A Plymouth 1959-ben mutatta be az első generációs Fury-t, ami olyan sikeressé nőtte ki magát, hogy egészen ’78-ig gyártották. Ma közülük mutatok be 6+2 szériát!
Elsőként ejtsünk pár szót magáról a Plymouth-ról. A céget még maga Walter Chrysler alapította 1928-ban, hogy felvehesse a versenyt az olcsóbb autók piacán, amit akkoriban a Chevrolet és Ford uralt. Története során az angol Devon megyei kikötővárosról elnevezett márka számos nagyszerű autót adott az USA-nak, melyek közül kiemelkedik a sportos Barracuda, a NASCAR-bajnok Superbird, és természetesen a szóban forgó Fury is.
A Plymouth modelljeit főképp Amerikában értékesítették, ahol a cégcsoport legnagyobb eladott példányszámú gyártója volt. Típusait a rendőrség mellett a kombikra vágyó nagycsaládosok és sportos modellekért rajongó megrendelők is kedvelték. Sikere ellenére eladásai a ’90-es évekre megcsappantak, és 2001-ben lehúzta a rolót.
Jóval megszűnése előtt, az 1950-es években a Plymouth a Chrysler divíziói közül a legmegfizethetőbb gyártó volt. Árszerinti hierarchiában az Imperial volt a legdrágább. Őt követte a Chrysler, Dodge, DeSoto, majd a szóban forgó márka zárta a sort.
A Plymouth a múlt század közepén mutatta be a Fury első modelljeit, amik rövidesen az amerikai gyártó palettáján a legjobban felszerelt modellekké váltak. A „Fury” típusjelölés amúgy egy beszélő név, amely angolul több jelentéssel is bír. Elsősorban dühöt, őrjöngést és dührohamot jelent, de a görög – római mitológiában felbukkanó Fúriákra is ezt a szót használják. Na de nézzük is, melyek ezek a vérszomjas bestiák!
Plymouth Belvedere, 1956 – 1958
A Fury története 1956-ban kezdődött, mikor a Plymouth választékának a csúcsát jelentő Belvedere modellek egyik felszereltségi szintjét jelölte. Ezek a Fury-k még eléggé ingerszegények voltak, mivel csak fehér festéssel, aranyszínű díszlécekkel és kupé kivitelben lehetett őket rendelni.
Motor terén az 1957-es Belvedere Fury egy 5,2 literes erőforrást kapott, ami 290 lóerő leadására volt képes. A rákövetkező évben jelent meg az átdolgozott változat, a Golden Commando, vagyis „Arany Kommandó”, ami már 5,7 liter lökettérfogattal rendelkezett, ami 2 darab 4 torkú porlasztójának köszönhetően 305 lóerővel tépte az aszfaltot. Emellett ’58-ban jelent meg a 315 lovas kivitel is, amit injektorral szereltek.
Plymouth Sport Fury, 1959
Miután a korábbi években a Fury felszereltségi szinttel szerelt Belvedere-ek száma kimagaslóan jól alakult, az ’59-es modellévben a Fury önálló típussá nőtte ki magát. Ugyanez volt a helyzet a GM-nél is: A „Catalina” fantázianevű opcionális extrákat rejtő csomagot felváltotta az 1. generációs Pontiac Catalina!
Ebben az évben jelent meg a Fury és Sport Fury, melyek a Plymouth választékának csúcsát jelentették. A korábbi zászlóshajó Belvedere a 3. helyre csúszott vissza. A hagyományos „Fúriákat” 2 ajtós kupé, 4 ajtós szedán és kombi kivitelben szerelték, a sportos változatokat viszont csak kupé és kabrió formájában lehetett megrendelni.
A „sima” Fury modellek váltó és motorválasztéka együttesen 8 összeállítási lehetőséget nyújtott, melyek közül a legerőtlenebb a 230 lóerős változat volt, ami 9,6 másodperc alatt gyorsult 100-ra. Ez valójában egy nagyon jó eredmény, mivel akkoriban minden autó, ami 10 – 11 másodpercnél gyorsabban érte el a 100 km / h-s tempót valóságos sportautónak számított. A választék leggyorsabb tagja a 305 LE-s változat volt, ami már csak 8,2 másodpercet vesztegetett el a 100-as gyorsulásra.
A Sport Fury-k legizmosabb ’59-es képviselője a megszokott 5,2 literes motor helyett egy 5 913 köbcentis erőforrást kapott, amihez egy 3 sebességes automata TorqueFlite nyomógombos váltó csatlakozott. Ez a széria nem bizonyult valami sikeresnek, így ’60-ra le is állították a gyártását, s majd csak pár évvel később tért vissza.
Megjelenésük terén az ’59-es Fury-k eleget tettek a kései ’50-es évek legfontosabb esztétikai elvárásainak. A lapított, hosszú géptestre panoráma szélvédőt illesztettek, míg a kasztni fenekére hatalmas uszonyokat szereltek. Ami nekem személy szerint nem igazán tetszik, hogy a benzinsapka ajtaját nem rejtették el, helyette csak „beleolvad” a hátsó rész design elemeibe.
Az 1959-es Fury már lehet, hogy ismerős, mivel Stephen King Christine c. novellájjának filmesített változatában a főszerepet egy hasonló formatervű, megszállt '57-es vörös Belvedere Fury kupé kapta. Nézz bele a klippbe, lehet így hamarabb beugrik!
Dodge Viscount, 1959
Annak ellenére, hogy a Chrysler a Viscountot a Dodge logójával értékesítette, úgy éreztem, nem hagyhatom ki a listából, mivel története szorosan kapcsolódik az első generációs Fury fejlődéséhez.
Ennek a kanadai piacra szánt autónak az a különlegessége, hogy átmenetet képzett az USA-ban eladott ’59-es Dodge-ok és Plymouth-ok között. A nagy amerikai gyártók mindig is módosítottak az északabbra fekvő országban eladott modelljeik megjelenésén, pl. a Mercury M-100 pickup, bár ez az átdolgozott hűtőrácson többnyire ki is merült.
A Chrysler Canada ezt egy lépéssel tovább vitte, és bemutatta ezt az öszvér megoldást, aminek orrszerkezete egyezett az ’59-es Dodge-okéval, ám a kasztni oldala, feneke és uszonyai a Fury elemeinek másolatai voltak. Vagyis lényegében a kocsi eleje egy Dodge, feneke pedig egy Plymouth volt. Ha belekukkantasz a videóba, neked is fel fog tűnni a hasonlóság!
Plymouth Fury, 1960
Az 1960. év sok fontos újítást hozott a Fury életébe. Ekkor kapott először önhordó karosszériát és vált elérhetővé az újonnan kifejlesztett 3 682 köbcentis, soros 6 hengeres erőforrás is. Mindezek mellett a géptestet teljesen átdolgozták, a legszembetűnőbb változások az autó orrán figyelhetőek meg.
Az előző évi modellekhez hasonlóan a ’60-as modelleket is rengeteg motor és váltókombinációval rendelhették, melyek leggyengébb változata a 3,7 literes sor-6-ossal szerelt 147 lóerős és 292 Nm-es Economy Six volt, ami teljesítmény terén nem igazán szuperált. 15,9 másodperces 100-as gyorsulása már akkoriban sem döntött rekordokat, viszont a korszak viszonylataihoz képest aránylag keveset, 15,9 litert evett 100-on.
A kínálat legizmosabb tagja a 3 sebességes kézi váltóval szerelt Heavy-Duty variáns volt, amit egy 6 286 köbcentis V8-assal szereltek. Ez a széria a 200 km / h-s csúcssebességet is elérte, és egy elképesztően alacsony 6,9 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra. A kimagasló teljesítményért cserébe nem szerénykedett, 25,8 liter benzint is elpusztított minden megtett 100 km-en.
Plymouth Fury, 1961
Az 1961-es modellévre a Fury-t kissé átdolgozták, ám nagyszabású módosítás nem történt. Továbbra is az előző évben alkalmazott erőforrásokkal és formatervvel szerelték, egyedül a géptest hátsó részét dolgozták át.
A ’61-esek megjelenésük terén szinte egyeztek a korábbi modellévben szerelt példányokkal, ám egy fontos részletben eltértek tőlük. Ez pedig az átdolgozott hátsó rész volt, ahol a korábban divatosnak számított uszonyokat elhagyták, és a lámpákat már csak kisebb, rakéta formájú elemekre illesztették.
Az uszonyok hanyagolásának több origója is volt. Az egyik, hogy a közönség már kezdett ráunni erre a design elemre, ráadásul parkolás esetén a tükör jelentős százalékát kitakarta, nem is beszélve arról, hogy a géptestből kiálló szúrós elemek rengeteg balesetet okoztak.
További fontos szempont, hogy 1960-ban a Chrysler menesztette az uszony-őrület atyját, Virgil Exnert, akit a dobozosabb formaterveket kedvelő Elwood Engel váltott fel. Na de elég is a históriából, lássuk hogyan is repeszt ez a minimalista űrsikló!
Plymouth Sport Fury, 1962
Miután az előző évben Elwood átvette a Chrysler összes divíziójának főtervezői posztját, rövidesen leszámolt Exner karakterikus géptest-díszítő elemeivel. A korábbi trenddel fokozatosan számolt le, ha például megnézed a ’62-es Fury-t, láthatod, hogy az előző évben értékesített modell néhány eleme visszaköszön a dobozos kocsiszekrényen. Ilyenek például az oldaluszonyok, vagy a B-oszlop hiánya.
A ’62-es modelleket már jócskán áttervezték, emellett motorválasztékuk is bővült, ráadásul visszatért a Sport Fury változat is, amit most már csak kisebb kihagyásokkal ’71-ig folyamatosan gyártottak. Ezeket a modelleket már a kisebb B platformra szerelték, de cserébe bemutatták az 5 913 köbcentis V8-as erőforrást, ami 305 ló erejével repítette a gépezetet.
Bár ez lökettérfogat tekintetében jócskán kevesebb, mint a motorválaszték korábbi csúcsmodellje, a 6,3 literes változat, teljesítmény terén azt mégis felülmúlta. A Downsizing pozitív hatással volt az autó teljesítményére, mivel Ő már a 208 km / h-s sebességet is elérte, ráadásul csak 6,8 másodpercre volt szüksége a 100-as tempó elérésére.
Plymouth Fury, 1963
A dühöngő vadat a ’63-as modellévre ismét átdolgozták, bár ez alkalommal inkább csak faceliftről beszélhetünk, mintsem komolyabb formatervi változtatásról. Ezzel ellentétben motor és váltó terén új lehetőségek jelentek meg, amik hatalmasat dobtak a széria teljesítményén.
Ebben az évben a Fury-kat már 16 féle motor és váltókombinációval lehetett rendelni, melyek közül a legvagányabb a 425 lóerős, 651 Nm-es, 4 sebességes kézi váltóval szerelt Super Stock variáns volt, ami könnyedén átlépte a 200 km / h-s csúcssebességet, ráadásul 100-as gyorsulása is elképesztően alacsony, 5,5 másodperces volt!
Mivel Amerikáról beszélünk, természetesen egy sportautónak is kellett, hogy legyen automata változata. A 3 sebességes Torqueflite-tal és 6 974 köbcentis V8-assal szerelt példányok legnagyobb sebessége kevesebb, 188 km / h volt, ráadásul 100-as gyorsulásuk is 0,3 másodperccel rosszabb volt – mondjuk én személy szerint nem értem, miért vesz valaki automata izomautót…
Ha közelebbről is megnéznéd ezt a közúti fenevadat, nézz bele a GateWayClassicCars videójába!
Plymouth Fury, 1964
A lista utolsó, egyben a 3. generáció utolsó tagja a ’64-es modell, ami 2 elődjéhez képest már jelentős mértékű esztétikai újításon esett át. Természetesen motor terén ez az évjárat is erősebbé vált, ami csak természetes, mivel lépést akart tartani többek között a Pontiac Tempest GTO-val és Chevrolet Impalával is.
Az 1964-es modellévre a motor térfogatát nem növelték, a legnagyobb változat továbbra is a 6 974 köbcentis variáns maradt. Az előző évhez képest jelentős downsizing történt: a 425 lóerőt 365-re fojtották, ami nem baj, mert a gép teljesítménye csak nőtt!
A legizmosabb, 4 sebességes kézi váltóval szerelt opció már az előző évi 202 helyett 208 km /h-val is száguldott, ami bár nem tűnik nagy teljesítménynek, de gondolj bele, hogy 1 év alatt kellett a motort erősebbé varázsolni.
A legerősebb automata továbbra is a 3 fokozatú, nyomógombos Torqueflite maradt, ami szintén nagyobb teljesítmény leadására volt képes. A ’64-es 188 km / h-s csúcssebesség 202-re tornázta fel magát, és 6,6 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra.
Az alábbi videóból megtudhatod, hogy hogyan is döngicsél ez a V8-as nehézvas az utakon. Less bele a felvételbe, és vidd el egy körre!
A Fury értékesítésével a Chrysler legolcsóbb márkája megmutatta, hogy a kevésbé pénzes vásárlók is hozzájuthatnak egészen pofás sportautókhoz, melyek emléke még a termelés leállítása utáni évtizedekben is élénken lobog.
Mit gondolsz, a fenti TOP listában szereplő 6+2 Chrysler-gyártmány közül neked melyik jön be a legjobban?
Kismartoni András, Klasszikus Autók Könyve, Budapest, hvg könyvek, 2017
