2019. március 05. | 20:58

A BMW, a Mercedes és az Audi is számos hibrid és elektromos hajtáslánccal szerelt modellt mutatott be a 2019-es Genfi Autószalonon. Megnéztük őket élőben!

Nagy izgalommal vártam a 2019-es Genfi Autószalon első napját, hiszen nem mindennap csodálhat meg az ember ennyi remek tanulmányt és új autót egy helyen. Óriás nyüzsgésre lehetett számítani a német szentháromság standjain, amiken nem a teljesítményorientációé volt a hangsúly, hanem az alternatív hajtásláncoké, vagyis a hibrid és elektromos prémium termékek kerültek előtérben. Most megtudhatod, milyen lapokat teregettek ki a „nagyok”!

A BMW standja a 2019-es Genfi Autószalonon

A márka hazai kommunikációs vezetőjével, Salgó Andrással beszélgettem a BMW standján, aki büszkén mutatta be újdonsült modelljeiket. Igen komoly modelloffenzívát indítottak a bajorok az elmúlt fél-egy évben, hiszen bemutatták az új 3-ast, a 7-es ráncfelvarrott változatát, jött az új X7 és X5. Ami mégis a legfontosabb volt a 89. Genfi Autószalonon, hogy itt most a legtöbb modell plug-in hibrid hajtáslánccal került bemutatásra. Nem csoda, hiszen a tavalyi évben több mint 140 000 darab tisztán elektromos és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellt adtak kell - szükség van az erősítésre.

A BMW X3 decembertől plug-in hibrid hajtással is megrendelhető lesz, az X3 xDrive30e közel 50 kilométert képes majd megtenni tisztán elektromosan, az elektromotor mellett egy négyhengeres benzinmotorral dolgozik együtt a Steptronic automata, maximális teljesítménye 252 lóerőre tehető. A lítium-ion akkumulátorok a hátsó ülés alatt kaptak helyet, így továbbra is 450 literes maradt a csomagtér.

Bemutatkozott még a 330e limuzin, az X5 xDrive45e és az új 7-es sorozat PHEV változata. A 3-as sorozat jobb esetben 60 kilométerre lesz képes tisztán elektromosan, teljesítménye szintén 252 lóerő. Az X5 45e-ben már a hathengeres motort támogatják meg elektromos motorral, így a teljesítmény 394 lóerőre növekszik, 80 kilométeres tisztán elektromos hatótáv mellett. Nem maradhatott ki a megújult 7-es sem a sorból, a 745e szintén 394 lóerőt teljesít és 5,2 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t.

Ezt hozta Genfbe a Mercedes-Benz

A Mercedes a 2019-es Genfi Autószalonon mutatta be az A45 AMG-t és a újdonsült CLA Shooting Brake változatát, ami Kecskeméten készül, debütált a GLC facelift és GLE szabadidő-autó páros, ja, meg volt jónéhány AMG csúcsgép is. De mit ér 10-20 év múlva az AMG, ha a hibrid, elektromos autók uralják majd az utakat? Valószínűleg sokat az autóbuzériában szenvedőknek, de az átlag felhasználó inkább az elektromos hajtások felé fog tendálódni.

A Mercedes V-osztály ráncfelvarrott változata az elmúlt hónapban mutatkozott be, öt év után frissült és 209 000 eladott példányszámmal büszkélkedhet, az MPV szegmens legnépszerűbb modellje. Első körben a V300-as érkezik az OM654-es dízelmotorral, 239 lóerővel és 500 Nm-rel. De nem ez a lényeg, hanem az EQV koncepció, ami a tisztán elektromos V-osztályt takarja 100 kWh-s akkupakkal, 203 lóerővel és a WLTP szabvány szeint 400 kilométeres hatótávval. Természetesen kitették az első körben érkező, tisztán elektromos modelljüket, az EQC-t, amiről a linken olvashatsz bővebben!

Hibridekkel támad az Audi

Audi A7, Audi A8. Bakker, ezeket tavaly is láttam ugyanitt. Aztán rájöttem a rendszámokat végigvizslatva, hogy itt bizony hibrid modellekről van szó. És nem csak a két említett modell, hanem az A6 és a Q5 is elérhető lesz plug-in hibrid hajtással a jövőben, a tisztán elektromos hatótáv a WLTP szerint 40 kilométerre tehető, jelzésük a „TFSIe”.

Az igazán nagy durranást az Európában most debütáló, négyajtós Gran Turismo jelentette, a 2020-ban gyártásba kerülő, tisztán elektromos e-tron GT koncepció. 434 kW, azaz 590 lóerő teljesítményre számíthatsz tőle, 3,5 másodperces gyorsulásra és 240 km/h-s maximális sebességre, valamint 400 kilométeres hatótávra.

A másik elektromos érdekesség az Audi Q4 e-tron concept nevet viseli, ami az Audi második tisztán elektromos szabadidő-autója lehet, kompakt formában. A márka ötödik elektromos modellje 2020-tól érkezhet 450 kilométeres hatótávval. A két elektromotor 225 kW-os teljesítményt ad le, 6,3 másodperc alatt éri el a százat, végsebessége pedig 180 km/h-ban teljesedik ki.