meg. Ehhez egy 100 Nm-es forgatónyomaték társult, ami azért különleges, mert ekkora nyomatékkal általában a nálánál nagyobb lökettérfogatú, 4 ütemű kocsik bírtak.
Gyári adatok szerint legnagyobb sebessége 134 km/h volt és 12,0 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra. Ehhez persze jócskán hozzájárult, hogy az autó önsúlya alig haladta meg a 900 kilót. Étvágya ennél jelentősen nagyobb volt, egyes mérések szerint 7 – 9 litert is elszürcsölt 100 km-en. De hogyan is szuperál az utakon? Less bele a Keleti Blog beszámolójába és derítsd ki!
A kocka Wartburgok egyik legnagyszerűbb tulajdonsága a termetes csomagtér volt. Igaz, a magas raktér perem pont nem pozitívum, viszont már a lépcsőshátú kivitel is egy 525 literes rakodótérrel büszkélkedhetett, ami a KGST országok autói között a legnagyobb Kofferraum volt. Ennek alján bújt meg a pótkerék és a 44 literes benzin tank. Az előd 311-essel szemben annyi fejlesztés biztosan történt, hogy a csomagteret már kívülről is lehetett nyitni, míg a Púpos csomagterét egy, a kalaptartóra rejtett karral lehetett nyitogatni.
A kombik csomagtere ennél jelentősen nagyobb volt. Talán ez az oka, hogy a Lada mellett a Wartburg vált a szocialista Magyarország legkedveltebb vidéki autójává. Az igazat megvallva életem első kapcsolata a 353-assal alig pár éves koromban történt, mikor is egy Havanna Barna kombit, leginkább hátsó lámpái miatt, olyan csúnyának ítéltem meg, hogy már tetszett, s azóta a kedvenc szocialista autóim egyike. A képeken egy 353W szedán kivitelt látsz, de ha hirtelen nem ugrik be milyen is a puttonyos változat, nézd meg a videót!
Ahogy a legtöbb retró autónak, a 353-as Warbinak is van becenevet. Persze ezek nem olyan hízelgőek, mint mondjuk a Volvo P1800-as „Angyal Volvo”. A keleti szedán inkább gúnyneveket kapott, amiket a kétütemű motor miatt aggattak rá. Ilyen például a „Bűzös Kocka”, „Fingós Hans”, vagy a „Hordó”, utalva a tekintélyes menetzajra. Persze volt olyan beceneve is, ami nem csinált viccet a keleti Bömbiből. Ilyen mondjuk a „Megbízható Hans” is.
A 353-as szériát 22 éven át exportálták a Nyugatra és a keleti tömb Merkur telephelyeire. 1988-ban a Wartburg felhagyott a széria gyártásával és belevágott egy korszerűbb modell szerelésébe. Az utód 1.3 már 4 ütemű, 1272 köbcentis, 58 lóerős, 43 kW-os motorral és padlóváltóval érkezett. Ő volt a gyár utolsó modellje. A VW erőforrás licenszének megvásárlása sem tudta megmenteni a céget, így 1991-ben lehúzta a rolót. A gyárat az Opel vásárolta meg.
A Wartburg 353 egy ígéretes konstrukció volt, mely több 100 ezer kommunista mindennapi utazását könnyítette meg. Ennek ellenére már megjelenése évében elavultnak számított, mégis a KGST legnagyszerűbb autóinak egyike volt.
Mit gondolsz, Te bevállalnál egy 2 ütemű bűzgenerátort, vagy van olyan történeted, ami hozzá fűződik?
