A Yaris után a Corolla is crossover bőrbe bújtatva tér vissza.
December 2-án jelentette be hivatalosan a Toyota, hogy 2022-ben megérkezik a Yaris Cross és az Aygo X után az új Toyota Corolla Cross, ami nem csak a Corolla kiviteleinek választékát bővíti, de a gyártó hobbiterepjáró kínálatát is, hiszen a kisautó szegmenstől kezdve minden kategóriában kínálnak majd SUV kivitelt.
Az új Corolla nem csak felépítésében változik, hiszen elsőként kapja meg a gyártó 5. generációs, öntöltős hibrid hajtásláncát, amiről elmondható, hogy jelenleg a világ legfrissebb, legkiforrottabb hibrid rendszere. A Corolla Cross elérhető lesz első és összkerékhajtással is.
Utóbbiban a hátsó tengelyre helyeznek plusz egy elektromotort az öntöltős hibrid hajtás mellé, amely szükség esetén automatikusan kapcsol ki és be. A két teljesítménye között nem lesz különbség. Az alap, 2,0 literes öntöltős rendszer 199 lóerőt (146 kW) tud, ami az összkerekes esetében kiegészül a plusz elektromotor 30,6 kW-os, azaz 46 lóerős teljesítményével.
A SUV-s külső számos újdonságot rejteget az utastérben is, hiszen a Corolla kap egy új fejlesztésű, 10,5 colos infotainment rendszert, amely remélhetőleg programfrissítésen is átesett, hiszen a Touch2 már most is kissé elavultnak számít. Emellett egy hatalmas 12,3 colos műszeregységet is kialakítottak.
Fontos újdonság még a Toyota T-Mate rendszer, amely számos biztonsági funkciót, az aktív vezetési és parkolási segédleteket, valamint a Toyota Safety Sense csomag elemeit foglalja magába. Ilyen többek között például az alacsony sebességek alatt aktív, hirtelen gyorsítást megakadályozó funkció, vagy a továbbfejlesztett keresztirányú forgalomfigyelő is.
Az új Corolla Cross várhatóan 2022 őszén kerül majd a hazai piacra, addig is, ha érdekel a Corolla előző generációja, ne hagyd ki ezt a videót!
Toyota