2023. március 29. | 07:15

Néhány fontos infót azonban elárultak az új elektromos autóról.

Még 2021 novemberében villantotta meg először a Kia az EV9 koncepciót, azóta pedig konkrét modellé érett az elektromos SUV. A formaterve pedig elég sokkoló, igazi doboz lett belőle, de senki se gondolja, hogy ez egy indokolatlan forma. Már a második bemutatóját tartották az EV9-nek, de még mindig nem árultak el minden technikai adatot róla.

Azt viszont sokszor kiemelték, hogy az autó megjelenése rosbosztus, ami a Kia új irányvonalát harangozza be az EV-család második tagjával - ugye az EV6 után. A kockás forma miatt egészen letisztult, ennek ellenére remek légellenállása van az EV9-nek.

A lemezek alatt egy nagyon biztonságos, merev autóról beszélhetünk a bemutató alapján, ahol egészen újragondolták a gyűrődőzónákat. A Kia szerint az eddigi egyik legbiztonságosabb autójukat hozták össze. Ehhez peddig hozzájárul az is, hogy a két tengely közé a padlóba rejtett akkumulátor rendkívül megererősített helyre került a biztonság miatt.

Az autó pontos méreteit nem árulták el egyelőre, de a márka egyik legnagyobb modellje lesz. Ezt kihasználva rengeteg helyet akartak nyújtani a beltérben utazóknak, így a tetővonalat hátul nem csapták le, hanem egészen messzire kihúzták.

A kordivatnak megfelelően hangsúlyosan SUV stílusú autó lett az EV9, de az egyedi formai jegyek csak megszaporodtak az autón. Talán a legérdekesebb részlet az első fényszóróktól befelé található személyre szabható nappali menetfény-minták, amiket a fényezett felületbe rejtettek. Ezek formája a telefonos applikációról variálható akár.

A másik érdekesség, hogy sok másik modern autóhoz hasonlóan elengedték a hagyományos tükröket. Egészen nagy egységek vannak a tükörlapok helyén, mégis csak kamerákat és szenzorokat rejtenek, amiknek a képe belül, az ajtókon jelenik meg.

Az EV9 a koreai márka globális elektromos padlólemezére épül (E-GMP), hosszú tengelytávval és meglepően rövid túlnyúlásokkal. Emiatt kényelmesen elfér benne három üléssor (6 és 7 üléses kivitel is lesz), így ez az egyik legnagyobb európai modelljük lesz. A bemutató alapján a Kia ígérete szerint mind a 3 sorban remek a térkínálat.

Minden egyes megépített EV9 belterében 70-100 újrahasznosított PET palackot, halászhálót és egyéb ilyen anyagokat használtak fel, így a Kia nem csak önmagában fenntarthatóbb autót alkotott, de még pozitív hatással is van a környezetre. Emellett sok helyen növényi anyagok és olajok felelnek a minőségi, de mégis környezetbarát beltérért.

Külön kiemelik a remekül kialakított és kényelmes első üléseket, melyek egy gombnyomásra hátradőlnek, így pihenhetünk bennük. Ha már ülések, akkor a 6 üléses kivitel középső sora megfordítható, mint egy buszban, így a hátsó utasok egymással szemben ülhetnek.

Mint a legtöbb modern autóban, az EV9 belterében is a hatalmas tabletek dominálnak (2 darab 12,3 colos), melyek egy táblaként húzódnak a kormány mögött és középen. Emellett lesz az autóban még egy 5 colos kiegészítő kijelző is.

Az autó menet közben képes folyamatosan szkennelni a környezetét és felmérni a veszélyes elemeket. Ehhez összesen 15 szenzor van rajta, amikkel rengeteg funkció mellett akár képes automatikusan sávot váltani és a sávok között önállóan vezetni például autópályán. Emellett elérhetőek benne olyan funkciók, mint a távirányítós parkolás, bár ezt már korábban is láthattuk a Sportage-ben.

Néhány érdekes részlet kiderült a hajtásláncról is. Például megtudtuk, hogy a kétkerék-meghajtású Long Reange változat akár 541 km megtételére is képes lehet, ami már egy használható számnak hangzik. Akinek viszont inkább teljesítményre lenne szüksége az EV9-ben, annak van szintén Long Range összkerékhajtással, ami már 380 lóerő és 600 Nm leadására lesz képes. Ez jól jöhet esetleg, ha sűrűbben vontatnánk az autóval, mivel arra is képes egészen 2,5 tonnáig.

A töltést sem részletezték túl egyelőre, de annyit elmondtak, hogy az autó képes villámtöltésre. A töltési teljesítményt nem árulták el, de megfelelő töltőről akár 239 kilométer is kerülhet a 99,8 kWh-s akkumulátorba 15 perc alatt. Emellett az autó akár powerbankként is működhet, mert köthető rá külső fogyasztó.

Sok másik autógyártó mellett a Kia is szeretné elérni a karbonsemlegességet, ezt 2027-ig szeretné teljesíteni. Ennek a projektnek pedig az is része, hogy a közeljövőben 15 új modell érkezik, amiből több az EV család tagja lesz. Jelenleg az EV a 9-cel bővült, így már ketten hódítanak az EV6-tal.

Kia

Kia