Íme 5 darab vagány veterán, amiket az USA a szovjet – amerikai űrverseny csúcspontján dobott piacra.
A II. világháború után megkezdődött az űrverseny és a hidegháború időszaka, ami a műszaki fejlesztéseken túl az emberek mindennapi életére is hatással volt. Amerikában ekkor élte fénykorát a Jet-korszak, ami az autóipar termékein túl az akkor újonnan bemutatott bútorokon, ruhákon és háztartási gépeken is nyomot hagyott. Ma 5 olyan század közepi autót mutatok be Neked, ami megjelenésében, típusjelölésében, egyes alkatrészeinek fantázianevében, vagy formatervében valamilyen módon utalt az űrre, űrutazásra, vagy a jövőre.
Nash Airflyte Statesman, 1949 – 1951
A Nash Motors egy amerikai gyártó volt, amit 1916-ban Charles W. Nash, a General Motors elnöke alapított, miután otthagyta a cégcsoportot. Saját vállalatának székhelyéül a wisconsini Keshova városát választotta, amiről végül márkájának becenevét is kapta: „Keshova Cadillac”, ami a Nash által szerelt kimagaslóan jó minőségű népautókra utalt.
A háborút követően a Nash volt az egyik első gyártó, ami teljesen új modelleket dobott piacra. 1949-ben mutatkozott be az Airflyte sorozat, ami 3 típusból, a Rambler, Statesman és Ambassador modellekből állt. Mivel akkoriban az áramvonalas design számított nagyon menőnek, nem is meglepő, hogy a Nash palettáján is szerepeltek fastback kivitelű 2 ajtós limuzinok – ezeket akkoriban sedanette, vagyis szedánocska néven emlegették.
Az Airflyte választékának talán legjobb opciója a fenti képen is látható Statesman volt, melynek esetén a kerekeket a gépestbe integrálták. Emiatt nem csak alaktényezője vált jelentősen alacsonyabbá, ami kedvezőbb fogyasztást eredményezett, de kifejezetten előremutató, vagány formatervnek is számított, hiszen akkoriban minden az áramvonalas vonalvezetésről és jövőbe mutató részletekről szólt. Ha részletesebben is érdekel a Statesman története, olvass bele a róla szóló írásomba!
Studebaker Champion Starlight Coupé, 1950 – 1951
A Studebaker volt az első amerikai gyártó, ami a háború után elsőként mutatott be teljesen új formatervvel rendelkező autókat. Szüksége is volt rá, mivel független gyártóként ki kellett használnia, hogy a 3 óriás csak nehézkesen tudott visszaállni a személyautók forgalmazására. Első igazán sikeres új modelljei a ’47-es évjáratúak voltak, amiket un. „Starlight Coupé” kivitelben is lehetett rendelni.
Pár évvel később jelent meg az 1950-es Champion, ami azért olyan különleges, mert az egyik első olyan amerikai autó volt, melynek tervezésekor a design-osztály egy egyértelműen futurisztikus elemet tervezett az autóra. Orrszerkezete egy repülőgép hajtóművét imitálta, ami kifejezetten hivalkodó újításnak számított. Ne felejtsük el, hogy ekkor még a Cadillac-ek uszonyai is aprók voltak.
Ezen felül a kupé modelleket 2 féle változatban lehetett rendelni. Közülük a drágább, vagányabb változat a Starlight Coupé fantázianevű variáns volt, melynek esetén a B oszlopot megerősítették, illetve a C oszlopot teljesen elhanyagolták, hogy helyet teremtsenek az autó hátsó részére illesztett félköríves plexi szélvédőnek.
Ha jobban megnézed a fenti képet, láthatod, hogy a hátsó szélvédőre 3 függőleges, krómozott csíkot mégis illesztettek. Ezekre azért volt szükség, mert akkoriban a technológia még nem volt annyira fejlett, hogy képesek legyenek 1 nagy darab hajlított műanyag felületet előállítani, így azt 3 kisebből illesztették össze és az illesztések helyét díszlécekkel fedték el.
A Studebaker az 1951-es modellévre kissé átdolgozta palettáját, ám a modellek csak apróbb facelifteken estek át. Az 1950-es és ’51-es modellek orrkiképzése és a Starlight Coupék egyedi hátsó szélvédői akkoriban nagyon vagány formatervi jegyeknek számítottak, így nem is meglepő, hogy a Study ebben a 2 évben a vártnál jobb eladásokat ért el. Ha részletesebben is érdekel a közúti rakéta története, olvass bele a kapcsolódó cikkembe vagy nézd meg az alábbi videót!
Kaiser Manhattan, 1952 – 1953
Annak ellenére, hogy konzervatív megjelenésükkel az 1952-es és ’53-as Kaiserek nem igazán tűntek ki a tömegből, egyes részleteik mégis az űrverseny formatervi jellegzetességeire utaltak. A Manhattaneken is megjelentek / nőni kezetek a krómozott díszítő elemek, apróbb, korai uszonyokat is kaptak, ám nem ezek miatt kerültek a listára.
Az 1952-es modellévben a Kaiser modelleket kizárólag egy fajta erőforrással lehetet rendelni, ami egy 226,2 köbhüvelykes, azaz 3,71 literes, soros 6 hengeres motor volt, amit a cég a Supersonic Six, vagyis „Szuperszonikus Hatos” fantázianéven népszerűsített. Az ’52-es modellek 115 lóerő és 257 Nm-nyi nyomaték leadására voltak képesek, míg ez az érték a következő évi modellek esetén már 118 LE-re és 271 Nm-re növekedett.
A motor megnevezése azért volt különösen jó, mert az ’50-es években a fogyasztók minden olyan termék megvásárlására kaphatóak voltak, amik valamilyen módon a repülésre és űrutazásra utaltak, a „supersonic” hallatán pedig a vásárlók egyértelműen a sugárhajtású repülőgépekre asszociáltak.
Ha részletesebben is érdekel ez a szuperszonikus szedán, less bele az alábbi videóba és járd körbe te magad!
Buick Roadmaster, 1955
Ugorjunk pár évet előre, amikor az űrkorszak hatása már komolyabb formatervi megoldásokban is észlelhető volt. 1955-ben a Buick bemutatta az átdolgozott Roadmastert, amit az akkoriban divatos „dagmar” ütközőbabákkal láttak el.
A dagmar, angolul "dagmar bumpers", egy egyedi kifejezés, amit azokra az ’50-es évekbeli krómozott ütközőbabákra használtak, melyek megjelenése egy lövedéket, rakétát, vagy repülőt imitált. Velük egyidejűleg kezdtek a lökhárítók is hatalmas méreteket ölteni, amik nem meglepő módon szintén krómdíszítést kaptak. Külön érdekesség, hogy ebben az évben kezdődött az Uszony-háború, ami 1962-ig tartott, s ebben a 8 évben az amerikai gyártók a legkülönfélébb uszonyokkal látták el modelljeiket.
A Roadmasterek amúgy sok éven át a Buick választékának csúcsát jelentették, amit ’59-ben felváltott a teljesen új megjelenésű Electra. Ha érdekel, hogyan is változtak az „Utak mesterei” az évek során, olvasd el a Buick Roadmasterek fejlődéséről szóló összegző cikkemet!
Chrysler Town & Country, 1960 – 1962
Ugorjunk még pár évet előre, 1960-ra, amikor a Jet-korszak már túllépett a csúcsponton és stagnálni kezdett. Az autók formaterve elkezdett szögletessé, letisztultabbá válni, ám az uszonyok és a kisebb krómdíszítések továbbra is jelen voltak a géptesteken.
Az 1960-as Chryslereken még megfigyelhetőek voltak a kisebb, hajlított uszonyok (ezeket bumeráng uszonyoknak nevezték), ám újításnak számított az ebben az évben bemutatott új műszerfal, amit a Chrysler modelljein AstroDome, vagyis „asztro-kupola” névvel illettek. A kupola azért számított nagy durranásnak, mert a korábban megszokottakkal ellentétben az óracsoport teljesen újszerű megvilágítást kapott.
Ahelyett, hogy az óracsoport egyes műszerei külön-külön világítást kaptak volna, az AstroDome műszereinek feliratai világítottak, pont úgy, ahogy a műszerfal gombjai és visszajelzői is tették. Ez kifejezetten nagy és vagány újításnak számított, mivel ezt a technológiát a Chrysleren és saját márkáin kívül még egy gyártó sem alkalmazta. Persze ma már szinte minden autón ez a megszokott norma, akkoriban radikális újításnak számított. De hogyan is működik ez a futurisztikus műszer? Nézz bele a videóba és derítsd ki!
A fenti lista mind az 5 tagja olyan jellegzetességekkel bír, amik az űrverseny autógyártásának idején igazán menő részleteknek számítottak. Természetesen a lista nem teljes, ide sorolhatnám még az Oldsmobile Futuramic 98-et, a Ford T-birdöt vagy a fenti képen látható Lincoln Futura tanulmányautót! Rájuk és társaikra majd a folytatásban térek ki.
Neked az 5 autó közül melyik jön be a leginkább? Oszd meg velünk a véleményed és nézz bele a galériába!
