Korának legnagyobb vörös emblémás autója volt a ruszki 110-es Zisz. Az eredetileg J. Sztálin utasítására megálmodott monstrum bebizonyította, hogy a szovjetek többet és jobbat ki tudnak hozni az imperialisták terveiből, mint maguk a munkás kizsákmányolók saját mérnökei.
Már az első szovjet luxusautók is az Atyuska utasítására készültek. Sztálin nagy rajongója volt az amerikai Buick és Packard márkáknak, az általa megrendelt autók mindegyike ennek a 2 kapitalista márkának a koppintásai voltak.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
A termelés 1933-ban a leningrádi KP gyárban kezdődött meg, de gondok voltak a minőséggel. Új alapokra helyezte a fejlesztést, a róla elnevezett ZISZ (Zavod Imenyi Sztalina) vette át a gyártást. Az üzem eredetileg AMO néven volt ismert, 1917-es alapítása óta teherautókat gyártott.
Első luxustípusa a 101-es volt. Az 5,7 méteres óriás egy soros nyolchengeres, 5,8 literes, 90 lóerős motort kapott. 115 km/órás tempóra volt képes. A zárt karosszérián kívül vászontetős kivitelben is készült, ő volt a 110 lóerős 102-es modell.
A vezér legkedvesebb, egyben halála előtti utolsó ZISZ-je a 110-es volt. A Packard Super Eight 180 a kedvenc típusai közé tartozott, ennek orosz megfelelőjében kívánt utazni. A mérnökök vállát plusz teherként nyomta, hogy Sztálin személyesen felügyelte az autó tervezését.
Bár a prototípus már 1942-ben kész volt, a gyártás csak ’44-ben kezdődött. Ez annak is betudható, hogy a második világháború alatt a ZISZ gépsorait elrejtették. Az üzem csak részben működött, a hadsereg számára gyártott teherautókat. A sorozatgyártásba állított széria egy 140 lóerős, 6 literes, soros nyolchengeres motort kapott. Legnagyobb sebessége 140 km/óra volt.
Ahogy a XX. századi diktátorokra jellemző volt, a flottájukon belül a nagyvezéreknek volt kedvenc típusuk, ezt használták, mint parádés autót. Ezek kabrió limuzinok voltak, egyedileg a megrendelő igényei szerint átalakítva. A Duce az Alfa Romeo 6C 2300B-ben, a Führer a Mercedes 770K-ban, az orosz generalisszimusz a ZISZ 110-ben mutatkozott a legszívesebben.
Az idő múlásának ellenálló autók kis szerencsével egy szerető oldtimer rajongóhoz kerülnek, aki hosszas és fáradtságos munkával remélhetőleg gyári állapotúra restaurálja az elhanyagolt vasakat. Sztálin kedvenc parádés autója szerencsés volt. Ha érdekel az egykori diktátor 110-esének helyre állítása, tekintsd meg a videót!
Sztálin idejében a Szovjetunióban a típusba csak magas beosztású vezetők helyezhették ülepüket. A jóságos apa-figura számos modellt osztott szét szeretett követői között, köztük I. Alekszij pátriárka, Wilhelm Pieck (NDK elnöke) és Kim Ir Szen (Észak-Korea elnöke). A 2000 legyártott darabból országunkba is került pár példány. Dinnyés Lajos miniszterelnök és a teljes magyar delegáció moszkvai látogatásuk során fejenként kapott egy 110-est.
Korában jól felszereltnek és korszerűnek számított. Az elnöki exkluzivitást hirdeti a panelek faberakása, hátul elektromos ablakok és a két plusz ülőhely az őrök számára. Az üvegfallal kettéválasztott kabin mindkét része fűthető és hűthető volt. További különlegesség volt az elektromos óra, olaj nyomásmérő, önműködő szivató és a töltődinamó.
Mikor a típus a Szovjetunióban már nem számított akkora nagy durranásnak, közhasznú célokat is betöltött. Kis átalakítással betegszállító-, halottaskocsi- és taxiként is funkcionált. Ez előbbiek kivételt képeztek, fényezésük a megszokott fekete és sötétkék helyett fehér volt.
Továbbfejlesztett változata a 115 volt. Külsőre megegyezik elődjével, a különbség, hogy több biztonsági felszerelést kapott. Megnőtt az ablaküvegek és panelek vastagsága, így a 2,6 tonnás limuzin 7 tonnássá nőtte ki magát. 3 év alatt csupán 38 darab készült, melyek mind a generalisszimusz szolgálatában álltak.
Sztálin 1953-as halála után Hruscsov le akart számolni mindennel, ami Joszif Visszarionovics önkényuralmához köthető. 1956-ban a ZIL nevét ZISZ-re, a gyár korábbi igazgatójának monogramjára (Zavod Imenyi Lihacsova) cserélte.
A ZISZ 110 talán a legjobb példája a szovjet luxus autógyártásnak. Igaz, tervei Amerikából érkezett, ott formaterve beleolvadt a tömegbe, míg a szocialista országokban hozzá hasonló autót 1989-ig nem gyártottak. A ZISZ/ZIL a köztudatban a párttitkárok hobbiautójaként él, amik csak városi kiruccanások alkalmával szuperálnak. Ez nem is lehetne messzebb a valóságtól. Attól, hogy nem Lada, ugyan úgy bírja a strapát, mint minden „rendes” ruszki szerkezet. Ha nem hiszed, pillants bele a videóba!
