A 2021-es Seoul Mobility Show kereti között mutatták be a vadonatúj Kia Nirót, amely nem csupán mutatós lett, de egy újabb lépés a fenntartható jövő irányába. Megújult külső, új anyagok és nem utolsó sorban egy új vezetési mód is érkezik a Niro legújabb generációjával.

A 2022-es Kia Niro bemutatása a tervező designerekkel és igazgatókkal

Az alapjaitól újragondolt Niro a cég legújabb „Opposites United” designyelvét alkalmazza, amely a gyártó elmondása szerint a „Joy for Reason” etikát követi, ezentúl pedig a természetből merítettek ihletet a forma megalkotásakor. A remekül hangzó marketinges szövegek mellett azonban az új Niro leginkább a 2019-es Habaniro tanulmány elemeit idézi, a „tigrisarcot” formázó orr-rész most már egészen a motorháztetőtől a lökhárítóig egy nagy elemből áll, és a széltől szélig ívelő első lámpák formája is megváltozott. 

Hátul a leghangsúlyosabb részletek a függőlegesen elhelyezett hátsó lámpák és a kifejezetten vaskos C-oszlop. Az új Nirók minden esetben kéttónusú fényezéssel érkeznek majd, és az autó teljes felépítése az aerodinamikai tulajdonságok javítását igyekezett elérni.

2022 Kia Niro beltér újrahasznosított anyagokból

A beltér az SUV-s megjelenésnek megfelelően tágas és számos újrahasznosított anyagot használtak gyakorlatilag mindenhol. A tetőkárpit újrahasznosított tapétából készült, az ülésekre elasztikus pamut vásznat helyeztek, ami Tencelt tartalmazó bio poliuretánból (Bio PU) készült, amelyet az eukaliptuszfa leveleiből nyernek ki. 

Az ajtópaneleken BTX-mentes festéket használtak, ezzel is csökkentve a későbbi káros környezeti hatásokat. A beltér és a műszerfal elrendezése egyszerre használ függőleges és vízszintes elemeket, ám a kifejezetten minimalista dizájnra való törekvés kellemes harmóniában ötvözte a részleteket. 

2022 Kia Niro zöld színben, szemből, reklámfotón

Érkezik továbbá egy új vezetési mód is, a Green Zone mode, amely a városi közlekedés során automatikusan fogja a PHEV, azaz konnektoros hibrid üzemmódból teljesen elektromosba kapcsolni az autót. A rendszer figyelembe veszi majd a GPS és a vezetési előzmények adatait is, így ha például egy iskola vagy kórház mellett haladunk majd el, önmagától aktiválódik majd a teljesen villanyos vezetési mód. Az új Niro hibrid, konnektoros hibrid és teljesen elektromos hajtásláncokkal lesz elérhető 2022-től. 

Ha szeretnél többet megtudni az új Niro elektromos elődjéről, nézd meg ezt a bemutatót!