F1: 10 pilóta, akiket szezon közben rúgtak ki

Közzétéve:
2015-05-06, 10:06

Bizony előfordul, hogy a csapat és versenyző közti együttműködés nem a tervek szerint alakul.

Társszerző: Hajdu Balázs

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke többször is kifejtette, hogy a 2019-es idényben nem cserélik le a vártnál gyengébben teljesítő versenyzőjüket, Pierre Gasly-t. Günther Steiner, a Haas vezetője idén már háromszor is leült beszélgetni a pilótáival, mivel Romain Grosjean és Kevin Magnussen rendszeresen összeakadnak a futamokon. Egyelőre minden csapat ragaszkodik az év elején kiválasztott párosához, kérdés, vajon meddig? A következő összeállításban 10 olyan versenyzőt találsz, akiktől szezon közben váltak meg.

10. Jan Magnussen, Stewart, 1998

Kevin Magnussen édesapja komoly fölénnyel nyerte meg az 1994-es Brit Formula bajnokságot. Ekkor Ayrton Senna utódjának kiáltották ki, kiváló eredményeinek köszönhetően szerződést kapott a McLaren csapatától, ahol mindössze egyszer állhatott rajthoz az 1995-ös idényben. 1997-ben Jackie Stewart megalapította Forma-1-es csapatát, ahová a brazil Rubens Barrichello mellé Magnussent szerződtették pilótának. A dán versenyző pont nélkül fejezte be az idényt. Első egységét az 1998-as Kanadai Nagydíjon gyűjtötte be – mint később kiderült, ez volt Magnussen utolsó versenye a Száguldó Cirkuszban. A dán pilóta helyét Jos Verstappen vette át. A Stewart indoklása szerint Magnussen rendre alulmaradt Barrichellóval szemben, és ezért penderítették ki. Magnussen szerint a csapat képtelen volt normális autót biztosítani számára.

9. Cristiano da Matta, Toyota, 2004

Amikor da Matta próbált nyomást gyakorolni a csapat vezetőire, hogy döntsék el, ki lesz Ralf Schumacher csapattársa a következő idényben, még nem sejthette, hogy hetekkel később lapátra teszik. A Toyota a Német Nagydíjtól Ricardo Zontát ültette be az autóba, majd az utolsó két futamra Jarno Trullit szerződtették. A japán csapat 2005-ben a Trulli - Ralf Schumacher párossal érte el legnagyobb sikereit.

Cristiano da Matta, Toyota

8. Michele Alboreto, Tyrrell, 1989

Az 1989-es F1-es idényben 6 versenyig tartott a Tyrrell csapat türelme Michele Alboretóval szemben, a Francia Nagydíjon már Jean Alesi ült be a helyére. A csapat indoklása szerint a Camel dohánygyárral kötött megállapodás miatt volt szükség a váltásra – Alboreto szponzora ugyanis a Marlboro volt. A csapat vezetői megkérték, hogy bontsa fel a megállapodást, és újra övé lehet az ülés. Alboreto azonban nem kért ebből az együttműködésből. Az idény hátralévő részében a gyengécske Larrousse csapatához igazolt – melyet egyébként szintén a Camel támogatott.

7. Nick Heidfeld, Renault, 2011

Robert Kubica horrorisztikus ralibalesetének következtében a Lotus Reanult Nick Heidfeldet szerződtette a lengyel pilóta helyére. Az együttműködés remekül indult, Heidfeld harmadik helyen ért célba Malajziában. Ezt a teljesítményt azután már megközelíteni sem tudta. Amikor a német pilóta autója kigyulladt a Hungaroringen, a csapat már tudta, hogy váltani akar. A Renault a tesztpilótát, Bruno Sennát akarta beültetni Heidfeld helyére, a német versenyző azonban jogi lépésekkel fenyegetőzött. Némi hercehurcát követően a Belga Nagydíj előtt megegyezésre jutottak a felek.

Nick Heidfeld, Renault

6. Jacques Villeneuve, BMW, 2006

Jacques Villeneuve 2003-ban önként döntött úgy, hogy az idényzáró futamon nem áll rajthoz a BAR színeiben – mivel a csapat nem kínált neki szerződést a következő szezonra. 2006-ban a kanadai világbajnok a BMW istállótól kapott lehetőséget. A Német Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedett, a csapat indoklása szerint ennek hatására hagyta ki a Magyar Nagydíjat – menedzsere azonban tagadta ezt. Szerinte a BMW pusztán Robert Kubicának kívánt lehetőséget adni, hiszen vele képzelték el a folytatást 2007-től.

5. Michael Andretti, McLaren, 1993

Nyugodtan nevezhető katasztrofálisnak Michael Andretti lépése, amikor az IndyCar sorozatból átigazolt a Forma-1-be. A szezonban balesetet balesetre halmozott, a csapat pedig készen állt arra, hogy az Olasz Nagydíjra lecserélje az amerikai versenyzőt. Édesapja, Mario Andretti nyomására a McLaren megengedte, hogy a családi hagyományok számára kiemelten fontos versenyen rajthoz álljon, melyet egy dobogós helyezéssel hálált meg. Helyét a Portugál Nagydíjtól Mika Häkkinen vette át.

4. Jarno Trulli, Renault, 2004

Ez a váltás az események rendkívül gyors lefolyása miatt szerepel ennyire előkelő helyen a listán. Trulli a 2004-es Monacói Nagydíjon pályafutása első futamgyőzelmét ünnepelhette, kilenc versennyel később mégis kirúgták. Trulli teljesítménye visszaesett, a csapat pedig a BAR-Hondával szemben elveszítette a konstruktőri bajnokság 2. helyéért folytatott harcot. A csapatfőnök Flavio Briatore szerint Trulli motivációja már nem volt a régi, amikor megtudta, hogy 2005-re nem kap szerződést. Helyét Jacques Villeneuve vette át, Jarno Trulli pedig a Toyota istállónál folytatta.

Jarno Trulli, Renault

3. Roberto Moreno, Benetton, 1991

Roberto Moreno kirúgásának története nem elsősorban a brazil pilótáról szólt, hanem a helyetteséről: Michael Schumacherről. A német versenyző mindössze pár másodpercet versenyzett a Jordan színeiben a Belga Nagydíjon. Schumacher menedzserei észrevettek egy kiskaput a Jordannel kötött szerződésében, melynek kihasználásával létrejöhetett az egyezség a Benetonnal. Moreno érvényes megállapodására hivatkozva jogi lépéseket tett, a csapat pedig 500 000 amerikai dollárt fizetett a brazil versenyzőnek. Moreno előbb Schumacher helyét foglalta el a Jordannél, majd a Minardi csapatánál fejezte be az idényt.

2. Danyiil Kvjat, Red Bull, 2016

A Kvjat-Red Bull kapcsolat tele van csavarral. A jelenlegi Toro Rosso versenyzőt emlegetik Pierre Gasly lehetséges utódaként. 2016-ban a csapat vezetése úgy döntött, hogy lehetőséget ad Max Verstappennek, miután Kvjat az Orosz Nagydíjon felöklelte Sebastian Vettelt. Verstappen bemutatkozása álomszerűre sikeredett: a két Mercedes ütközése után élre állt, és megnyerte a Spanyol Nagydíjat. A holland pilóta teljesítménye azóta is rendkívül meggyőző, Kvjat kezét azonban 2018-ra elengedte a csapat, az orosz ekkor a Ferrari tesztpilótája lett. A 2019-es szezon óta ismét a Toro Rossónál vezet Kvjat. Talán egy napon ő lesz az első olyan versenyző, akit kétszer rúgott ki ugyanaz a csapat.

Danyiil Kvjat, Red Bull

1. Alain Prost, Ferrari, 1991

Amikor Prost bejelentette az Olasz Nagydíjon, hogy 1992-ben is a Ferrarinál versenyez, senki nem figyelt fel arra, hogy a Ligier csapatával is folytatott tárgyalásokat. A Ferrari szerette volna a versenyzői szerepkörén kívül a csapatvezetői pozíciót is Prostnak adni, ezt a javaslatot azonban a többség nem támogatta. Hetekkel később Prost nyilvánosan kritizálta a csapatot a Spanyol Nagydíjon elkövetett stratégiai hibákért. Közben szárnyra kapott a hír, hogy az olaszok Michael Andrettinek kívántak lehetőséget adni, annak ellenére, hogy Alesi és Prost is érvényes szerződéssel rendelkezett a következő idényre. A feszültség elviselhetetlenné vált a pilóta és a csapat között. A szezonzáró Ausztrál Nagydíjon – pályafutása során egyetlen alkalommal – Gianni Morbidelli vezethette a Ferrarit.

Szerinted melyik pilótacsere maradt le a listáról? Te kit rúgnál ki a mostani mezőnyből a csapatvezetők helyében?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek