hétfő - 2022. november 28.
4 °C
borús égbolt
alapjarat.hu logo
95 638 Ft
100 714 Ft
D 705 Ft
fuel prices icon fuel prices icon

A 7,2 literes, 425 lóerős NASCAR bajnok – 1969 Dodge Charger Daytona

2019. október 19. | 10:50

1969-ben mutatkozott be a NASCAR történetének egyik legikonikusabb sportautója, a Plymouth Superbird testvéreként is ismert Dodge Charger Daytona.

Az 1960-as évek Amerikájában a NASCAR továbbra is hatalmas sikernek örvendett. A szinte heti rendszerességgel megtartott eseményen a gyártók legjobb sorozatgyártású sportautóikkal versengtek. Korábban már olvashattál tőlem ilyen nagyszerű autókról, például a Hudson Hornet vagy a Nash Ambassador kapcsán.

Ma egy talán még náluk is nagyobb kultusszal bíró gépről olvashatsz, mely annyira sikeres volt, hogy maga a NASCAR végezte ki. Ő pedig nem más, mint a nagyszerű Plymouth Superbird testvéreként is ismert Dodge Charger Daytona!

A ’60-as évek végére a Chrysler megelégelte, hogy a Dodge sem a testvér Plymouth-szal, sem pedig a rivális Forddal nem tud lépést tartani. Utasítást adott, hogy bármi áron, de tervezzenek egy olyan autót, ami legyűri az összes vetélytársát.

A Dodge elsőként a Charger 500-al állt elő, ami bőven felülmúlta elődjét, viszont a Ford sem tétlenkedett. Tovább fejlesztette a Gran Torinot, ami ismét maga mögé utasította a Dodge csapatát. Végül 1969-ben a Chrysler almárkája előállt egy koncepcióval, ami olyan sikeres volt, hogy nem akadt vetélytársa. Ez pedig a Charger egy jócskán módosított változata volt.

Ahogy láthatod, a Daytona formaterve sokban eltér elődeiétől. Elsőként ott van a hatalmas lapos orr, ami nagy aerodinamikai jelentőséggel bírt. A magas spoiler a géptestet az aszfalthoz szegezte, míg a motorházra szerelt szellőzők az autó alatt felgyülemlett légnyomást csökkentették.

Mikor a tervezők bemutatták a Daytonát a Dodge vezérigazgatójának, ő csak annyit tudott mondani, hogy ilyen ronda autót még soha életében nem látott, de ha ez kell a győzelemhez, akkor legyen! Még ha nem is volt egy szépség, műszakilag nagyon is rendben volt. A Chrysler rakéta divíziója is dolgozott a módosított Chargeren. Igen, az anyavállalat rakéták fejlesztésével is tevékenykedett, amit az amerikai kormány szponzorált és csapatát az USA-ba szállított náci mérnökök alkották. Fedőneve a gemkapocs művelet volt.

A Daytona tervezői hátteréből már sejtheted, hogy nem épp egy cammogó jószágról van szó. De nem ám! A Dodge pilótája, Charlie Glotzbach a 204 mérföld / órás sebességet is elérte a csőrös Chargerrel, ami így az első NASCAR-os autó volt, ami túllépte a 200 mérföld / órás sebességhatárt. Ez nagyjából 321,87 km/h-nak felel meg. Ez az egyetlen érték, amit a tervezők kiadtak a kezükből: az autó tényleges végsebességét rajtuk kívül, a cégvezetőket is beleértve, senki sem ismerte.

A Daytona azonnal kenterbe vágta riválisait, egy versenyautó sem tudott a nyomába érni. Olyan sikeres volt, hogy a testvér Plymouth megépítette saját változatát, a Superbirdöt, mely a Disney Verdák c. animációs filmjében is felbukkant. Kettőjüket „Winged Warriors” néven, magyarul „Szárnyas Harcosok”-nak is szokták emlegetni. A Daytona késő 1969-ben lépett a ringbe. Az év maradék 10 versenyéből 7-et meg is nyert!

De hogyan is teljesít a pályára szánt kiadás? Nézd meg a korabeli videót és derítsd ki magad!

Hogy a Daytona versenyezhessen a NASCAR-on, a Dodge-nak 500 példányt le kellett gyártania és a kereskedőkhöz küldenie. Most gondolj bele. Vasárnap elmész megnézni egy versenyt, hétfőn pedig meg is vehetted ugyan azt az autót, ami az orrod előtt tépte fel az aszfaltot! Hogy megfeleljen a ’69-es szabályoknak, a Dodge el is készítette az 500 példányt, de a kereskedők meg voltak lőve. Szinte senki sem akarta megvenni az utcai Daytonákat, mivel megjelenésük bizarr volt, ráadásul a motor gyakran túlmelegedett.

A helyzetet csak nehezebbé tette, hogy ’70-ben új szabály érkezett, mely 1 500 autó legyártására kötelezte a gyártókat. A Dodge ezt is megtette, de ’71-ben érkezett a kegyelemdöfés: A NASCAR 300 köbhüvelykre (4,9 liter) korlátozta az aerodinakimus vonalvezetésű autók lökettérfogatát, s ez azonnal megásta a Daytona és a Superbird sírját. Lehet, hogy a NASCAR végül kivégezte a 2 legversenyképesebb sportautót, de örökségük ma is tovább él. Sőt, az utóbbi időben egyre népszerűbb gyűjtői darabok, áruk egyre csak felfelé ível. Na de nézzük is, milyen egy utcai változat!

A csőrős Chargert verseny- / sportautónak tervezték, így talán nem is meglepő, hogy utastere végtelenül egyszerű és letisztult. Ha valaki a műszerfalat akarja csodálni, vegyen Imperialt, viszont ha a sebesség a fontos, fogadja el a Charger minimalista designját! Megfigyelheted, hogy az előző évtized jellemzői már teljesen eltűntek: a termetes üléspadokat felváltották a szeparált ülések, a kormányváltót padlóváltóra cserélték, illetve a krómozott műszerfalat kitömték, hogy baleset esetén csökkentsék a személyi sérülés lehetőségét. A ’70-es évek jellemzői is felbukkannak, például megjelent a 2 ponton rögzített biztonsági öv és az üléseket műbőrrel húzták be. A hátsó utasoknak viszonylag kevés fejtér jutott, mivel a C-oszlopot élesen előre döntötték.

A Daytona már abból a korszakból származott, amikor az amerikai gyártók visszafogták magukat váltó és motorválaszték terén. A legkisebb erőforrás 6 974 köbcentis volt, melyhez kötelezően vagy egy 3 sebességes automata, vagy egy 4 sebességes kézi váltó tartozott. Az erősebbik 7 206 köbentis volt, melyre azintén az előbbi váltókombinációk voltak érvényesek.

A 4 féle erőforrás mind-mind más paraméterekben volt erős. A 4 sebességes Hemi V8-as (7,0 liter) 425 lóerős volt és 664 Nm-rel dolgozott. Legnagyobb sebessége 220 km/h volt, és 5,2 másodperc alatt gyorsult 100-ra. Ehhez egy szégyentelen 28 literes 100-enkénti fogyasztás társult.

A V8-as Hemi TorqueFlite már erősebb volt. Ez a motor is 425 lóerős volt, ám csúcssebessége 237 km/h-ra nőtt. Ez is 5,2 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, viszont fogyasztása mégtragikusabb volt. 30,5 liter benzint is elpusztított minden egyes 100 km-en!

A Magnum motorok viszont gyengébbek voltak. A hagyományos kivitel (7,2 liter) csak 375 lóerős volt, és „csak” 198 km/h-ra tudott gyorsulni. Állóhelyből 100-ra is lassabban gyorsult, bár szerint a 0,4 másodperces hátrányt bőven el lehet nézni. Fogyasztás terén viszont jóval barátságosabb volt, csak 24,9 litert evett.

A Magnum Torqueflite kivitele kicsivel izmosabb volt a hagyományos kivitelnél. Ő is 375 lóerős volt, de csúcssebessége 213 km/h volt. 6,4 másodperces gyorsulásával ez az opció volt a leglassabb, melyhez képest aránytalanul sokat, 27,5 litert evett meg 100-on.

Na de nézzük is hogyan szuperál az utakon a Daytona „civil” változata!:

Kicsit utána jártam, mennyibe is fájna egy ilyen nagymultú erőgép. A találatok többségének vagy nem volt ára, vagy árverésre bocsájtják. Az Autotrader oldalán mégis találtam egyet, melyet a kereskedő 247 998 dollárért, vagyis nagyjából 74 millió 384 ezer forintnak megfelelő összegért árul.

A Daytona már az RM Sotheby’s árverésén is megfordult már. 2008-ban az aukciós ház 250 és 350 ezer dollár közti áron adott túl egy 1969-es példányon. A Sotheby’s a pontos árat nem közölte, forintban kifejezve 75 és 105 millió között talált új gazdára. A képeken látható modell olcsón, 88 ezer dollárért kelt el, s ehhez sokban hozzájárul, hogy ez valójában csak egy replika.

A Charger Daytona egy nagyszerű autó volt, ami korát évtizedekkel megelőzte. Vesztét a NASCAR folyamatosan szigorodó szabályai okozták, de öröksége még sokáig fennmarad. Mit gondolsz, Neked bejön a Daytona, vagy inkább a Superbird pártját fogod?

További képekért és részletekért keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát, vagy nézd meg a Donut Media összefoglaló videóját!

Mások ezt olvassák

Kérek még hírt!