Hasít a magyar újautók piaca, de a felfutásból nem minden gyártó és modell profitál egyformán. Vannak nagy nyertesek és persze nagy bukták egyaránt.
2018 szeptemberében is nagyon pörgött az új személyautók piaca, a magyarok úgy vásárolnak, mintha nem volna holnap. Persze nincs a dologban semmi meglepő, sok éves lemaradást kell behozni, ráadásul a hitelezés felpörgésével egyre többen engedhetik meg maguknak a nem éppen olcsó járműveket. Más kérdés, hogy jelentősen átalakult az elmúlt időszakban a piac, ebből néhány gyártó profitált, míg mások buktak a dolgon, attól függően, jól éreztek-e rá a vásárlói igényekre.
Azok a márkák nyertek a legtöbbet, amelyek a SUV-ok mellett tették le a voksukat, ez a kategória ugyanis a piac egyértelmű nyertese. Miközben a teljes magyar személyautópiac 2018 január és szeptember között 26,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, addig a városi terepjárókból 41,73 százalékkal fogyott több. Nem csak a növekedés, a SUV-ok dominanciája is elképesztő, hiszen 100 eladott autóból 37 ilyen volt az első kilenc hónapban, ami 39 053 járművet jelent. Ezt csak a luxusautók iránti kereslet növekedése volt képes túlszárnyalni, ám a 45,11 százalékos ugrás itt mindössze 83-mal több, összesen 267 eladott autót jelent.
Az átlagos magyar, ha épen nem SUV-ot választ magának, akkor az alsó-középkategóriában vagy a kisautók között keresgél: az előbbiből 29,6 százalékkal (29 995 db), míg az utóbbiból 16,17 százalékkal (15 461 db) fogyott több az egy évvel korábbinál, és ez a három szegmens adja a teljes piac majd 82 százalékát.
Autómárkák versenye
A Suzuki jelenleg kirobbanthatatlanul a legnépszerűbb márka Magyarországon, ráadásul 2017-hez képest 38,51 százalékkal jobb eredményt tudtak elérni eddig az évben. A siker jórészt az Esztergomban készülő Vitarának köszönhető, amiből 8845 darab fogyott, ez a SUV-ok csaknem negyede, míg a teljes piac 8,5 százaléka. Ráadásul a másik autójuk, az alsó-középkategóriában versenyző Suzuki SX4 S-CROSS is remekül szerepelt, 3412 darabjával a szegmens második legnépszerűbbje, míg a kisautók között vitézkedő Swift hatodik a maga 976 darabjával.
A második legjobban fogyó márka a Magyarországon hagyományosan erős Ford, ami a maga 10 239 ezer darabos eladásával a személyautó piac 9,79 százalék tudhatja magáénak. A Ford kereskedők is elégedettek lehetnek, hiszen bár a Suzukit nem tudták beérni, a 27,92 százalékos növekedésért biztosan kapnak vállveregetést. Ehhez persze az is kellett, hogy a SUV-ok között két modelljük, a Kuga (2346 db) és az Ecosport (941 db) is ott legyen, miközben az alsó-középkategóriában a Focus csípte meg a harmadik helyet (2 820 db).
A márkák rangsorában harmadik helyezett Skoda is remek évet futott (+33,29%) eddig, ami azért figyelemre méltó, mert a SUV-ok között a Karoq csak a 17., a Kodiaq pedig a 19. helyen szerepel. A csehek nagy megmentője az örök sláger Octavia (4943 db), ami magabiztosan vezeti az alsó-középkategóriát, miközben ugyanitt a Rapid (1301 db) a hatodik helyen tanyázik. A Skoda remek modellkínálatát mutatja, hogy a kisautók között ötödik lett a Fabia (1100 db), a felső-középkategóriában pedig második a Superb (893 db).
Magasan az átlagot verve profitál a magyar piaci felfutásból a Volkswagen is, ők 49 százalék fölött növelték az értékesített darabszámot, de 30 százaléknál jobban nőtt a Toyota, a Renault, a Peugeot, a Seat, a Jeep, a Ssangyong és a Jaguar is. Sőt, a méregdrága Porsche, Tesla és Ferrari értékesítése is 47, 50 és 66 százalékkal ugrott egy év alatt, ami a luxus iránt keresletet mutatja.
Az alul teljesítők márkák között nagy meglepetésre ott van a Dacia (+8,91%), a Fiat (+10%), a Mazda (+7,38%), a Mini (+2,22%), az Alfa Romeo (+1,29%) és a Subaru (+9,6%), de ezek a márkák még egészen jól jártak, mert látni komoly zakókat is. A legnagyobbak közül az Audi 1,74 százalékot csökkent, de ez semmi a Lada (-12,33%), a Mitsubishi (-14,92%), a Land Rover (-52%), a Smart (-17,5%) márkák visszaeséséhez képest.
A legnépszerűbb modellek
Érdekes összevetni az egyes modellek teljesítményét is. A nagy nyertes természetesen a már említett Suzuki Vitara (+44,66%), de mellette a Ford Kuga (42,27%), a Nissan Qashqai (+41,45), a Kia Sportage (+48%), a Peugeot 3008 (+57,92%), a Honda CR-V (+56%), a Mazda CX-5 (+74,76%), a Renault Kadjar (51,6%), a Peugeot 2008 (55,39%), a Mercedes GLE-Class SUV (+27,45%), az Audi Q5 (+30,34%) áll nyerésre az első kilenc hónap adatai alapján. Ezeket is megelőzi ugyanakkor növekedésben a BMW X6 (+113%), a BMW X3 (+133%) és az Opel Crossland X (+270%).
A bukták között a Dacia Duster (-6,39%) és a Hyundai Tucson ( -17,82%) mindenképp meglepetés, de a Fiat 500X (-13,75%), a Mitsubishi ASX (-32,21%), az Audi Q7 (-8,66%) és a Kia Sorrento (-13,91%) is elég rosszul teljesített idén.
Carinfo