Az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche és a Volkswagen számos legendás motorral ajándékozta meg a világot, íme 6 közülük!
Audi öthengeres
Az öthengeres motorok karaktere sokakat megbabonáz. Hangjuk már messziről felismerhető, a páratlan hengerszám miatt fordulaton nyersebben szólnak, mint a megszokott négy vagy hatkalapos motorok. Benzines vagy dízel, tulajdonképpen nem is számít, a bugi mindkettőben ott van. A Mercedes több mint 50 évvel korábban ezzel a konstrukcióval kezdett el teljesítményorientált gázolajosokat építeni, és egészen a 2000-es évek közepéig kitartott a páratlan hengerszám mellett.
A Volvo kínálatában is összefonódott a kiemelkedő menetdinamikával, a svéd gyártó előszeretettel rakott feltöltött öthengeres motort a legtüzesebb modelljeibe. Az olaszok is belekóstoltak időközben, valahogy mégis az Audi az a márka, ami a legtöbbünknek eszünkbe jut róla. A négykarikások a '70-es évek második felében kezdték el modelljeikbe szerelni, hogy ezzel is közelebb kerüljenek a BMW és a Mercedes által uralt prémiumszegmenshez.
Akkoriban úgy hirdették ezeket a motorokat, hogy négyhengeres fogyasztás és hathengeres teljesítmény, ami igazán csábítóan hangzott, rengeteg vásárló döntött ezek mellett. Már szívó változatukban is dinamikus haladást biztosítottak, de a ‘80-as évek fordulóján a csúcsmodellekben (200 20V, RS2, Sport Quattro) már turbósították.
Feltöltve egy igazi vadállatnak bizonyult, közreműködésével a B-csoportos rali talán legmeghatározóbb autójaként tartották számon. A legendás éra végéhez közeledve már a 600 lóerőt súrolta a teljesítménye, a Quattro-hajtással karöltve lazán 3 másodperc alatti 0-100-ra volt képes szinte útburkolattól függetlenül. Természetesen tuning-berkekben is nagy népszerűségnek örvend, mivel akár 1000 lóerő fölötti értéket is ki lehet hozni belőle és bírja is, feltéve, ha jól van megépítve.
BMW sorhat - M20/M50
Persze vannak olyanok, akik inkább a sorhatra esküsznek. A turbós japán szörnyetegek mellett talán a BMW az a gyártó, melynek neve összeforrott ezzel a hengerszámmal. A finom járáskultúra miatt prémium modellekben is jó szolgálatot tett, pörgős karakterének és lineáris teljesítményleadásának köszönhetően pedig a motorsportban is előszeretettel használták. Meg persze az M betűvel jelzett rendszámos huligángépekben.
Az M20-as motorcsalád 1977-ben debütált, az E21-es 3-as és az E12-es 5-ös BMW voltak az első típusok, amik megkapták az új technikát. A bajorok kimondottan ehhez a két méretosztályhoz tervezték, hiszen a csúcsmodellekhez jellemzően a nagyobb lökettérfogatú M30-asok jártak.
Itt a skála „csak” 2,0 és 2,7 liter között mozgott, de ennek ellenére rengetegen imádták az M20-as blokkal szerelt BMW-ket. 120 lóerő volt a belépőszint, a legcombosabb 2,5-es 170 lovat préselt ki magából, érdekességnek számított a 2,7-es változat, amit kimondottan a kedvező fogyasztásra hangoltak. 129 lóerős teljesítményét már alacsony fordulatszámnál leadta, így próbált „eco” maradni, a „25e” jelzésű típusokban szolgált ez a motor.
Az egy vezérműtengelyes, hengerenként kétszelepes konstrukciót a BMW 1990-ben modernebbre cserélte, ekkor vette át a stafétát az M50-es motorcsalád. Itt már két vezérműtengely, kétszer annyi szelep és változó szelepvezérlés (VANOS) dolgozott a magasabb teljesítmény leadása érdekében.
Porsche boxer
A Porsche neve összeforrott a motorsporttal és a győzelemmel: akármilyen versenyszériában rajthoz állnak, mindenki előre köszön a németeknek. A világ talán legjobb sportautóit köszönhetjük a Porsche mérnökeinek már több mint fél évszázada, az elért sikereikben meghatározó szerepet játszott/játszik a kultikus hathengeres boxermotorjuk.
Az 1964-ben bemutatott 901-es 911-es már ezt a konstrukciót használta, szigorúan léghűtéssel. 130 lóerős teljesítményével már akkoriban is a leggyorsabbak között tartották számon, az évek múlásával pedig egyre csak gyarapodott a ménes: 1973-ban a Carrera RS már 210 lóerőt tudott, a 993-as Turbo 408 lóval szaggatta az istrángot. Ez utóbbi számított az utolsó mohikánnak, mivel az utódja már vízhűtést kapott.
Sokan ezt szentségtörésnek tartották, de ha objektíven nézzük, akkor látjuk, hogy nem esett a színvonal. Sőt. Jelenleg ott tartunk, hogy a Porsche feltöltött boxermotorjai stabilan képesek 600-700 lóerő leadására úgy, hogy közben rendszámot is kaphat az adott modell. A „fekvő” konstrukció előnye, hogy alacsonyan marad a súlypont, így kevésbé dől az autó kanyarban, a farmotor súlya pedig gyönyörűen ráterhel a hátsó kerekekre kigyorsításokkor, ezzel növelve a tapadást. Hiába, nem hülyék a németek!
Mercedes-AMG V8 - M156
Ha V8, akkor Mercedes, ez nem lehet vitás. A stuttgarti gyártó a háború után jellemzően soros hathengeres motorokkal szerelte modelljeit, de a ‘60-as évek elején úgy gondolták, hogy itt az ideje a szintlépésnek. A csillagosok szokás szerint nem aprózták el a dolgot, egy valóságos gépszörnyet alkottak a legújabb zászlóshajújukba.
M156 engine overhaul pic.twitter.com/j6TwxBbYIy
— burjs -Mercedes Benz (@BurjsB) April 24, 2021
A 600-as limuzin 1963-ban debütált az orrában a Mercedes első V8-as motorjával, az M100-assal. A 6,3 literes monstrum 250 lóerőt tudott, később ezt a blokkot beleépítették eggyel kisebb méretosztályba, a 300SEL 6.3 volt az első teljesítményorientált luxuslimuzin a világon. A Mercedes későbbi V8-asai fölényes, kompromisszumoktól mentes suhanást biztosítottak, az AMG műhelye pedig kitűnő érzékkel csalogatta ki a bennük szunnyadó szörnyeteget.
Már a kompresszorral felpiszkált M113-as is egy igazi vadállat volt az E55-ben, de szuperlatívuszokban az M156-osról szoktak beszélni. Ez volt az AMG első, teljesen önállóan épített motorja, a 6208 köbcentis szívó V8-as karaktere az amerikai izomautókat idézte.
Szinte az összes Mercedes modellbe belepasszírozták, még a C-osztályba is! Teljesítménye 451 és 622 lóerő között alakult típustól függően. A rajongók a mai napig siratják, pedig a következő generációk sem voltak piskóták, igaz ott a lökettérfogatot már feltöltéssel kompenzálták.
Mercedes V12 - M120
A ‘80-as évek második felére a hengerszám egyre nagyobb hangsúlyt kapott a luxuslimuzinok kategóriájában. Az E32-es 7-essel a BMW volt az első, aki V12-es benzinmotort kínált, az 5,0 literes motor kereken 300 lóerő leadására volt képes. De nem is igazán a teljesítménye, hanem kivételes finomsága miatt volt vízválasztó az M70-es.
In '99 #AMG introduced the M120, a new #AMG V12 featuring four-valve technology & 387 kW/525 HP. #DrivingPerformance pic.twitter.com/7ue1Gcf49j
— Mercedes-AMG (@MercedesAMG) September 7, 2016
Debütálásakor valószínűleg sok fejfájást okozott a Mercedesnek, hiszen a W126-osban V8-as motor volt a legnagyobb, amit kapni lehetett. Ezért a stuttgartiak 1991-re, a W140-es bálnához elkészítették saját V12-esüket, az M120-ast. A 6,0 literes, 48 szelepes trezor már szériaváltozatában sem volt gyenge a maga 394-408 lóerőjével, játszi könnyedséggel repítette a több mint 2 tonnás testet, egészen a 250 km/órás leszabályzásig.
Limitált példányszámban készültek belőle AMG kivitelek is, ahol egészen 7,3 literig növelték a köbcentit, ezeknek már nem okozott problémát a 300 km/órás álomhatár átlépése sem. Az M120-as motor kiválóságát kitűnően példázza, hogy a Pagani Zondákban is ezt használták, a legvérmesebb változatában 800 lóerős teljesítményre volt képes!
Bugatti W16
A Bugatti Veyront még az is ismeri, aki egyáltalán nem érdeklődik az autók iránt. A 2000-es évek nagyagyágyúja olyan számadatokat vonultatott fel, hogy az egész világ hanyatt esett, a konkurencia évekig nem tért magához: 1001 lóerő, 1250 Nm és 407 km/órás végsebesség.
Ehhez persze komoly motorra volt szükség: a Volkswagen közreműködésével megszületett a 8,0 literes, 64 szelepes 16 hengeres szörnyeteg, ami a csúcsra repítette a Veyront. A W-elrendezésű motort négy turbóval lélegeztették és 10 hűtővel hűtötték, minden tekintetben egy igazi mérnöki bravúr.
Az aktuális változata a Chironban 1600 lóerőt tud üzembiztosan, egy kimondottan végsebességre felkészített géppel megfutották a 490 km/órát. Felfoghatatlan számok!
Ha érdekelnek a hathengeres, klasszikus BMW-k, ezt a bemutatót se hagyd ki!
