Feltette az Opel a kérdést: Hány éves a Kapitäny? Megmondom! 80!

Ha az autógyártó vállalatokat irodalmi módon meg lehetne személyesíteni, az Opelt minden bizonnyal kémként jellemezném. Miután 1929-ben a General Motors felvásárolta a hajdanán varrógépeket és bicikliket forgalmazó üzemet, az amerikai multi legnagyobb európai kirendeltségévé vált.

Azokat a kocsikat, amiket Európában Opel néven ismerhetsz, az angolok Vauxhallnak, az ausztrálok Holdennek neveznek. Az USA-ban nincs külön cég, a General Motors a modelleket szétosztja gyártói között - például Saturn Astra vagy Buick Antara. Így nem is csoda, hogy a hidegháborús Opelek inkább hasonlítottak amerikai, mint európai kocsikra.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

Erre talán a legjobb példa az idén 80 éves Kapitän modell. Az 1938-ban sorozatgyártásba állított art deco stílusú autó az Opel első önhordó acélkarosszériás modellje volt. A „Kapitän” (magyarul: „kapitány”) elnevezés nem csak egy jól hangzó fantázianév, a kínálatban betöltött rangra is utal. Átmenetet biztosított a nála kisebb és olcsóbb Kadett (kadét) és a választék csúcsmodelljének számító Admiral (admirális) között.

Mivel a kisebb termetű autók gyártásában profinak számított, az Opel megkockáztatta egy nagyobb testű gépkocsi világra hozatalát. A mérnökök bíztak az Opel Super 6 utódjában, ezért is költöttek 6 millió birodalmi márkát egy új gyártósor kiépítésére. A kockázat eredménye egy teljesen új, korát megelőző konstrukció lett, mely annyira sikeresnek bizonyult, hogy 8 generációt élt meg.

Az első generációs típust 1940-ig gyártották. Olyan kényelmi és mechanikai újításokkal rendelkezett, amiket akkoriban csak a luxusautókban alkalmaztak. Készült kétajtós kupé, kabrió, illetve két- és négyajtós, hátul öngyilkos ajtós változatban is. Műszerfala letisztult, könnyen áttekinthető, hogy ne vonja el a sofőr figyelmét. Formaterve annyira tetszetős volt, hogy a ruszkik róla „mintázták” a GAZ-M20 Pobedát.

A háromsebességes kézi váltó egy soros hathengeres, 2,5 literes motorhoz csatlakozott, ami 55 lóerőt tudott leadni. Mai szemmel kevésnek tűnik, de a ’30-as évek végén nagy szónak számított, hogy a limuzin 12 másodperc alatt gyorsult 0-ról 70km/ órára. Hidraulikus fékrendszert, első kerekei független felfüggesztést kaptak.

Tovább növelte az exkluzivitás érzetét a csekély menetzaj, az extrák közé tartozó melegvízfűtés, elektromos befúvók, fagymentesítő fúvókák, állítható első üléspad és a párnázott kartámasz. A Berlini Autószalonon történt bemutatása után özönlöttek a megrendelések, annak ellenére, hogy induló ára majdnem elérte a 4 000 birodalmi márkát.

Sajnos az újabb háború a gyártás végét jelentette, de csak átmenetileg. A második nagy világégés utáni első évtizedben az NSZK pénzügyi nehézségekkel küzdött, a lakosság nagy része nem tudta megfizetni a legolcsóbb autókat sem. Számukra nagy megkönnyebbülést jelentett a mikro- és buborékautók megjelenése, melyek jócskán olcsóbbak voltak a „rendes” autóknál.

Azok, akik jobb anyagi helyzetben voltak, örülhettek, 1948-ban, a típus a termelés leállítása után nyolc évvel feltámadt. A második generáció megtartotta az első kiugró sárvédőket, nem cserélte le őket az akkor forradalmi formatervi újításnak számító ponton-karosszériára. Ekkor már csak kupé és négyajtós limuzin változatban volt kapható, a kétajtós limuzin és kabrió lekerült a palettáról.

A kezdeti termelés példányai a megszálló hatalmak használatába álltak, a típusból magánszemélyek csak ’49-től rendelhettek. Az első és második széria közötti főbb különbség a fényszórók formájában és a padlóváltó kormányváltóra cserélésében rejlett.

Az 54 lóerős motor legnagyobb sebessége 126 km/óra volt és 29 másodperc alatt gyorsult 100-ra. Fogyasztása mai szemmel elrettentőnek tűnhet, 13 litert evett 100-on. Az elkövetkező évtizedekben annyira közkedvelt autóvá vált, hogy megélt még hat generációt. Utódjául az 1964-ben megjelent Diplomatot választották.

Mai veterános szemmel talán a legtetszetősebb Kapitän a hatodik generációs P2 típus (1959-’63) mondható. Hatalmas termete ellenére formaterve könnyed és kecses, hűtőrácsa, a panorámás üvegek és szélvédő egyértelműen amerikai behatást sugallnak. A majdnem 5 méteres kocsit egy 2,6 literes, 89 lóerős motor hajtotta. A kormányváltó kérhető volt háromsebességes automata és Hydra-Matic-automata, illetve négyfokozatú kézi váltóval.

A kapitány születésnapját több oldtimer és Opel rajongói klub megünnepelte, például Németországban és Hollandiában. A nagy múltú kocsi az Opel, egyben az autózás történetének egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb példányává vált.