2023. május 06. | 08:35

Sokaknál megfelelő alternatíva lehet(ne), hogy elhasznált sütőolajjal vagy napraforgó olajjal tankoljanak. Hiszen ezzel az éttermeket megszabadítják a feleslegessé vált sütési alapanyagtól, míg az autós kvázi ingyen közlekedik. Viszont van itt egy kis gond a jogszabályokkal, amibe csúnyán belefejelhet az, aki ezt megpróbálja.

Már amikor megvolt egy ideje az ársapka az üzemanyagokon, sokakat tituláltak károgónak, amikor azt fejtegették, hogy ennek még megisszuk a levét. És lám, nem is károgók voltak, hiszen amikor kivezették az ársapkát akkor kiderült, hogy igazuk volt, a környező országokhoz képest a legtöbb esetben nálunk a legdrágábbak az üzemanyagok.

Mivel a 480-as literenkénti árról elég nagy ugrás volt a 600-700 forint, ezért sokan arra kényszerültek, hogy letegyék az autót és máshogy oldják meg az életüket. Vagy nekiálltak trükközni és nem kifejezetten legális módon próbáltak üzemanyaghoz jutni.

Volt olyan eset, amikor a kutas is közrejátszott a dologban. A NAV a legtöbb esetben kíméletlenül lecsap, viszont van egy harmadik módszer, ami talán nem is napjainkban, de 10-15 évvel ezelőtt a válság idején elég népszerű volt. És hát a jelenlegi helyzetet is sokan válságként élik meg, így a dolog újra felbukkanhat. Ez pedig a használt étolajjal való tankolás intézménye.

Csak a régebbi technikákkal működik tartósan

Eleve nem mindegy, hogy honnan van az alapanyag és az milyen minőségű. Vannak városi legendák régi dízel Mercedesekről, amik még fáradt motorolajjal is elketyegtek, de érdemes talán inkább az étolajjal foglalkozni. Hiszen annak köztudottan megvan az a tulajdonsága, mint a gázolajnak, tehát magas nyomáson hajlamos öngyulladásra.

Persze önmagában olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál, így inkább keverni szokták hagyományos gázolajjal. Itt csak évszakonként változik a módszertan, hiszen az étolaj hajlamos megdermedni, így a higítási arányt sokan megváltoztatják télire a gázolaj javára.

De a lényeg, hogy egy modern, magasnyomású dízel esetében még csak megpróbálni sem érdemes az étolajat, akár keverés szinten sem. Hiszen egy több ezer báros, magasnyomású rendszerről beszélünk olyan apró fúvókákkal és csatornákkal, mint egy tű hegye. Emellett komplex és érzékeny befecskendező rendszerek felelnek a megfelelő keverékképzésért, amiknek pótlása hiba esetén több százezres tétel.

Ezért akik ilyen buliba szállnak be, azok jellemzően öregebb, adagolós dízelekkel teszik azt. Ezen a tánctéren viszont van minden, öreg Fiat, Ford és Volkswagen dízelek, vagy a műfaj sztárja, a Mercedes. Főleg anno a 123, 124 és 190-es Mercedesek jelentették a csúcsot ebben, hiszen az öregebb dízelek adagolója nem a gázolajtól, hanem a motorolajtól kapott kenést. Így a megváltozott üzemanyag szegényebb kenése és az ebből fakadó kopás sem gáncsolta el a technikát.


Az ilyen városi legendák kapcsán felkerestem egy szerelőt, aki régóta foglalkozik öreg Mercedes modellekkel. Elmondta, hogy a régebbi OM motorkódú dízelek annyira igénytelenek az üzemanyagra, hogy különösebben nem jelentett nekik gondot sütőolajjal eljárkálni. Alapos ülepítés és szűrés után simán betöltötték a tankba.

Nem is akárhogy, nyaranként gázolaj nélkül, egy az egyben mehetett bele a cucc. Azt hozzátette, hogy az üzemanyagrendszer előszűrőjét kellett valamivel nagyobbra cserélni, de a főszűrővel már nem volt gond. Az öreg, adagolós rendszerek a világból kimentek akár sütőolajjal is, de mesélt olyat, amikor az ügyfél a szeme előtt öntötte a fáradt motorolajat a dízel Mercedes tankjába.

Arra is visszaemlékezett, hogy régebben még egy barátjával egy W140-es Mercedessel - ugye a legendás bálna-Merci - simán elautóztak Hágáig (bő 1400 km), ingyen. Mivel a tulaj egy étteremtől szerzett be sütőolajat, amit aztán megtisztított és egy az egyben tankolta a 350-es jelölésű turbódízelbe.


A többi márka adagolós dízelei is köszönték szépen, elvoltak egy ideig, viszont ott ha túltolták a keveréket, akkor a kenés hiánya miatt számolni lehetett a komplett adagoló cseréjével. Ez mondjuk egy 40-80 ezer kilométer távlatában jöhetett elő, így még vastagon megérhette az üzemanyag felét kvázi ingyen megszerezni.

Viszont számolni kell azzal, hogy a használt sütőolajban lehet akár feloldódott só, ami szintén nem barátja a tömítéseknek. Emellett ezeknek lehet egyfajta gyanta tartalma, ami szintén nem növeli a precíziós és érzékeny alkatrészek élettartamát. Ezért is szoktak kisebb arányban tankolni (max. 10-20 % sütőolaj a gázolajhoz) és csak néhány bátrabb vállalja be az 50-50-et - vagy az, aki már nem sajnálja az autóját.

Tisztára kell mosni az anyagot

Persze tankolhatunk frissen felnyitott flakonból is étolajat, de a jelenlegi árak mellett nem egyértelmű, hogy ez lenne az olcsóbb megoldás. Sokkal gyakoribb, hogy az éttermek, kifőzdék és büfék már elhasznált étolajával furikáznak akár a futárok, akár a haverok vagy közeli ismerősök. Hiszen a kidobás vagy elszállíttatás helyett ez az étteremnek is egy költséghatékony megoldás, míg az autós is boldog.

Akárhogy is intézi az autós, érdemes először nagyon megtisztítani az ilyen eredetű nyersanyagot. Hiszen nem szeretnénk, ha sültkrumpli szorulna az üzemanyagpumpába, igaz? Persze nem ilyen veszélyekről van szó, inkább az apró morzsa vagy prézli darabok okozhatnak gondot, ezért sokan ülepítéssel kezdik a folyamatot. A használt olyajat pihentetik pár napig, amíg az aljába leül a dzsuva. Ezt követően valamilyen sűrű szövésű használt ruhadarabon átszűrik párszor, és máris menetkész.

Az interneten keresgélve talán már egyre kevesebb emberbe bukkantam, aki büszkén hirdette, hogy évek óta sütőolajjal jár és semmi gondja. Viszont elég sok helyen olvastam, hogy mezőgazdasági gépeket, főleg régi traktorokat hajtanak sütőolajas keverékekkel költségcsökkentés céljából, és azoknak sem fáj annyira ez az üzem.

Lesznek bizonyos mellékhatások

Azon persze már túl vagyunk, hogy nem megfelelő szűrés esetén dugulást okozhat a keverék, a modernebb rendszereket pedig sok egyéb módon is kicsinálhatja. Az adagolót is megnyírbálhatja lassacskán, ezekhez ma már pedig egyre nehezebb szakembert találni, tehát kockázatos művelet.

Ennél kicsit érdekesebb és néhány ember szerint funkybb mellékhatás, hogy az autónak sültkrumpli vagy sütöde szaga lesz. Hiszen az elhasznált sütőolaj erőteljesen átveszi a benne sütött ételek illatát és ez akár már 10-15 százalékos keverésnél is elveheti a gázolaj szagát. Álltalában ha ilyen aromákat ereget az autónk, akkor szoktak szagot fogni a hatóságok.

Sütőolajat tankolni bűncselekmény

Sokan tudhatják azt, hogy a belsőégésű motoros autók nem benzinkutakon forgalmazott üzemanyagokkal való tankolása szabálytalan. Sok helyen bele lehet futni abba is, hogy jövedéki adó csalásnak számít, hiszen nem fizetjük meg ugyanazokat az adóterheket, mint egy átlagos tankolásnál a kutakon.

Ez már eleve elgáncsolja azt, hogy valaki legálisan űzze az ipart, bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szavaiból kivéve, hosszas papirozást követően lehet akár legális is - de akkor meg mi értelme? Hogy pontosan ezek a dolgok hogyan működnek és mennyire állhat földbe az, akit megfognak a sültkrumpliszagot eregető autóval, arról egy levélben kérdeztük meg a hivatalt.

Adóügyileg mi a probléma azzal, ha valaki boltból vagy étteremből származó olajat, esetleg más járművekből leengedett fáradt olajat (tehát nem hivatalos töltőállomásról beszerzett olajterméket) használ fel autójába, mint üzemanyag?

Ha ilyen típusú terméket üzemanyagként használnak fel, akkor előtte – önadózással – jövedéki adót kell fizetni, például a gázolajra megállapított jövedéki adó mértékével.

Milyen szinten fordítanak figyelmet napjainkban az ilyen jellegű tevékenységekre, milyen gyakran találkoznak ilyen üzemanyaggal közlekedő autóssal?

A NAV komplex ellenőrzéseiben kiemelt figyelmet fordít az illegális üzemanyag-felhasználás (jövedéki adó megfizetése nélküli) megelőzésére és felderítésére. A NAV a mobillaboratóriummal is megerősített közúti ellenőrzéseikor folyamatosan vizsgálja a szabványon kívüli üzemanyagok használatát. Ritkán, évente néhány alkalommal fordul elő olyan felderítés, ahol nem üzemanyagcélú terméket használnak fel.

A jelenlegi jogszabályok alapján milyen büntetésben részesül az, akit ilyen üzemanyaggal működtetett autóval elfognak, van-e több fokozata ennek a büntetésnek, és mik azok?

Ha a NAV ellenőrzéskor ilyen üzemanyaggal működtetett gépjárművet talál, és a felhasználó korábban nem tett eleget adófizetési kötelezettségének, akkor a gépjárművezetőnek – jövedéki szabályozás szerint – a vagyoni hátrány mértékének kétszeresétől az ötszöröséig terjedő összeget, de minimum 30 ezer forint jövedéki bírságot kell fizetnie. Ha a gépjármű üzemanyagtankját – erre a célra – illegálisan át is alakították, akkor a NAV a gépjárművet elkobozhatja.

Ha az autós külföldön tankol ilyen jellegű keveréket (pl.: sütőolaj+gázolaj) autójába, akkor az büntethető-e Magyarországon?

Ha az autós a gépjárművében külföldön töltött sütőolaj és gázolaj keverékét használja, akkor a NAV több szempont (például származás, eredetokmánnyal igazolás) együttes teljesítésével vizsgálja a magáncélú behozatalt. Ha a saját célra felhasználhatóság nem igazolható, a magánszemélyt jövedékiadó-fizetési kötelezettség terheli és jövedéki törvénysértést követ el.

A válaszokból nem csak az derül ki, hogy mennyire ráfaraghatunk a sütőolajjal való autózásra, de az is egyértelmű, hogy napjainkra már ez a fajta adócsalás elkezdett kikopni az utakról. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az autópark bár elkeserítően öreg, de az adagolós dízelek azért már lassacskán, de kikoptak. Emellett sokan nem vállalják az olaj tisztításával járó macerát és az adóhatósággal való konfrontációt egy kis spórolásért cserébe.

Pedig már minden kúton ott a sütőolaj

Az ilyesfajta cselekmények visszaeséséhez az is hozzátehetett, hogy a használt sütőolaj életútja biztosított lett. Míg az éttermeknek ugye kötelessége megoldani az elszállítását, addig a magánembereket sem felejtették el.

Főleg benzinkutakon és boltok bejáratánál jelentek meg sütőolaj lerakására kialakított szemetesek. Ezekben sokszor palackban is gyűjthető az elhasznált sütőolaj, nem kell vacakolni az ide-oda öntögetésével. Mivel ilyen pontból országszinten már több száz található a Biofilter térképe szerint, ezért egyre kevesebben kényszerülnek arra egyszerű lustaságból fakadóan, hogy szétlocsolják vagy eltankolják.

Az összegyűjtött elhasznált sütőolajat ma már 100 százalékban képesek vagyunk újrahasznosítani és láss csodát, üzemanyag lesz belőle. Az újrafelhasználás 90 százaléka során jellemzően biodízelt állítanak elő, amely EU-s előírás alapján kell legyen az üzemanyagokban is.

Tehát végül mégis csak sokan sütőolajjal járunk az üzemanyagok bizonyos százalékát tekintve. Persze ez egy vastagon átalakított anyag, az erre szakosodott vegyészeti vállalatok nem használt harisnyán szűrik át a rántotthúsos étolajat.

Fontos szerepe lehet a jövő közlekedésében

Az is elképzelhető, hogy a közeljövőben majd fontos szerepet kap az újrahasznosított sütőolaj, hiszen az EU eredeti, 2035-ös terve végül megváltozott. A cél az volt, hogy ne lehessen belső égésű motoros autókat árulni, de több ország pressziója nyomán ez megváltozott, az e-üzemanyaggal működő autók maradhatnak majd. Ezalatt olyan üzemanyagokat értünk, amelyek előállítása során nem jön létre káros anyag.

Bár egyelőre a sütőolaj nem ilyen, de a belőle készített HVO, tehát a kén- és korommentesen égő Hydrotreated Vegetable Oil, magyarul hidrogenizált növényi olaj még kaphat fontos szerepet. Néhány gyártó modelljei már üzemeltethetőek ilyen anyaggal is, például a Ford 2,0 literes EcoBlue motorja több tesztelés után is köszöni szépen, elvan az újfajta üzemanyaggal, amelynek elégetésekor 90 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása a sima gázolajhoz képest.

Bizonyos Skandináv országokban - ahol az újrahasznosítás amúgy is magas fokon működik - több kúton is elérhető ez a fajta biodízel. Emiatt azokon a piacokon a gyártóknak több lehetősége van kísérletezni és fejleszteni a technológiát. Nincs kizárva, hogy a sütödei olaj az autózás jövőjét is jelentheti majd.

Fluxfoto / Getty Images