A XX. században a Chrysler divíziói számos nagyszerű autót adtak az USA-nak, melyek nagy hatással voltak az cégcsoport fejlődésére. Ma ezek közül ismerhetsz meg tízet!
A 20. század folyamán a Chrysler és márkái számos olyan autót dobtak piacra, melyek saját korukban kifejezetten radikálisak és újszerűek voltak. Ebben a 100 évben Walter Chrysler vállalata több divízióval rendelkezett, s ezek a DeSoto, Dodge, Imperial és Plymouth voltak.
Az 1. részben bemutatok Neked mind az 5 márkából két autót, ami nélkülözhetetlen részét alkotta az egyes gyártók történetének. Elsőként kezdjük magával az anyavállalattal!
1934 Chrysler Airflow
Az 1930-as években hatalmas változás következett be az autók külső megjelenésében. A „klasszikus formaterveket” felváltotta az áramvonalas megjelenés, ami egészen az 1950-es évek közepéig nagyon trendinek számított az USA-ban. Az egyik első amerikai autó, melynek esetében nagy hangsúlyt fektettek a légellenállás csökkentésére az 1934-es Chrysler Airflow volt.
Azt hihetnéd, hogy radikális megjelenése és újszerűsége hatalmas üdvrivalgást váltott ki a népekből, de ez sajnos nem így volt. A luxusautó megjelenése túlságosan radikálisnak számított a ’30-as években, ráadásul célcsoportja a felsőosztály volt, akik a gazdasági világválság idején nem épp azon gondolkoztak, hogy milyen masinával bővítsék a gyűjteményüket.
Az Airflow, magyarosan „Levegő áramlása” elsőre egy 4 900 köbcentis, soros 8 hengeres erőforrást kapott, ami 122 lóerő leadására volt képes. Ezt 1937-ben, a gyártás leállításának évében 5 301 köbcentire növelték, így teljesítménye 130 lóerőre nőtt.
Annak ellenére, hogy az Airflow csúnyán elbukott, öröksége az autózás történetében jelentős szerepet tölt be. A limuzint a Chrysler DeSoto Airflow néven is árusította, melynek orr részét kicsit átdolgozta. Egyes mendemondák szerint Porsche az Airflow-ból merített ihletet a Bogár megalkotásához, ám sokkal valószínűbb, hogy a Mercedes 130H vagy a Tatra szolgált a náci népautó alapjául.
Az viszont biztos, hogy a japánok lemásolták a géptestet, és apróbb módosítások után a Toyota legelső autójaként született újjá a felkelő nap országában. Akkoriban a céget még Toyoda néven ismerték, és az amerikai alapokra épített AA modell a legmagasabb tisztségű politikusok és királyi család kiváltsága volt. Sajnos ebből az autóból már csak egy maradt fent, amit Szibériában találtak meg.
1957 Chrysler 300C
Az 1950-es években a Chrysler bemutatta a „300-as betűsorozatot”, ami szinte minden gyártási évben megújult. Mindez 1955-ben a C-300-assal kezdődött, majd 1965-re eljutottak a 300L-ig. 1957-ben mutatkozott be a 300C, ami formatervi jellegzetességeivel és felszereltségi szintjével megalapozta a széria hírnevét és jövőjét.
Az ’50-es évekre a Chrysler formavilága jócskán elöregedett, így a cég felkérte a sztár formatervezőt, Virgil Exnert, hogy dolgozza át a cégcsoport autóit. Exner egy teljesen új formatervvel állt elő, amit „Forward Look”-nek nevezett el. Az új megjelenés magába foglalta az alacsony, hosszú géptestet, panoráma szélvédőt, az előre néző lámpákat és az uszonyok kihangsúlyozását, ami az 1957-es 300-ason már könnyen megfigyelhetőek.
A 300C amúgy nem csak egy kifejezetten előkelő luxusautó, de teljesítmény terén is nagyon ott volt. A Chrysler Hemi motorjával szerelték, ami egy 6,4 literes V8-as erőforrás volt, és 390 lóerő leadására volt képes. Olyan sikeres volt, hogy egy éves termelése alatt 2 402 példány talált gazdára.
1957 DeSoto Adventurer
A DeSoto márkát még maga Walter Chrysler alapította 1928-ban. Célja az volt, hogy átmenetet képezzen a Plymouth és a saját vezetéknevéről elnevezett márka között. A céget a spanyol felfedezőről, Hernando De Sotoról nevezte el, aki az első európai volt, aki átkelt a Mississippin.
A DeSoto 1957-ben mutatta be a frissített Adventurert, ami lényegében a 300C átdolgozott, olcsóbb kiadása volt. Kényelem terén nem volt olyan kimagasló, ráadásul motorja is kisebb volt, viszont megjelenése sokkal inkább kihangsúlyozta a korszak formatervi jegyeit. Színkombináció terén csak fekete, fehér és arany létezett, a 2 uszony mindegyikén egy-egy rádióantenna díszelgett – ez akkoriban nagyon menőnek számított.
Egyes szakértők szerint az ’57-es „Kalandor” formatervileg sokkal ikonikusabb, mint a legendás 1957-es Chevrolet Bel Air. Te mondjuk mit gondolsz erről? Ha részletesebben is érdekel a spanyol – amerikai csodagép, nézd meg az AutoMoments videóját!
1961 DeSoto
Az 1950-es években a DeSoto az USA egyik legsikeresebb gyártója volt. Az évtized folyamán eladásai egyéni csúcsokat döntöttek, ám 1960-ra népszerűsége váratlanul lecsökkent. Ennek oka, hogy a cég egyik pillanatról a másikra váltott arculatot, ráadásul a konkurens Chevrolet és a testvér Dodge legújabb modelljei elcsábították a spanyol felfedezőről elnevezett márka vásárlóit.
A Chrysler már 1960-ban bejelentette a márka megszűntetését, és bár ebben az évben le is akarta állítani a termelést, ezt egy évvel elhalasztották. Mindezt állítólag azért, mert a cég oly mértékben túlrendelte magát alkatrészekkel, hogy egy újabb modellévnyi autóra elegendő volt.
Az 1961-es modellek a DeSoto utolsó példányai voltak, így már önálló típusjelölést sem kaptak. A kabriókat mint „1961 DeSoto Convertible”, a hagyományos modelleket „DeSoto Hardtop” (keménytetős) árusították. Az utolsó példányok szerelése során a DeSoto kifogyott az alkatrészekből, és azokat Chrysler 300-asokéval pótolták. Mikor már abszolút kifogyott a készlet, a maradék megrendelőknek egy Chrysler 300-ast ajánlott fel a cégcsoport.
Az utolsó DeSoto nem volt rosszabb kortársainál, végzetét a hibás döntések és baklövések okozták. Motor terén amúgy egy 5 913 köbcentis V8-as erőforrást kapott, ami 265 lóerő és 502 Nm-nyi nyomaték leadásra volt képes.
Legnagyobb sebessége 185 km/h volt, és 9,7 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/h-ra. Ez akkoriban egy átlagos eredménynek számított. Fogyasztás terén viszont már az előző évszázadban megszokott értékekhez képest is falánk volt, átlagosan 21 liter benzint is elszürcsölt 100 km-en.
1991 Dodge Viper
1988-ra a Chrysler ismét anyagi nehézségekkel küzdött. A Dodge vásárlói körét a Ford és a Chevrolet már szinte teljesen elcsábította, így lépnie kellett. A kos jelű vállalat előállt egy 2 személyes sportautó ötletével, melynek igaz, nem volt célcsoportja, viszont olyan mérnökök dolgoztak a projekten, akik a Plymouth Barracudán és Challengeren is dolgoztak. Akkoriban a Lamborghini is a Chrysleré volt, így a Diablo tervezői is kivették a részüket az autó megvalósításából.
A tervezés során a mérnökökre nagy hatással volt a Shelby Cobra és a Jaguar E-type. A végleges modell 1991-ben Dodge Viper néven mutatkozott be. Az első szériás modellek (1991-1995) felszerelsége elég puritán volt. Légkondi, légzsák és külső kilincs nélkül szerelték őket, nem is beszélve arról, hogy csak kabrió kivitelben volt rendelhető.
Motor terén viszont egyáltalán nem szerénykedett. A V10-es Vipera 400 lóerő (298kW) és 630 Nm-nyi nyomaték leadására volt képes. A 8,0 literes erőforrás 4,6 másodperc alatt gyorsította az 1490 kilós üvegszálas géptestet állóhelyből 97 km/h-ra, legnagyobb sebessége 266 km/h volt.
Az első szériás Vipera azonnal hatalmas sikert aratott. A jenkik megőrültek érte, több híresség is megpróbálta lefizetni a Dodge-t, hogy felkerüljön a várólistára. 1996-ban megjelent a 2. generáció, melyeken már kijavították az elődök hibáit. Ilyen volt például az ajtók alá szerelt kipufogók, amik több égési sérülést is okoztak. Ha részletesebben is érdekel a nem mindennapi kígyó története, nézz bele a Donut Media videójába!
1969 Dodge Polara
Azt hiszem, a Charger és Daytona mellett a Polara a legismertebb modelll, amit a Dodge valaha is gyártott. Az első generáció 1960-ban jelent meg, amit egyidejűleg Dart és Matador néven is értékesítettek. A széria Ausztráliában Phoenix néven vált ismertté.
A Polara a Dodge egyik legsikeresebb modellje volt, amit ezért gyakran át is dolgoztak. 1969-ben jelent meg a 4. generáció, ami sportos megjelenése ellenére még kombi kivitelben is jól nézett ki! 6 féle erőforrással volt rendelhető, melyek közül a leggyengébb egy 3,7 literes sor-6-os volt, míg a paletta többi tagja V8-asokból állt.
A Chrysler C platformjára épített autó legerősebb motorja egy 7,2 literes opció volt. Főbb vetélytársai a Ford Galaxie 500 és Chevrolet Impala voltak. A Polara név amúgy az angol „Polaris star”, magyarul Sarkcsillagból ered, mely típusjelölést az első generációs modellek az űrversenyt körülölelő feszültség és izgalom miatt kapták.
1958 Imperial Crown
Az Imperial, magyar szószerinti fordítása szerint „Birodalmi” a Chrysler egy félre értett márkája volt. A megnevezés elsőként a ’20-as években bukkant fel, majd az ’50-es években önálló céggé nőtte ki magát. Az első Imperialok még a kortárs Chrysler C-300-asok mintájára épültek, majd ’57-ben jelent meg a luxusgyártó első, teljesen önálló modellje, a Crown.
A rákövetkező évben jelent meg a ráncfelvarrott modell, ami lényegében annyiban különbözött elődjétől, hogy előre ikerlámpákat kapott, illetve a hátsó lökhárítót kicsit átdolgozták. Az Imperialok műszaki jellemzőik terén teljesen különböztek a cégcsoport többi tagjának modelljeiétől, őket még az önhordó karosszéria bevezetése után is az alvázas megoldással szereltek.
Az 1958-as Crown például olyan masszívra sikeredett, hogy az 1960-as évek roncsderbijeiről kitiltották őket, mondván, hogy aránytalanul nagy előnnyel indulnak. Motor terén a „ Birodalmi Korona” 3 lehetőséget kínált: egy 6,4 és 6,8 literes HEMI-t, vagy egy 7,2 literes Wedgeheadet.
A 2 270 kilós gép termetéhez képest egész gyorsan, 9,5 másodperc alatt gyorsult 100-ra, míg a 325 lóerő egy 190 km/h-s csúcssebességet eredményezett. Ilyen teljesítmény mellett nem is meglepő, hogy a Crown egy falánk jószág volt: 25 liter benzint is elpusztított 100 km-en!
1969 Imperial LeBaron
Ez az első ránézésre is aránytalan óriás sem egy óriási tepsi, sem pedig egy túlméretezett elektromos borotva. 1969-ben az Imperial megtette nagy dobását, amivel örökre bevéste a nevét az amerikai autózás történetébe.
A Cadillac-ekkel és Lincolnokkal azonos luxuskategóriába eső behemót a korszak Amerikájának legnagyobb autója, emellett a valaha gyártott leghosszabb standard hosszúságú limuzinok legnagyobbika volt - ezt a címét a mai napig őrzi! Az 1969 és 1973 között szerelt „Birodalmi Báró” hossza 5,98 méter volt. Nézd meg a Hum3D animációját és járd körbe Te magad!
A csaknem 6 méteres batár azonnal nagy karriert futott be. Már a gyártás megkezdésének évében több mint 16 700 példány hagyta el a gyártósort, melyek közül 2 matt fekete az USA titkosszolgálatához került, akik meghosszabbították az így is gigászi gépezetet és elnöki limuzint csináltak belőlük. Ha részletesebben is érdekel a hatalmas tepsi, nézd meg az alábbi videót!
1984 Plymouth Voyager
Az előzőekben sport- és luxusautókról olvashattál, viszont most változik a helyzet! 1984-ben a Plymouth bemutatta első saját, egyben a cégcsoport első kisbuszát, ami hatalmas sikert hozott a vállalatnak. Korábban a nagycsaládosok kénytelenek voltak túlméretes kombikat vásárolni, viszont ez ’84-ben megváltozott.
Ebben az évben mutatkozott be a „Hajóutas”, ami kombinálta a 2 legfontosabb jellegzetességet, amire egy család csak vágyhatott: ülőhely 7 utas számára és elegendő csomagtér. A kombik és teherautók csoportját összekötő jármű azonnal nagy sikernek örvendett, így a Dodge bemutatta a Caravant. A konkurencia sem akart lemaradni. Ők is elkészítették saját kisbuszaikat, ismertebbek például a Chevrolet Astro vagy a Ford Aerostar.
A Voyager egy új korszakot indított meg az USA autózásának világában, a „minivan” még a 2010-es években is az egyik leggyakoribb kivitel, amit láthatsz az utakon. Ha részletesebben is érdekel a kocka masina története, nézd meg a videót!
1970 Plymouth Superbird
Bevallom, amikor a cikk Dodge-os részét írtam, kicsit bűntudatom volt, hogy kihagytam a NASCAR-bajnok Charger Daytonát. De semmi baj, mert a Daytonáról hamarosan érkezik egy önálló cikk, ráadásul itt az ikertestvére, a Plymouth Superbird. A szuper madarat a Roadrunnerből fejlesztették ki, és kizárólag az 1970-es modellévben gyártották.
A Plymouth Roadrunner egy nagyszerű GT volt, viszont sem ő, sem pedig a Challenger nem tudott a NASCAR-on fellépni a Ford és a Chevrolet ellen. A Chrysler tanakodni kezdett, majd 1969-ben előállt a Daytona tervével, ami sorra nyerte a versenyeket. A rákövetkező évben megjelent a Superbird is, és felváltva tiporták vetélytársaikat a földbe.
Az autó különlegessége, hogy 3 000 példány készült belőle. A NASCAR szabályai szerint csak olyan autó vehet részt a versenyeken, amiket amúgy szalonokban is meg lehet venni. Most gondolj bele. Vasárnap elmész megnézni a versenyt, majd hétfőn meg is veheted azt az autót, ami az orrod előtt tépte fel a kanyarokat!
A Superbird végzetét az egyre szigorodó NASCAR szabályok okozták. 1970-ben új feltételt írtak elő, mely szerint az „aerodinamikus versenyautók” motorja nem lehet nagyobb 300 köbhüvelyknél. Ez persze azonnal kinyírta a Plymouth csapatát, viszont öröksége ma is tovább él! A Roadrunner különleges kiadásának ára jelenleg egyre csak növekszik, ráadásul a Disney Verdák animációsfilm is emléket állít a nagyszerű fiókának! Motor terén amúgy egy 7,0 literes erőforrást kapott, ami 425 lóerő leadására volt képes. Ha részletesebben is érdekel a Szuper Madár, keresd fel a róla szóló írásomat!
A TOP amerikai járgányok 1. részében megismerkedhettél 10 autóval, amik nagy hatással voltak az USA autózásának fejlődésére. Mit gondolsz róluk? Melyik jön be a legjobban? Szavazz és oszd meg velünk a véleményed! A folytatásban olyan halott márkák 6 modelljével ismerkedhetsz meg, melyek az '50-es években a legmenőbb verdák közé tartoztak!
Michael Dörflinger, (2012) Oldtimerek képekben, Alexandra Kiadó
