Az 501 volt a BMW első háború utáni próbálkozása. Nagyra tört, mégis elbukott.
A háború elvesztése után az NSZK autógyártói két egymástól nagyon is eltérő célközönséget próbáltak kiszolgálni. A szegényebb rétegeket megcélozták a mikroautók gyártói, pl. Messerschmitt, míg a módosabbak kegyeiért többek között a Mercedes és a BMW versengett.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
A második világégést követően a BMW eisenach-i gyára az NDK területére került, a szovjetek az eltulajdonított üzemben folytatták a termelést. A bajorok rövid egyezkedés után 1949 októberében megegyeztek a ruszki Autoveloval, a keleti Bömbiket EMW (Eisenacher Motor Werke) néven kezdték gyártani. Később az EMW veszteséget termelt, a gyártást Wartburg néven kezdték újra. A logón sem sok változtatás történt, a kék-fehér színkombináció piros-fehér lett...
A kezdeti időszakban a BMW konyhai felszereléseket, majd otthoni kiegészítőket és kisgépeket, bicikliket gyártott. ’48-ban az USA engedélyezte a motorok gyártását, így újra elindult a motorizáció. Az autógyártás újrakezdését belső ellentétek nehezítették meg. Kurt Donath, a BMW műszaki igazgatója a Simca és Ford már kifutott modelljeinek licenszét akarta megvásárolni, hogy azzal együtt már kész eszközökhöz is hozzájusson.
A főmérnök Alfred Böningnek más tervei voltak. Elkészítette egy kicsi, gazdaságos autó terveit, amibe egy 600 köbcentis motort szerelt. BMW 331-re keresztelte, valójában a 327-es modell kicsinyített változata volt. A 331-es tömegtermelését az értékesítési menedzser elutasította, mondván az üzem kis kapacitása tökéletes lehetőség luxusautók gyártására.
1951-ben a Frankfurti Autószalonon a BMW bemutatta első háború utáni modelljeit, az 501-t. Igazi monstrumnak számítottak, hosszuk 4,7 méter, tengelytávjjuk 2,8 méter, magasságuk 1,53 méter volt. A 7-es sorozat első tagja csak „Barokk Angyal” néven vált ismertté, utalva az autó esztétikus formatervére. Ára alacsonyabb volt a rivális 220-as (W187) Mercedesnél, de 15 ezer márkás ára így is négyszerese volt egy átlag dolgozó éves fizetésének.
Az 501 az eddigiektől független, teljesen új műszaki felszerelést kapott. Hathengeres soros motorja létezett 2,6 és 3,2 literes változatban is. Készült 1971, 2077 és 2580 köbcentis motorral. Egy 4 sebességes kormányváltó kapcsolta a fokozatokat. Legnagyobb sebessége 135 km/óra volt, és 27 másodperc alatt gyorsult 100-ra. Az alig másfél tonnás autó átlagosan 10,4 litert evett 100-on.
A mérnökök figyeltek az utasok biztonságára is. A robusztus karosszéria kiválóan védte az autó oldalát. A tankot a hátsó tengely alá helyezték, hogy minimalizálják egy baleset során esetleges kigyulladás lehetőségét.
1954-ben a Genfi Autószalonon a BMW bemutatta a továbbfejlesztett változatot, az 502-t. Elődjéhez hasonlóan szedán, kupé és kabrió kivitelben volt kapható. Újítás volt a V8-as motor, az 502 volt az első V8-as a II. világháború óta. Legnagyobb sebessége 160 km/óra volt, amivel magasan felülmúlta a vetélytárs Pontos Mercit (W180). A legfőbb szempont a kényelem volt, ami az autó miden részletén meglátszik. 1960-tól opcionális extra lett a szervokormány.
Magas ára miatt termelésének első évében összesen 190 darabot adtak el, ami később a típus végzetéhez vezetett. A gyártás 1962-ben végleg leállt. Valószínűleg a BMW érezte, hogy baj lesz, ezért is vásárolta meg az olasz Iso saját fejlesztésű autójának a licenszét és kezdte BMW Isetta néven árusítani.
A korabeli sajtó és közönség nem tudta hová tenni, hogy a luxusautóiról híres német vállalat miért akar olcsó népautókat is készíteni. A termelés 1955-től 1962-ig tartott, vagyis majdnem teljesen egyidejűleg a Barokk Angyal gyártási idejével. Meg kell említeni, hogy a BMW csúcsmodelljének árából akkor 5 Isettát lehetett venni.
Ha részletesebben is érdekel a BMW 501, tekintsd meg a videót:
Az 501 és 502 mára minden veterán-rajongó számára ismert, bármely gyűjtemény ékköve lehet. Egy igényesen és korhűen restaurált darab ára bőven 10 millió forint felett van, de haladó szintű projektautónak kiváló megmérettetés.
Fabrice Connen, (2008) 100 legendás autó, Aréna 2000 Kiadó
Michael Dörflinger, (2012) Oldtimerek képekben, Alexandra Kiadó