Audi öthengeres

Az öthengeres motorok karaktere sokakat megbabonáz. Hangjuk már messziről felismerhető, a páratlan hengerszám miatt fordulaton nyersebben szólnak, mint a megszokott négy vagy hatkalapos motorok. Benzines vagy dízel, tulajdonképpen nem is számít, a bugi mindkettőben ott van. A Mercedes több mint 50 évvel korábban ezzel a konstrukcióval kezdett el teljesítményorientált gázolajosokat építeni, és egészen a 2000-es évek közepéig kitartott a páratlan hengerszám mellett.

Audi soros öthengeres

A Volvo kínálatában is összefonódott a kiemelkedő menetdinamikával, a svéd gyártó előszeretettel rakott feltöltött öthengeres motort a legtüzesebb modelljeibe. Az olaszok is belekóstoltak időközben, valahogy mégis az Audi az a márka, ami a legtöbbünknek eszünkbe jut róla. A négykarikások 1976-ban kezdték el modelljeikbe szerelni, hogy ezzel is közelebb kerüljenek a BMW és a Mercedes által uralt prémiumszegmenshez. Akkoriban úgy hirdették ezeket a motorokat, hogy négyhengeres fogyasztás és hathengeres teljesítmény, ami igazán csábítóan hangzott, rengeteg vásárló döntött ezek mellett. Már szívó változatukban is dinamikus haladást biztosítottak, de a ‘80-as ‘90-es évek fordulóján a csúcsmodellekben (200 20V, RS2, Sport Quattro) már turbósították.

Audi S1 Quattro

Feltöltve egy igazi vadállatnak bizonyult, közreműködésével a B-csoportos rali talán legmeghatározóbb autójaként tartották számon. A legendás éra végéhez közeledve már a 600 lóerőt súrolta a teljesítménye, a Quattro-hajtással karöltve lazán 3 másodperc alatti 0-100-ra volt képes szinte útburkolattól függetlenül. Természetesen tuning-berkekben is nagy népszerűségnek örvend, mivel akár 1000 lóerő fölötti értéket is ki lehet hozni belőle és bírja is, feltéve, ha jól van megépítve.

BMW sorhat - M20/M50

Persze vannak olyanok, akik inkább a sorhatra esküsznek. A turbós japán szörnyetegek mellett talán a BMW az a gyártó, melynek neve összeforrott ezzel a hengerszámmal. A finom járáskultúra miatt prémium modellekben is jó szolgálatot tett, pörgős karakterének és lineáris teljesítményleadásának köszönhetően pedig a motorsportban is előszeretettel használták. Meg persze az M betűvel jelzett rendszámos huligángépekben.

BMW M20

Az M20-as motorcsalád 1977-ben debütált, az E21-es 3-as és az E12-es 5-ös BMW voltak az első típusok, amik megkapták az új technikát. A bajorok kimondottan ehhez a két méretosztályhoz tervezték, hiszen a csúcsmodellekhez jellemzően a nagyobb lökettérfogatú M30-asok jártak. Itt a skála „csak” 2,0 és 2,7 liter között mozgott, de ennek ellenére rengetegen imádták az M20-as blokkal szerelt BMW-ket. 120 lóerő volt a belépőszint, a legcombosabb 2,5-es 170 lovat préselt ki magából, érdekességnek számított a 2,7-es változat, amit kimondottan a kedvező fogyasztásra hangoltak. 129 lóerős teljesítményét már alacsony fordulatszámnál leadta, így próbált „eco” maradni, a „25e” jelzésű típusokban szolgált ez a motor.

BMW M50

Az egy vezérműtengelyes, hengerenként kétszelepes konstrukciót a BMW 1990-ben modernebbre cserélte, ekkor vette át a stafétát az M50-es motorcsalád. Itt már két vezérműtengely, kétszer annyi szelep és változó szelepvezérlés (VANOS) dolgozott a magasabb teljesítmény leadása érdekében. 

Porsche boxer

A Porsche neve összeforrott a motorsporttal és a győzelemmel: akármilyen versenyszériában rajthoz állnak, mindenki előre köszön a németeknek. A világ talán legjobb sportautóit köszönhetjük a Porsche mérnökeinek már több mint fél évszázada, az elért sikereikben meghatározó szerepet játszott/játszik a kultikus hathengeres boxermotorjuk.

Porsche boxer

Az 1964-ben bemutatott 901-es 911-es már ezt a konstrukciót használta, szigorúan léghűtéssel. 130 lóerős teljesítményével már akkoriban is a leggyorsabbak között tartották számon, az évek múlásával pedig egyre csak gyarapodott a ménes: 1973-ban a Carrera RS már 210 lóerőt tudott, a 993-as Turbo 408 lóval szaggatta az istrángot. Ez utóbbi számított az utolsó mohikánnak, mivel az 1999-ben bemutatott utódja már vízhűtést kapott.

Porsche 911

Sokan ezt szentségtörésnek tartották, de ha objektíven nézzük, akkor látjuk, hogy nem esett a színvonal. Sőt. Jelenleg ott tartunk, hogy a Porsche feltöltött boxermotorjai stabilan képesek 600-700 lóerő leadására úgy, hogy közben rendszámot is kaphat az adott modell. A „fekvő” konstrukció előnye, hogy alacsonyan marad a súlypont, így kevésbé dől az autó kanyarban, a farmotor súlya pedig gyönyörűen ráterhel a hátsó kerekekre kigyorsításokkor, ezzel növelve a tapadást. Hiába, nem hülyék a németek!

Mercedes-AMG V8 - M156

Ha V8, akkor Mercedes, ez nem lehet vitás. A stuttgarti gyártó a háború után jellemzően soros hathengeres motorokkal szerelte modelljeit, de a ‘60-as évek elején úgy gondolták, hogy itt az ideje a szintlépésnek. A csillagosok szokás szerint nem aprózták el a dolgot, egy valóságos gépszörnyet alkottak a legújabb zászlóshajújukba.

mercedes 600

A 600-as limuzin 1963-ban debütált az orrában a Mercedes első V8-as motorjával, az M100-assal. A 6,3 literes monstrum 250 lóerőt tudott, később ezt a blokkot beleépítették eggyel kisebb méretosztályba, a 300SEL 6.3 volt az első teljesítményorientált luxuslimuzin a világon. A Mercedes későbbi V8-asai fölényes, kompromisszumoktól mentes suhanást biztosítottak, az AMG műhelye pedig kitűnő érzékkel csalogatta ki a bennük szunnyadó szörnyeteget.

Mercedes m156 V8 AMG

Már a kompresszorral felpiszkált M113-as is egy igazi vadállat volt az E55-ben, de szuperlatívuszokban az M156-osról szoktak beszélni. Ez volt az AMG első, teljesen önállóan épített motorja, a 6208 köbcentis szívó V8-as karaktere az amerikai izomautókat idézte. Szinte az összes Mercedes modellbe belepasszírozták, még a C-osztályba is! Teljesítménye 451 és 622 lóerő között alakult típustól függően. A rajongók a mai napig siratják, pedig a következő generációk sem voltak piskóták, igaz ott a lökettérfogatot már feltöltéssel kompenzálták.

Mercedes V12 - M120

A ‘80-as évek második felére a hengerszám egyre nagyobb hangsúlyt kapott a luxuslimuzinok kategóriájában. Az E32-es 7-essel a BMW volt az első, aki V12-es benzinmotort kínált, az 5,0 literes motor kereken 300 lóerő leadására volt képes. De nem is igazán a teljesítménye, hanem kivételes finomsága miatt volt vízválasztó az M70-es.

Mercedes M120 V12

Debütálásakor valószínűleg sok fejfájást okozott a Mercedesnek, hiszen a W126-osban V8-as motor volt a legnagyobb, amit kapni lehetett. Ezért a stuttgartiak 1991-re, a W140-es bálnához elkészítették saját V12-esüket, az M120-ast. A 6,0 literes, 48 szelepes trezor már szériaváltozatában sem volt gyenge a maga 394-408 lóerőjével, játszi könnyedséggel repítette a több mint 2 tonnás testet, egészen a 250 km/órás leszabályzásig.

Mercedes W140

Limitált példányszámban készültek belőle AMG kivitelek is, ahol egészen 7,3 literig növelték a köbcentit, ezeknek már nem okozott problémát a 300 km/órás álomhatár átlépése sem. Az M120-as motor kiválóságát kitűnően példázza, hogy a Pagani Zondákban is ezt használták, a legvérmesebb változatában 800 lóerős teljesítményre volt képes!

Bugatti W16

A Bugatti Veyront még az is ismeri, aki egyáltalán nem érdeklődik az autók iránt. A 2000-es évek nagyagyágyúja olyan számadatokat vonultatott fel, hogy az egész világ hanyatt esett, a konkurencia évekig nem tért magához: 1001 lóerő, 1250 Nm és 407 km/órás végsebesség.

Bugatti W16

Ehhez persze komoly motorra volt szükség: a Volkswagen közreműködésével megszületett a 8,0 literes, 64 szelepes 16 hengeres szörnyeteg, ami a csúcsra repítette a Veyront. A W-elrendezésű motort négy turbóval lélegeztették és 10 hűtővel hűtötték, minden tekintetben egy igazi mérnöki bravúr. Az aktuális változata a Chironban 1600 lóerőt tud üzembiztosan, egy kimondottan végsebességre felkészített géppel megfutották a 490 km/órát. Felfoghatatlan számok!