Ritka jó francia 45 millióért – 1970 Citroën DS21 kabrió az RM Sotheby’s aukcióján

Közzétéve:
2019-04-21, 15:30

126 000 fontért, azaz majdhogynem 45 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy ritka Citroën DS21 Chapron kabrió. A korát megelőző csúcstechnológiás modellből kevesebb, mint 1400 példány látott napvilágot

Sosem voltam valami nagy francia kocsi rajongó, veteránok terén is inkább a németek és az amerikai behemótok a kedvenceim, de egyszerűen nem tudtam kihagyni, hogy a legendás DS-ről ne ejtsek pár szót. Az autó a francia műszaki zsenialitás egy olyan mércéjét érte el, ami korát évtizedekkel előzte meg, sőt utódai a DS Automobiles formájában önálló márkaként képviseltetik magukat!

1955 Citroen DS, fekete-fehér, oldalnézet, elölről, jobbról
Bemutatása első 10 napjában már 80 ezer megrendelés érkezett

A DS története 1955-ben kezdődött, mikor a Citroën a Párizsi Autószalonon 18 évnyi fejlesztés és kutatás után bemutatta a „Maffialimuzin” becenevű Traction Avant 11 CV utódját. A bemutató olyan sikeresnek bizonyult, hogy a felkonferálás utáni 15 percben már 743, a nap végére 12 ezer (!!) megrendelés érkezett. A 10 napos rendezvény végére a Citroën egyértelműen a show egyik legsikeresebb résztvevője volt, összesen 80 ezer DS megrendelésével zárta a bemutatót.

1970 Citroen DS21, kabrió, kék, oldalnézet, elölről, balról

1970 Citroen DS21, kabrió, kék, hátulnézet, oldalról, jobbról
A kabrió változatok eleinte a Citroëntől függetlenül készültek

Első körben a DS a Bertone-tervezte szedán és kombi kivitelekben készült, a kabriók csak később jelentek meg. A puhatetős változatok szereléséhez a Citroënnek eredetileg semmi köze sem volt, a modell megjelenését követően egy Henri Chapron nevű francia formatervező önállóan kezdte meg a szedánok kabrióvá alakítását. Mivel az átalakításokat a gyártó nem engedélyezte, alvázak és motorok helyett teljes autókat kellett vásárolnia, amiket utólag módosított. Tehetségére a kettős „V” jelű cég felfigyelt és pereskedés helyett együttműködést ajánlott, amit Chapron el is fogadott.

1970 Citroen DS kabrió, kék, Citroën logo
„DS”, vagyis „Déesse”, tehát istennő

A 11 CV esetében már kiderült, hogy a franciák imádják idealizálni és romantikus becenevekkel illetni autóikat. A Traction Avant esetében a La Traction, azaz hajtás szót L’ attraction, magyarul vonzalom néven emlegették. Az utód DS sem maradhatott ki a sorból, a „D” és „S” betűk együttes kiejtése nagyban hasonlít a „Déesse”, vagyis istennő szavukra. Ezek után már nem is volt kérdés, mi lesz az új modell beceneve. Ha úgy vesszük, illik is rá. Korában olyan kifinomult és újszerű autónak számított, mintha nem is ember alkotta volna. Mások felfüggesztése miatt csak „repülő szőnyegnek” nevezték, mintha csak úgy átsuhanna az úthibák fölött.

1955 Citroen DS kerék, elölnézet, oldalról, balról
A hidropneumatikus rendszer a rugózást segítette

Az első generációs DS-sel a Citroën forradalmi újításokat hozott a hétköznapi autózás világába. Nem csak, hogy Ő volt az első autó, amit elektromosan működtetett ablaktörlővel szereltek fel, de megkapta a gyártó újonnan kifejlesztett hidropneumatikus rugózási rendszerét is. A lengéscsillapítókra nagy nyomású gömbtartályokat szereltek, amikben hidraulikafolyadék és nitrogén csillapította az úthibák okozta lökéseket. A hidraulikus rendszer több funkciót is betöltött, többek között felelt a szervóért és a fékrásegítőért, illetve az autó magasságának szabályozásáért. Ez utóbbiért egy szabályozó szelep volt a felelős.

1970 Citroen DS19, röntgenrajz, oldalnézet, balról
Az orrközép-motoros elrendezés a súlyelosztást szolgálta

Kevés autóról mondható el, hogy középmotoros, és akkor is azonnal a Ferrarikra és Lambókra asszociálunk, pedig a DS is közéjük tartozik. Jó, elismerem, nem egy igazi sportautó, és nem is a hagyományos értelemben vett középmotoros autó. A DS orrközép-motoros elrendezést kapott, ami a súlyelosztásért volt felelős. Az elnyújtott orr részben a motort hátra tolták, így maradt hely a pótkerék számára. Ez azért volt hasznos, mert így több hely maradt a csomagtartóban.

Az orrközép-motoros elrendezés a súlyelosztást szolgálta

1970 Citroen DS Chapron kabrió, RM Sotheby’s, műszerfal, fekete, oldalnézet, jobbról
Az egyküllős kormánykerék egy akkor még szokatlan designelem volt

A DS 20 éves gyártása alatt csupán 1 365 kabrió készült. Így nem is csoda, hogy a fennmaradt puhatetős példányoknak jócskán elkérik az árát. A cikk képein bemutatott modell egy 1970-es DS21, melyből 483 puhatetős készült. Ő egy 139 lóerős, 2 175 köbcentis, 4 hengeres motort kapott, amihez egy 5 sebességes kézi kormányváltó csatlakozott.

1970 Citroen DS Chapron kabrió, RM Sotheby’s, kék, elölnézet
Összesen csak 483 kabrió DS21 született

Az autó értékéhez sokat hozzá tesz, hogy a kevés példányszámban szerelt injektoros változatok közé tartozik, illetve, hogy 2 002 óta egy hölgyé volt, aki megrögzötten szerette és becsületesen karban is tartotta. A restaurálást egy profi holland csapat végezte és teljes mértékben korhű állapotban van. Pár módosítás mégis történt, például egy utólagosan szerelt CD lejátszót is kapott. Ezt a csomagtérbe szerelték, hogy ne rontsa az érintetlen klasszikus hatást. További képekért keresd fel az RM Sotheby’s oldalát.

1970 Citroen DS21 Chapron kabrió, RM Sotheby’s, kék, oldalnézet, elölről, jobbról
126 000 fontért, vagyis kb. 45 millió forintért kelt el ez a DS21

A gyártás leállítását a Citroën 1971-re tervezte, de annyi megrendelés érkezett, hogy csak 7 évvel később gurult le az utolsó a gyártósorról! Mit gondolsz, most, hogy jön a nyár, Te inkább egy Corvette-tel hasítanál, vagy inkább kitűnnél a tömegből egy gyors franciával?

Forrás:

RM Sotheby’s

Michael Dörflinger (2012) Oldtimerek képekben, Pécs: Alexandra Kiadó

Fabrice Connan (2008) 100 legendás autó, Budapest: Aréna 2000 Kiadó

Kapcsolódó írások

1931 Cadillac Series 452 V16, RM Sotheby’s aukció
2019. szeptember 01.
Az RM Sotheby’s aukciós ház monterey-i árverésén 1,46 millió dollárért, vagyis megközelítőleg 423,7 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy 1931-es Cadillac Series 452 V16 Roadster
Gosford Classic Cars, 1956 Wartburg 311, almazöld
2019. május 01.
A Gosford Classic Cars árverésre bocsájt egy kimagaslóan jó állapotú Wartburg 311-est. Az autó értékéhez sokat hozzátesz, hogy az első modellek egyike és a legapróbb részleteiben is eredeti
Buick Roadmaster woody wagon, bordó, olalnézet, elölről, balról
2019. március 29.
82 500 dollárért, vagyis majdnem 22,5 millió forintért kelt el egy Buick Roadmaster kombi az RM Sotheby’s árverésén. Az autónak nem csak a megjelenése, de teljesítménye és története is különleges
RM Sotheby’s Trabant P50 oldalnézetből
2019. március 06.
A nagysikerű és méltán elismert RM Sotheby’s aukciósház árverésén csaknem 8 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy P50-es Trabant és a hozzá tartozó Weferlinger Heimstolz lakókocsi