A Bel Air már saját korában is kultikus amerikai autónak számított. Ma bemutatok pár század közepi szériát, amelyek a korai szériák méltó utódai voltak!
Az elmúlt évtizedek során a General Motors számos olyan személyautót mutatott be, amelyek nagy hatással voltak az amerikai motorizáció fejlődésére. Közéjük tartozik például az 1958-as Oldsmobile Super 88, az 1966-os Oldsmobile Toronado és Pontiac GTO. A konszern talán legismertebb kultuszautóját mégis a legolcsóbb divízió, a Chevrolet mutatta be, mely már saját korában is igazi nagyágyúnak számított. Ez pedig nem más, mint a Chevy Bel Air, ami a jenki pop kultúra egyik legismertebb alakja!
A Chevy Bel Airek fejlődésének történetéről korábban már két cikket is közzé tettem. Az első részben röviden ismertettem, hogy a Bel Air pályafutása, mint kétajtós „hardtop” kiviteli forma kezdődött, majd csak 1953-ban vált önálló típussá. Ez az 1950-es években teljesen természetes dolognak számított, a Pontiac Catalina is, ami eleinte a Chieftain és Star Chief B-oszlop nélküli kupé kiviteleinek megnevezése volt.
Az ikonikus Bel Air generációt 1955 és 1957 között gyártották, legismertebb példányait az 1957-es modellévben gyártották. Az ’50-es évek végéig a Bel Air jelentette a Chevrolet választékának csúcsát, ám 1959-ben a legjobban felszerelt változat, az Impala önálló típussá nőtte ki magát, így a kaliforniai Los Angeles egyik kerületéről elnevezett autó a második helyre csúszott vissza.
Chevrolet Bel Air Impala, 1958
Ahogy ez akkoriban teljesen természetesnek számított, a Chevrolet modelljei, köztük a Bel Airek átestek az éves szintű ráncfelvarráson. Fontos tényező, hogy a jet-korszak idején a három nagyvállalat más-más formatervi jellegzetességben látta a jövőt.
A Chrysler márkái az uszonyokra, a GM gyártói a töménytelen mennyiségű krómra esküdtek, míg a Ford csak egyszerűen ki akart maradni az egészből. Érdekesség, hogy a General Motors olyannyira hitt a fémes színű díszfelületekben, s olyan nagy mennyiségben alkalmazta azokat, hogy az 1958-as modellévre szánt autóit (mind az öt márkáját beleértve) a „króm-mobile” gúnynévvel illették. Nézz bele az ’58-as Olsdmobile Super 88-ról szóló cikkembe, és azonnal meg fogod érteni, miért kapták ezt a nevet.
Természetesen a Bel Aireket ’58-ban is többféle kivitelben lehetett rendelni, ám a legerősebb, legfelvágósabb kivitel a fenti képen is látható kétajtós, B-oszlop nélküli hardtop kupé volt. Emelett a legjobban felszerelt példányokat az „Impala” csomaggal látták el, melytől a Bel Airek valóságos izomautókká nőtték ki magukat.
Az 1958-as modellévre a Bel Aireket 18 (!) féle motor és váltó kombinációval lehetett rendelni. A legerőtlenebb kivitelek a 145 lovasok, míg a választék csúcsmodelljei 280 lóerősek voltak. Ezeket a változatokat az 5694 köbcentis, V8-as „Super Turbo-Thrust” motorral szerelték, melyhez egy 3 sebességes Truboglide automata kormányváltó csatlakozott, de hagyományos kézivel is rendelhető volt.
A kézi kivitelek csúcssebessége 192 km/h volt, és 8,4 mp alatt érték el a 100-as tempót. Az opcionális extrák között szerepelt a Kontinental Kit is, ami egy külső pótkeréktartó volt. A Kitnek gyakorlati és mechanikai haszna nem volt, egyedül azt a célt szolgálta, hogy az autó hosszabb legyen – mert ugye a nagyobb, az jobb.
Ha közelebbről is megnéznéd ezt a szárnyaló V8-ast, less bel az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Chevrolet Bel Air, 1959
Az ’59-es modellévre a Chevrolet-kat ismét átdolgozták, ám ennek a nagyszabású ráncfelvarrásnak az volt az átka, hogy minden modellévre csak egy formatervvel tudtak előállni, így az autó kivitele, felszereltsége és díszítettsége tett különbséget az Impala, Bel Air, Biscayne, Brookwood és többi modellek között. Így lehetséges, hogy az ’59-es Bel Air első, s talán még második és harmadik ránézésre is egyezett az ebben a modellévben önálló típussá váló, s a választék új csúcsát jelentő Impalával.
Az ’59-es Bel Airek motor és váltó kombinációjának listája 33 (!) elemből állt, ami az igazat megvallva szerintem már túlzás, viszont az biztos, hogy mindenki megtalálta a számára legkedvezőbb kombinációt! A leggyengébb változatok a 3859 köbcentis, 135 lóerős és 294 newtonos „235 Blue-Flame 6” fantázianevű sorhatos motort és 2 sebességes automata Powerglide kormányváltót kaptak.
A paletta csúcsán a „348 V8 Special Turbo-Thrust” 5694 köbcentis V8-as erőforrás állt, amit a Chevy 3 sebességes kézi kormányváltójával párosítottak. Az ezen opcióval szerelt kupék 315 lóerővel és 483 Nm nyomatékkal dolgoztak. Csúcssebességük elérte a 198 km/órát, és 7,9 másodperc alatt gyorsultak állóhelyből 100-ra. Ez ma már nem tűnhet nagy számnak, ám akkoriban minden autó (kiviteltől függetlenül), amely 10 másodperc alatt érte el a 100-at, valóságos izomautónak számított.
Viszonyítási alapként, a Blue-Flame 6 blokkal szerelt modellek csak 135 lovasak voltak, csúcssebességük 147 km/h, 100-as gyorsulásuk 16,6 másodperc volt, ami jelentősen lassabb, mint a „348 V8”-asoké.
Ha neked is bejön a low rider kultúra e gyönyörű példánya, nézz “Bel Air” az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Chevrolet Bel Air és Impala „flat top”, 1959
Az ’59-es modellév sok újítást hozott a GM termékek világába. A Chevy Bel Airekehez kérhetővé vált a kézifék-visszajelző lámpa, üzemanyag-befecskendező, illetve a „Flying Wing” fantázianevű kivitel, amit leggyakrabban csak „flat top”, vagyis „lapostetős” néven szoktak emlegetni.
Ez a kivitel 1959-ben és 1960-ban volt csak rendelhető. Ritkának számít, leginkább Impalák esetén használták, de a Bel Airek is rendelhetőek voltak lapostetős limuzin kivitelben. Ez a rövidéletű verzió a GM minden márkájának palettáján, kizárólag ebben a 2 évben szerepelt. A GM ekkor próbált új formatervi megoldásokkal előállni, mivel a tervezési osztály legendás alakját, Harley Earlt felváltotta utódja, Bill Mitchell.
A Flying Wing vagy flat top kivitelén lényegében a hardtop formaterv egy továbbgondolt változatáról beszélünk. Ha megnézed a fentebbi képet, láthatod, hogy a tetőt gyakorlatilag az első és hátsó szélvédőre rögzítették, ami mondjuk ki, egy borulásos baleset esetén kevesebbet ér, mint Kispolszkival BMW-t üldözni. A szélvédő bereped vagy eltörik, a tető az utasokra huppan. A „flat top” nem egy biztonságos formatervi megoldás, ám biztosan az egyik legvagányabb, amit a jenkik valaha is gyártottak!
Nézd csak meg a MotoeXotica videóját, le fog esni az állad! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Chevrolet Bel Air, 1960
Az 1960-as év ismét sok változást hozott nem csak a Chevrolet és GM, de az egész amerikai formatervezés világába. Az előző évtized, a jet-korszak vonalvezetésének ideje ténylegesen leáldozott, s megjelentek a ’60-as évekre jellemző szögletes kockaformák. Az össznépi váltás persze nem egyik modellévről a másikra valósult meg.
A Lincoln például már ’60-ban bemutatta a szögletes(ebb) Continentalokat, míg a rivális Chrysler-luxusgyártó modelljein, mint az 1962-es Imperial Crown, az uszonyok és kerekded vonalak csak eltűnőben voltak.
1960-ra kissé megváltoztatták az autó formatervét, ám alapjaiban nem változtattak a Chevy modellek megjelenésén. A legszembetűnőbb változtatások közé tartozott a letisztult orrszerkezet, emellett a hátsó delta uszonyok szögletesebbé váltak. A jét hátsó lámpatestet 4 kisebbre cserélték, és igen, jó amerikai módra a féket összevonták az indexekkel.
A negyedik generációs Bel Airek ebben a modellévében is több kivitelben voltak rendelhetőek. A megszokott limuzin, kupé és kabrió modellek mellett ebben az évben utoljára volt elérhető a „flat top” kivitel. A „jó levegő” típusjelölésű Chevrolet a korábbi 33 helyett most „csak” 24 motor és váltókivitelben volt rendelhető. Közülük a legerőteljesebbek az 5694 köbcentis, nyolchengeres „348 V8 Special Super Turbo-Thrust” erőforrással szerelt változatok voltak, amihez egy 3 vagy 4 sebességes kézi kormányváltót csatlakoztattak. A 335 lóerő és 491 Nm nyomaték (váltótól függetlenül) 7,2 mp alatt gyorsította az 1670 kilós kupékat állóhelyből 100 km/órára, csúcssebessége 207 km/h volt.
Az alábbi felvételen egy türkiz kupé motorterébe pillanthatsz be. Ne hagyd ki, szépen döngicsél a „vényóccas”! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg!
Chevrolet Bel Air, 1961
A Chevy Bel Airek 5. generációját 1961 és 1964 között szerelték, melyek a kései ’50-es évekbeli elődjeikkel már szinte alig mutattak közös formatervi jegyeket. A géptest még a kombik esetén is szinte szögletessé vált, az uszonyok eltűntek, azokra maximum az övvonal kidudorodó részei emlékeztetnek.
A korábbi modelleknél többnyire a sportos megjelenésű kivitelekre szorítkoztam, így a ’61-es esetén szándékosan kombik képeit használtam, hogy lásd, egy puttonyos is jól nézhet ki! Mivel az Impala, mint a legmenőbb modell, elhappolta a Bel Air kombiktól a Nomad jelölést, a tervezők a Kingswood és Parkwood jelölést használták, melyek négyajtós kombik voltak, csak az egyik hat, másik kilenc személyes volt.
A ’61-es Bel Airek ismét rengeteg, ebben az évben 29 (!) motor és váltólehetőséggel voltak kérhetőek, mindenki megtalálta a hozzá legjobban passzoló variánst. A legerősebbek a 6702 köbcentis, V8-as „409 V8 Turbo Fire” motorral építettek voltak, amihez egy 3 sebességes kézi váltó tartozott.
Az 1898 kiló öntömegű kombik 360 lóerővel bírtak, ami 208 km/órás csúcssebességet tett lehetővé. 7,2 mp alatt gyorsult állóhelyből 100 km/órára, átlagfogyasztása 24,1 liter körül lehetett.
Ha bejönnek az eredeti állapotú koros vasak, nézz bele a videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg!
A Chevrolet Bel Air az USA legkultikusabb autóinak egyike, ami bebizonyította, hogy bárki vezethet jó és sportos autót, legyen az kupé, kabrió, vagy akár kombi. Mit gondolsz, a fenti modellek közül melyik jön be a legjobban?
A következő rész megjelenéséig oszd meg velünk a véleményed, és nézz bele az alábbi galériába!
