2022. július 25. | 13:54

Az F1-es pilóták a legkülönlegesebb autókkal versenyeznek a pályán, de mivel járnak azon kívül?

A Forma-1-es pilóták beutazzák a világot, hogy hétről hétre összemérhessék tudásukat a versenypályán. Mindezért elegendő fizetést kapnak ahhoz, hogy szinte bármilyen járművet megvásárolhassanak, bár a szerződéseik gyakran kikötik őket, hogy a csapat vagy a motorszállító modelljei közül kell választaniuk. De mit is vezetnek, amikor nem egy F1-es autó volánja mögött ülnek?

Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok garázsáról köztudott, hogy tartalmaz a Ferrari LaFerraritól kezdve a különleges Mercedes Maybach modelleken át szinte mindent. Van egy McLaren F1-ese is, az övé a 44-es vázszámú példány. Hamilton emellett az izomautókat sem veti meg. Van egy Shelby Mustangja és két eredeti, restaurálatlan Shelby Cobrája.

Természetesen a brit pilóta is szerepel a Mercedes-AMG One várólistáján. Ő segített kifejleszteni ezt az ultra-exkluzív hiperautót, amelyben az F1-ből átvett 1,6 literes, V6-os motor dolgozik, a teljesítménye pedig meghaladja az 1000 lóerőt. A hétköznapok során azonban Hamilton általában előszeretettel pattan motorra. A brit versenyző nagy rajongója az MV Agustának.

Sebastian Vettel

Akárcsak Hamilton, a négyszeres világbajnok német pilóta is igen komoly autógyűjteménnyel rendelkezik. Vettel garázsának egyik legnagyobb becsben tartott darabja egy Ferrari F40-es.

A maranellói cég mindössze 1315 darabot készített az F40-es modellből 1987 és 1992 között. Ezt az ikonikus autót egy 2,9 literes, 478 lóerős, V8-as motor hajtja, ami még ma is bitanggyorsnak számító, 4,1 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. Érdekesség, hogy Vettel autója korábban az operaénekes, Luciano Pavarotti tulajdonában volt. Egyébként nem olyan régen több Ferrariján is túladott, ez nem volt köztük.

Ferrari F40
A kép illusztráció (Forrás: Depositphotos)

Több Forma-1-es autója is van, köztük az a Williams FW14B, amellyel Nigel Mansell 1992-ben világbajnoki címet szerzett. Ráadásul az idei Brit Nagydíj hétvégéjén néhány kört erejéig pályára is vitte a Willamset Silverstone-ban.

Vettel jelentős motorgyűjtemény birtokosa, és a mindennapokban egy Aston Martin DBX-szel közlekedik.

Max Verstappen

A 2021-es világbajnok a 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott első Forma-1-es futamgyőzelmét egy Porsche 911 GT3 RS vásárlásával ünnepelte. Míg az Aston Martinja a Red Bull F1-es csapatát szponzorálta, több modellje is volt a brit gyártótól. Emellett pedig szerepel az Adrian Newey által tervezett, 3 millió dollárba kerülő Valkyrie várólistáján.

Verstappen garázsában áll még egy különleges Ferrari Monza SP2 is, amiben egy 6,5 literes, V12-es szívómotor dolgozik. Ez 810 lóerő és 719 newtonméter leadására képes. Az első autója azonban egy sokkal visszafogottabb darab, egy Renault Clio volt. Járműparkjának egyik legmenőbb darabja egy egyedi fényezésű Dassault Falcon 900EX magánrepülő.

 

Charles Leclerc

A monacói versenyző gyűjteményének legújabb darabja egy Ferrari 488 Pista Spider. A 3,9 literes, ikerturbós, V8-as motorral szerelt modell 720 lóerőt és 770 newtonmétert teljesít, és mindössze 2,85 másodperces 0-100-as gyorsulással rendelkezik. Az autó igazi különlegességét a fényezése jelenti. A fekete külsőn végigfut a monacói zászló piros-fehér színkombinációja. Emellett Leclerc 16-os rajtszáma is felkerült a kocsira, az ülések közötti részre pedig a versenyző aláírását hímezték.

Ezenkívül a Ferrari pilótájának garázsában megtalálható még egy Ferrari GTC4Lusso, egy McLaren GT, egy Bugatti Chiron, egy Rolls-Royce Wraith, illetve az az SF90-es kódnevű versenyautó is, amellyel a monacói pályafutása első Forma-1-es győzelmét aratta a 2019-es Belga Nagydíjon.

Lando Norris

A brit pilóta igazi közönségkedvencnek számít közvetlenségének és szerény hozzáállásának köszönhetően. Lewis Hamiltonhoz hasonlóan, az ő első autója is egy MINI volt. A McLaren korábbi motorszállítójának köszönhetően sokáig egy élénksárga Renault Megane RS-sel járt, újabban pedig a McLaren modelljei közül válasz magának „céges autót”. A brit pilóta jelenleg egy McLaren 570S-sel jár, amiben egy 3,8 literes, ikerturbós, 570 lóerős, V8-as dolgozik, a végsebessége pedig 328 kilométer/óra.

Emellett Norris egy McLaren 720S, egy McLaren GT, egy Lamborghini Aventador, egy Ferrari F8 tulajdonosa is.

Carlos Sainz

Sainz sokáig a szüleitől kapott Volkswagen Golffal járt. Ez akkor változott meg, amikor a spanyol versenyző a 2019-es szezonban csatlakozott a McLarenhez. A brit gyártótól két modellt is beszerzett a garázsába, egy 720S-t, amiben a 4,0 literes, ikerturbós V8-as 720 lóerő leadására képes, valamint egy 600 LT Spydert, ami valamivel visszafogottabb, 600 lóerős teljesítményt produkál.

Miután 2021-re átigazolt a Ferrarihoz, a maranellóaik kínálatából is beújított néhány darabot. A választása a 812 Competizionéra esett. A 6,5 literes, V12-es motorral hajtott sportautó 830 lóerőt és 692 newtonmétert teljesít, a végsebessége pedig ugyanúgy 340 kilométer/óra, akárcsak a McLaren 720S esetében. Emellett áll még a garázsában egy 620 lóerős, citromsárga Ferrari Roma is.

George Russell

Lewis Hamilton új csapattársa elkötelezett Mercedes-vásárló. A fiatal brit versenyző garázsában több AMG Merci is sorakozik. Többek között egy 4,0 literes, biturbós, V8-as motorral szerelt GT-R, ami 585 lóerő és 700 newtonméter leadására képes, illetve egy 510 lóerős C63 coupé is.

 

Fernando Alonso

Meglepő módon a veterán spanyol egyik kedvenc autója a 2007-ben piacra dobott Nissan GT-R (R35), amivel rendszeresen szokott közlekedni. A kocsiban egy 570 lóerős, 3,8 literes, ikerturbós V6-os gondoskodik a 2,8 másodperces 0-100-as sprintidőről.

A kétszeres világbajnok hatalmas versenyautó-gyűjteménnyel rendelkezik. A spanyolországi Llanerában külön múzeumot szenteltek ezeknek az autóknak a bemutatására, Fernando Alonso Sport Complex néven. A többszáz kiállított versenyautó jelentős része Alonso tulajdonában van, mint az első profit gokartja, valamint Forma-1-es és Forma-2-es autók a spanyol pilóta több évtizedes pályafutásából.

Mindezek mellett jelenlegi munkaadója jóvoltából egy Alpine A110 is bekerült Alonso garázsába.

Mick Schumacher

Bár Mick Schumacher a Forma-1 történelmének egyik legsikeresebb pilótájának fia, mégis úgy tűnik, nem különösebben rajong a fényűző luxus- és/vagy sportautók iránt. A német pilóta első autója egy visszafogott Mercedes A-osztály volt. Úgy tűnik, a kis Schumacher sokkal inkább lelkesedik a motorok iránt, és a futamok helyszínére is gyakran a Yamaha MT-09-ese nyergében érkezik.

Nyitókép: Depositphotos

  • Címkék:
  • Top