Az 50-es évektől egészen a 2000-es évekig bővelkedik a történelmi pálya történelmi ferraris pillanatokban.
Társszerző: Hajdu Balázs
A Ferrari és Monza – egy utánozhatatlan kapcsolat
Igaz a mondás, mely szerint nincs még egy olyan versenypálya, mint Monza. Ez az autósport szentélye, öröksége és történelme egészen 1922-ig nyúlik vissza. A pályát a legendák szelleme lengi körül. Az is egészen biztos, hogy az olasz szurkolók által teremtett hangulat is különlegessé teszi a helyszínt. Ha Monza, akkor Olasz Nagydíj, ha Olasz Nagydíj, akkor Ferrari. Mindenki vörösben, szinte mindenki a Ferrarit buzdítja.
Ebben a lenyűgöző képekkel tarkított összeállításban mutatom be azt a rendkívüli történetet, melyet a Ferrari és Monza együtt alakítottak.
1951: Az Alfa Waterlooja
A Ferrari először 1949-ben állt rajthoz Olasz Nagydíjon, természetesen Monzában. Nem volt nagy konkurencia, hiszen az Alfa Romeo visszalépett a versenyzéstől. 1950-ben azonban visszatértek, és rögtön meg is nyerték a világbajnokságot. 1951 azonban a Ferrari tündöklésének éve volt: megszületett a csapat történetének első futamgyőzelme, melyet José Froilán González aratott Silverstoneban. A következő versenyt is a vörösök nyerték, a Nürburgringen ezúttal Alberto Ascarit intették le elsőként.
Majd jött Monza, melyet az Alfa Romeo Waterloojának neveznek. Az Alfa erre a versenyre egy erősebb autóval érkezett, a pole pozíciót ennek megfelelően Juan Manuel Fangio szerezte meg. Alberto Ascari azonban végig ott volt Fangio, és a másik Alfát vezető Nino Farina nyomában. Amikor Fangio gumijai már teljesen elkoptak, Ascari vette át a vezetést, amit innen már nem is engedett ki a kezéből. A Ferrari végül kettős győzelmet aratott, az Alfa Romeo pedig ismét kiszállt a versenyből a bajnokság végén.
1960: Hazai pályán
A múltban az a vélemény vált általánossá, hogy az Olasz Nagydíjakon mindenki a Ferrarit akarta legyőzni, a pályán és azon kívül egyaránt. Ez volt a helyzet 1960-ban is. Ez egyébként egy megpróbáltatásokkal teli év volt a Scuderia számára. Az első motoros autójuk komoly konkurenciát kapott a farmotoros, főleg brit gyártók részéről. A szervezők azonban úgy döntöttek, hogy a pálya ovális, nagy sebességű részét is használják a versenyen, ami a Ferrarinak kedvezett, hiszen náluk volt a nagyobb motorerő a többiekhez képest.
A brit csapatok ezen annyira felháborodtak, hogy el sem utaztak Monzába. Ez nem befolyásolta az olasz szurkolókat, hiszen ők döntően a Ferrarira voltak kíváncsiak. A verseny – nem meglepő módon – a Ferrari erődemonstrációját hozta. A versenyt végül Phil Hill nyerte meg a csapattársa, Richie Ginther előtt. Ez volt az utolsó F1-es futamgyőzelem, melyet egy első motoros autóval értek el. Egy évvel később a brit csapatok feladták a sztrájkot, és ismét rajthoz álltak az Olasz Nagydíjon.
1970: Fény és árnyék
Ez a történet elég sötéten indult. Jochen Rindt, az akkori világbajnokság fő esélyese ugyanis életét vesztette egy, az időmérő edzésen bekövetkezett balesetben. A szurkolók hangulata így nem volt túl a fényes a futam napján sem. A Ferrari három pilótája kvalifikálta magát a versenyre, közülök ketten – Jacky Ickx és Ignazio Giunti – viszont nagyon hamar kiestek. A csapatot egyedül Clay Regazzoni képviselte, akinek ez mindössze az ötödik versenye volt, így lett nem volna meglepő, ha összeroppan a nyomás alatt.
A Monzában ekkor még nem volt meg a hajtűkanyarok, a verseny tulajdonképpen padlógázas száguldásról szólt. Regazzoni nagy csatában volt az élen, többek között Jackie Stewarttal, és társaival. 12 körrel a vége előtt aztán sikerült megszereznie a vezetést, amit innen nem is engedett ki a kezéből. Ez az ő napja volt, a közönség pedig tombolt a lelátókon. A nézők a levezető körön teljesen ellepték a versenypályát, Regazzonit pedig a vállukon vitték az eredményhirdetésre.
1979: Ennél jobb már nem is lehet
Ennél jobbat a tifosi nem is kívánhatott volna. Kettős győzelem Monzában, ezzel bebiztosítva a világbajnoki címet. Ezen a napon minden a Ferrari kedve szerint alakult. Alan Jones, aki a Williams FW07 volánja mögött dominált az év második felében, hamar kiállni kényszerült akkumulátor probléma miatt. René Arnoux gyors, ám törékeny Renaultjával egy darabig vezetett, de a 13. körben motorhiba miatt ő is feladta a küzdelmet.
A vezetést így Jody Scheckter örökölte meg, akinek nyomában szorosan ott volt csapattársa, Gilles Villeneuve. Villeneuvenek előznie kellett volna a bajnoki remények életben tartásához, ám szavát adta, hogy nem fogja megtámadni a csapattársát. A terv működőképesnek bizonyult mindaddig, amíg a Ligier pilótája, Jacques Laffite fel nem zárkózott a két Ferrari mögé. A motor meghibásodása azonban nála is közbeszólt. A Ferrari dicsőségét a helyi közönségkedvenc, Clay Regazzoni tette teljessé, vörösben pompázott a dobogó Monzában.
1988: Meg volt írva a csillagokban
1988-ban egyetlen olyan futam volt, ahol nem a McLaren győzött. Ennek az egy győzelemnek a Ferrari örülhetett, hol máshol, mint Monzában. A verseny a szokásos módon kezdődött: Ayrton Senna és Alain Prost elhúzott a többiektől a McLaren-Hondával, úgy tűnt, övék lesz ismét a győzelem. Prost ugyan később kiesett a versenyből, ám semmi nem utalt arra, hogy a Ferrarinak bármi esélye lehet. Senna azonban túl sok üzemanyagot használt el, így drámaian le kellett lassítania. Ennek köszönhetően a két Ferrari – Michele Alboreto és Gerhard Berger – fel tudtak zárkózni. Még mindig úgy nézett ki, hogy Senna megtartja a vezetést.
Két körrel a vége előtt azonban Senna belement egy kétes kimenetelű lekörözésbe, és ütközött Jean-Louis Schlesser Williamsével. A hazai közönség alig hitt a szemének, a győzelem Senna kiesésével övék lett a győzelem. Történt mindez az alapító, Enzo Ferrari halála után pár héttel. Néhány dolog bizony előre meg van írva.
1996: Érzelmes bemutatkozás
Ez volt Michael Schumacher harmadik győzelme az első Ferraris évében, és egyben az első hazai közönség előtt. A versenyen történt néhány bizarr jelenet. Néhány kanyar mellett ugyanis átmeneti gumifalakat emeltek, főleg a kerékvetők túlzott használata miatt. A verseny korai szakaszában úgy tűnt, hogy komoly problémát okoz ez a versenyzőknek. Kiesett Damon Hill, Jacques Villeneuve, megsérült mindkét McLaren. Adott volt a lehetőség Schumacher előtt, hogy harcba szálljon a győzelemért, melyhez Jean Alesit kellett megelőznie.
A Ferrari elegánsan oldotta meg a dolgot. Schumacher autójában plusz két körre elegendő üzemanyag volt, ezáltal az előzés a boxkiállások alkalmával történt meg. Ez egyértelműen Schumacher napja volt.
2004: Totális dominancia
A 2004-es Olasz Nagydíj idejére a Ferrari lenyűgöző dominanciája mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A körülmények azonban rendkívül trükkösen alakultak. A Monzában rendezett versenyek történetében először eső áztatta pályán vágtak neki a pilóták a viadalnak. Ez komoly aggodalmat idézett elő a Ferrari háza táján, hiszen a Michelin abroncsok jobban viselkedtek esőben, mint a Ferrari Bridgestone gumijai. Schumacher száraz pályára alkalmas gumikon rajtolt, megpördült, és visszaesett a tizenötödik helyre. Rubens Barrichello egy darabig vezetett köztes gumikon, ám hamar ki kellett állnia, és visszacsúszott a kilencedik helyre. Úgy nézett ki, hogy a Ferrari vert helyzetben van.
A Ferrari elképesztő tempóelőnyével azonban átgázolt a mezőnyön. A futamot Barrichello nyerte Schumacher előtt, a harmadik helyen célba érő Jenson Button is 10 másodpercre volt a győzelemtől.
2010: Alonso érkezése
Bizonyos pilótákat a sors is arra teremtett, hogy Ferrarit vezessenek, Fernando Alonso is ilyen versenyző volt. Az első éve elég felemásra sikerült, Monzában viszont ő indult az első helyről. Ez volt a Ferrari első pole pozícója, közel kétéves kihagyás után. Mellőle a McLaren pilótája, Jenson Button indult, aki jobban kapta el a rajtot, és előzni tudott. A páros a verseny feléig szorosan együtt maradt, Alonso pedig hiába próbálkozott előzéssel.
Legalábbis a pályán. Button előbb jött ki kereket cserélni, Alonso csere előtt és utáni köre is gyorsabb volt, így Button elé tudott kerülni. A vezetést innen nem engedte ki a kezéből. A világbajnoki cím is majdnem az övé lett, azt végül Sebastian Vettel a szezonzáró, Abu-Dzabi Nagydíjon happolta el előle.
