2023. július 14. | 10:20

A Fővárosi Ítélőtábla legújabb határozata alapján a Debreceni Törvényszéknek környezetvédelmi szempontok alapján mérlegelnie kell a gyár építésének leállításáról.

Bár az utóbbi időben csend volt a Debrecenben épülő kínai CATL akkumulátorgyár ügyében, a háttérben közben zajlottak a dolgok. Ennek eredményeképpen pedig most a Debreceni Törvényszék előtt van a kérdés, hogy környezetvédelmi szempontok alapján leállítják-e a gyár építését.

Nem kis beruházásról van szó, összesen 3000 milliárd forint értékben építenének Debrecenben üzemet a kínaiak, ehhez a kormány is hozzájárult néhány milliárd forinttal. A lakosok ellenben nem szeretnék, hogy a gyár megépüljön, hiszen a vízigénye és környezeti terhelése nagyon magasnak ígérkezik, és a tavalyi aszály kapcsán is aggódnak a helyiek.

Az is érdekes, hogy a beruházás megkezdése előtt a kormányhivatal oldalán fent volt egy tanulmány, amelyben az szerepelt, hogy a gyár vízigénye akár napi 60 ezer köbméter is lehet, ami a lakosság fogyasztásával együtt a kutak felső korlátját súrolja. Ez a tanulmány azonban hamar eltűnt, miután nyilvánosságra került, és felkerült helyette egy másik, melyben már csak 24 ezer köbméter szerepelt.

Az egész gyárépítés komoly botránnyal indult, hiszen ennek kapcsán közmeghallgatásokat rendeztek, melyek során még a főispánt is hazaárulónak nevezték. Ezt követően tüntetések is voltak, de a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánította a projektet, ezzel jelezve, hogy nem is kérdés a terv megvalósulása.

Most azonban mégis csúszott egy kis hiba a számításokba. Bár nemrég a Debreceni Törvényszék hivatalosan megtagadta a CATL akkumulátorgyár építésének leállítását, most ismét felül kell vizsgálnia a döntést. A megtagadásról szóló határozatot a Fővárosi Törvényszék ugyanis megsemmisítette.

Ezt arra hivatkozva tették, hogy nemrég hat magánszemély és két civil szervezet jogi úton támadta meg a beruházás környezethasználati engedélyét. A kulcsa az egész helyzetnek, hogy a hatból az egyik magánszemély azonnali jogvédelmet is kért, tehát amíg a per zajlik, a CATL egy kapavágást sem tehet.

Ezzel nagyban lelassulhat a beruházás, ami egyébként még 2023. február 13-án kapta meg az összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati eljárást követően engedélyeit. Ez viszont elég nagy port kavart, főleg Debrecenben, és újabb tiltakozások, tüntetések indultak.

Az egyik keresetet beadó férfi a gyár szomszédságában lévő településen lakik. Elmondta, hogy félti a saját és környezetében élők egészségét, és a környék ingatlanjainak értéke is drasztikusan csökken. Ő egy részletes környezeti hatáselemzést mellékelve szeretné elérni, hogy vizsgálják újra a CATL környezethasználati engedélyét.

Az azonnali jogvédelmi kérelmet egyébként nemrég elutasította a Debreceni Törvényszék, ezzel szemben azonban kifogással élt a Fővárosi Ítélőtábla.

Az elsőfokú bíróság nem végezte el Debrecen csúcsidőszakban történő vízellátásának ellátásbiztonsága közvetlen veszélyével kapcsolatos mérlegelést.

 Ezért az ítélőtábla utasítást adott, hogy hozzanak új végzést az ügyben.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat