Nem is olyan régen indítottam egy új veterános sorozatot, melynek toplistás cikkeiben olyan autókat soroltam fel, amiket állatokról neveztek el. Az 1. és 3. részben szereplő autók típusjelöléséhez madarak, a másodikban listázottakéhoz pedig rovarok adták az ihletet. A 4. részben mitikus lényekről elnevezett vasak szerepelnek, míg a mai cikkben négy olyan autóról olvashatsz, amiket halakról és más tengeri állatokról neveztek el. Lássuk is, mely modellek kerültek bele a mai listába!

Opel Manta A, 1970 – 1975

Kezdjük is az Opel Manta első szériájával, a Manta A-val, amit a Genereal Motors korábbi német divíziója az atlanti ördögrájáról nevezett el. Mivel a ’70-es években az Opel még a GM tulajdonában állt, így nem is meglepő, hogy az NSZK-s tervezők az autó nevét és pár formatervi részletét az amerikai anyavállalat 1961-es Manta Ray tanulmányautójáról mintázták.

1972 Opel Manta A reklámfotó, piros kupé, elölnézet jobbról
Az első szériás Mantát a GM Manta Ray nevű tanulmányautójáról mintázták. A képen: 1972 Opel Manta A

A Manta A-t Nyugat-Európán túl az Egyesült Királyságban is forgalmazták, ahol megtartotta az Opel márkanevet, azt nem cserélték Vauxhallra. Emellett az USA-ban is forgalmazták, ám Opel márkakereskedések helyett Buick kereskedőknél lehetett megrendelni – talán ekkor kezdődött az Opel és a Buick közös karrierje. Ha összehasonlítod a gyártó 2010-es évekbeli felhozatalát, a GM Cadillac utáni luxusgyártójának modelljei végülis átcímkézett, Buick motoros Opelek voltak. A 2017-es Buick Encore egy jenki Opel Mokka.

A Manta A-t vilgászerte 5 erőforrással szerelték. Az egyik a 60 lóerős (44 kW) 1.2S volt, de létezett 68, 75 és 90 lovas variáns is, ám a választék legizmosabb tagja a 105 lóerős (77 kW) 1.9E volt. Váltó terén két lehetőség létezett, ezek pedig a 3 sebességes automata és a 4 sebességes kézi váltók voltak.

Ha közelebbről is megnéznéd az Opel GT hátsó lámpáival szerelt német izomautót, less bele az alábbi videóba! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

Chevrolet Corvette C2 „Stingray”, 1963 – 1967

A lista következő tagjához ugorjunk vissza pár évet, de maradjunk továbbra is a rájáknál. Bár a Corvette első szériája nem hozta a tőle várt sikereket, a ’63-ban bemutatott generáció viszont már igazi sikermodell volt.

A C2-est már GT kivitelben gyártották, ráadásul a C1-essel ellentétben a motort hátul helyezték el. Ezt a szériát egészen ’67-is gyártották, és igazi gyűjtői daraboknak számítanak. Közülük kiemelkednek a ’63-as modellek, amiket osztott hátsó szélvédővel szereltek. Ezekből készült a legkevesebb, ráadásul még annak idején soknak kivágták a szélvédő oszlopát, hogy fiatalabbnak tűnjön.

Chevrolet Corvette C2 String Ray, kék GT, elölnézet, jobbról
A legerősebb C2-es Stingray Corvette modellek 450 lóerőt is képesek voltak leadni. A képen: 1963 Chevrolet Corvette C2 Stingray

A közönséges mérges rájáról elnevezett Corvette 12 féle erőforrással volt rendelhető, melyek közül öt darab 5,4 literes, egy darab 6,5 literes és hat darab 7,0 literes volt. Természetesen az amerikai trendeknek megfelelően az összes V8-as elrendezést kapott. Váltó terén három lehetőség létezett, amelyek egy 3 és 4 sebességes kézi, valamint egy 2 sebességes Powerglide automata volt. Ahogy az előbbi Manta A, a C2-es Corvette is a General Motoros 1961-es Manta Ray tanulmányautótól kapta az alapokat.

Ha részletesebben is érdekelnek a 450 lóerős rája története és műszaki adatai, olvasd el a róla szóló írásomat, és nézd meg az alábbi bemutatót! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

Rambler / AMC Marlin, 1965 – 1967

Az AMC, vagyis American Motors Corporation a Nash és a Hudson összeolvadásából született meg. A gyártó modelljeit az ’50-es és a ’60-as években Rambler, később AMC néven hirdette, s többnyire a legolcsóbb kategóriát képviselték. Így lehetséges, hogy a Marlin ’65-ben a Rambler, ’67-ben pedig AMC márkanév alatt hagyta el a gyártósort.

1967 AMC Marlin, piros kupé, elölnézet, balról
A MotorTrend ’67-es értékelése szerint a Marlin a tervezés folyamán megakadt. A képen: 1967 AMC Marlin

A kardhalról vagy szárnyas orrú halról elnevezett autót a termelés utolsó évében szerelték a legerőteljesebb erőforrásokkal. Négy motor és öt váltó közül lehetett választani. Erőforrás tekintetében a legerőtlenebb a 3,8 literes, sorhatos, 155 lovas volt, míg a legerősebb az 5,6 literes V8-as volt, ami 280 lóerőt is le tudott adni. Többféle 3 sebességes váltóval is rendelhető volt, de létezett egy 4 sebességes kézi változat is.

A MotorTrend 1967-ben úgy nyilatkozott a Marlinról, hogy akárcsak a kortárs Charger, a tervezés folyamán félúton megragadt. A Mustanghoz és Camaróhoz képest „nem elég kompakt”, viszont nem elég luxus, hogy felérjen a Cadillac Eldoradóhoz, vagy a a Buick Rivierához. Az autó célközönsége az a réteg volt, akik csak megjelenésében vágytak sportos autóra, de nem voltak hajlandóak lemondani a jármű praktikusságáról, ráadásul nem álltak készen egy drágább árkategóriával feljebb lépni.

Mindenesetre szerintem a Marlin egy pofás autó. Ha neked is bejön, nézz bele az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

Opel Olympia Rekord „Haifischmaul”, 1953 – 1957

Ha már egy Opellel kezdtük a sort, zárjuk is Opellel. A címben a „3+1” utalás erre az autóra vonatkozik, mivel ennek nem a hivatalos típusjelölése, hanem a beceneve utal tengeri lényekre: egyedi, furcsa orrszerkezete miatt az NSZK-sok a „Haifischmaul” gúnynevet aggatták rá, ami magyarul annyit tesz: cápaszájú – és elég találó!

1953 Opel Olympia Rekord, zöld kabrió, elölnézet, balról
Az Olympia Rekord orrszerkezete miatt kapta a „cápaszájú” becenevet. A képen: 1953 Opel Olympia Rekord kabrió

Az Opel az Olympia Rekorddal a felső középosztályt célozta meg. Mivel az Opel az ’50-es években még bőven a General Motors tulajdonában állt, így csak természetes, hogy első ránézésre is egy korabeli amerikai autóra emlékeztet, csak annál jelentősen kisebb. Emellett a korabeli amerikai trendekhez hűen évente kapott egy kisebb ráncfelvarrást, hogy „ciki legyen” a régebbi típussal járni.

Termelése során a „cápaszájú” modellt egy 4 hengeres, 1488 köbcentis, vízhűtéses erőforrással szerelték, melyhez egy 3 sebességes kézi kormányváltó csatlakozott. A korai modellek 40 lóerő (29 kW) leadására voltak képesek, ám ezt ’56 elejére már 45-re (33 kW) emelték.

Ha neked is bejön ez az űrkorszakbeli amerikai-német járgány, nézd meg az alábbi videót! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

Mit gondolsz, a fenti 4 autó közül melyik jön be a leginkább? Mely modellekről kellene még szót ejteni? Természetesen a lista nem teljes, további tengeri állatokról elnevezett autókról a cikksorozat folytatásában olvashatsz.

Addig is, less bele az alábbi galériába és oszd meg velünk a véleményed!