2023. március 22. | 10:00

A fejlesztést sikerült olyan szinten titokban tartani, hogy eddig nagyon keveset tudni az autóról.

Úgy néz ki, lassan végső fázisba kerül a Ferrari legújabb csúcsmodelljének fejlesztése. Várhatóan túlzás nélkül kijelenthető lesz, hogy egy hipersportautóval bővül majd a piac annak ellenére, hogy pletykák szerint már ebben a modellben is fogynak majd a hengerek.

Több videón is sikerült elkapni az új F250 kódnevű modellt, miközben álca alatt az utcán tesztelik azt. A különleges külső arra szolgál, hogy a modell minél inkább titokban tudjon maradni, a gyáriak mégis utcai környezetben tudják tesztelni az autót.

Ami érdekesség mindenképpen előkerül az autóval kapcsolatban, hogy a hátsó résznél a kipufogók közelében egy mikrofon is kivehető. Ez vélhetően annak szól, hogy a modell tudja teljesíteni a zajkibocsátási normákat is, de az is lehet, hogy a Ferrari csak a legélvezetesebb hangokat akarja kicsikarni a kipufogóból tervezéskor, és ehhez tesztelés kell.

Az új modell a LaFerrari, tehát az egyik legdurvább valaha készült Ferrari utódja lesz, így nem is kérdés, hogy kénytelenek lesznek 1000 lóerő fölé lőni végeredményben. Az szinte biztos, hogy az új modell hibrid lesz, de hogy milyen motort csatolnak az elektromos rendszerhez, az nagy kérdés.

Bár sokan bíznak a márka hagyományaihoz hű V12-es motorban, amit nem akarnak elengedni az olasz gyártónál, hiszen épp most tették bele a Purosangue SUV-ba és hamarosan belekerül a 812 Superfast utódjába is. A csúcsmodell azonban a pletykák szerint vagy a 4,0 literes biturbo V8-ast kapja, ami az SF90-ben is van, vagy pedig a még kisebb 3,0 literes V6-ost, ami például a 296 GTB-ben dolgozik.

Ha a motor mérete összemegy, a gyártó valószínűleg komoly hangsúlyt fektet majd a hibrid rendszerre, ha teljesítményről van szó, ami biztosan jár majd hátulütőkkel. Ha lemerül az akkumulátor, esélyes, hogy a technika erejének jelentős része kiesik majd és csak cipelheti a nehéz elektromos rendszert.

A titkolózás kapcsán az is érdekes, hogy a potenciális vásárlójelöltek vélhetően komoly titoktartás mellett már 2023 második felében megnézhetik az autót. A gyártás pletykák szerint majd csak 2024 elején kezdődik és várhatóan csupán 828 darab készül majd a különleges hipersportautóból.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat