2020. december 26. | 15:50

Olyan legendák, akiknek a fiaik is megpróbálták magukat a versenyzés világában. Van aki megismételte, van aki felülmúlta édesapja teljesítményét.

A Forma-1-es mezőny mindig is egy szűk illusztris társaság volt, ahova nehezen lehetett bekerülni. 70 éves a Száguldó Cirkusz, ez idő alatt sok arc felbukkant, kevesen értek el azonban olyan sikereket, amik hanzgatosak.

Ha egy zseni bekerült ebbe a közegbe, akkor a gyermekének általában jóval egyszerűbb a helyzete. Akadtak e hét évtized során olyan apa-fia párosok is, akik mindketten világbajnokok tudtak lenni, és persze volt, aki inkább szégyent hozott az apjára, semmint hogy öregbítette volna a család hírnevét.

Nagy nevek jönnek, de nézzük, ki a jobb a párosok közül! A lista nem erősségi sorrendet jelöl, az apa-fiú párosok azonban minden esetben mérlegre kerülnek.

10. Mario és Michael Andretti

Az Andretti család vérében van a versenyzés, kezdve a sort Mario Andrettivel, aki a nagyobb versenysorozatok közül elsőként a NASCAR-ban próbált szerencsét, majd átnyergelt az IndyCarba, hogy aztán bekerüljön a Forma-1-be. Itt a negyedik teljes szezonjában tudott felérni a csúcsra és 1978-ban világbajnoki címet tudott ünnepelni. Az öregnek van 128 rajtja, 12 győzelme és ez az egy VB címe. A fia, Michael Andretti viszont egyetlen szezonban, 1993-ban volt az F1-ben, ahol Ayrton Senna csapattársaként a McLarenben versenyzett. Míg a brazil pilóta második lett az összetettben, ő csak 11. lett. A legtöbbször kiesett, s habár utolsó versenyén harmadikként intették le, az utolsó versenyre beültették helyére Mika Häkkinent.

Ki a jobb? – Egyértelműen az apa!

9. Jack, Gary és David Brabham

Hasonlóan az előző családhoz, itt sem lehet túlzottan kiélezettnek nevezni a versenyt, hiszen míg az édesapa elképesztő nagy legendája a Forma-1-nek, a fiainak csak próbálkozások jutottak. Jack Brabham nem csak a Cooper csapattal, a saját istállójával is világbajnok lett. Gary nevű fia két alkalommal próbált meg részt venni futamon, de egyik alkalommal sem járt sikerrel, így végül még csak F1-es verseny sem szerepel a neve mellett. David Brabham már egy fokkal jobban teljesített, de neki is csupán 24 rajtot sikerült összehoznia, a legjobb helyezése pedig a 10. hely volt. Ezért akkoriban még pont sem járt.

Ki a jobb? – Ismét egyértelműen az apa!

8. Keke és Nico Rosberg

Fejenként egy világbajnoki cím a Rosberg család mérlege. Annak ellenére, hogy apa és fia teljesen más időszakában voltak a Száguldó Cirkusz tagjai, pusztán a statisztikákat nézve a fiatalabb Rosberg irányába billen a serpenyő, hiszen ő 23 nagydíjon győzedelmeskedett, míg Keke csak öt alkalommal nem talált legyőzőre. Nicónak 30 pole pozíciója volt, édesapjának csak 5, míg a leggyorsabb körök tekintetében 20-3 az állás ugyancsak Nico javára. A mellett nem lehet azonban elmenni szó nélkül, hogy Keke Rosbergnek olyan legendák ellen kellett harcolnia, mint Niki Lauda, Nelson Piquet és Alain Prost. A fia mellett viszont az szól, hogy egy nagyon erős Lewis Hamilton ellen vette fel sikerrel a kesztyűt. Ez egy hatalmas bravúr, bár sokan kritizálják a miatt, hogy világbajnoki címét követően egyből visszavonult.

Ki a jobb? – Egy hajszállal csak, de a fiú!

7. Jan és Kevin Magnussen

Jan Magnussen sikeresen küzdötte fel magát a Formula-1-ig, ahol Sir Jackie Stewart csapatában, a Stewartban versenyzett. A legenda szerint Magnussent Senna óta a legtehetségesebb fiatal pilótaként jegyezték, ez végül nem igazolódott be, sőt, a szezon közepén Jos Verstappen váltotta. Utolsó versenyén sikerült megszereznie egyetlen pontját, de ezzel véget is ért a pályafutása. Többre vitte a LeMans-i 24 órás versenyeken.

Fia, Kevin viszont már első versenyén a dobogóra állt a McLaren színeiben. Nagy ígéret maradt ő is, azóta csak szenved.

Ki a jobb? – A fiú!

6. Graham és Damon Hill

Graham Hill ikonikus legendának számít a motorsport világában. Ő máig az egyetlen versenyző, akinek összejött az úgynevezett Triple Crown, a hármas korona, azaz neki sikerült diadalmaskodnia F1-es futamon a monacói hercegségben, első tudott lenni egy Indy500-as versenyen és Le Mans dobogójának legfelső fokára is felállhatott. Mi több, két Forma-1-es világbajnoki címet is begyűjtött.

Fia, Damon Hill nem aratott akkora sikereket, de a maga korszakának meghatározó alakja volt, hatalmas tehetséggel és néhány igen szép eredménnyel. Ha pusztán a statisztikákat nézzük, akkor Damon többször tudott győzni F1-es futamon, ám neki nem sikerült más kategóriában is legendává válni, így ebben az esetben egyszerű lesz dönteni.

Ki a jobb? – Az apa!

5. Gilles és Jacques Villeneuve

Az ő esetükben is érdemes elsőként a statisztika oldaláról megközelíteni a témát, hiszen a fiúnak 11 győzelme van édesapjának 6 elsőségével szemben. Habár világbajnoki címet is Jacques Villeneuve-nek sikerült nyernie 1997-ben, ráadásul más a második szezonjában, az édesapját sok szakértő nagyobb tehetségnek találta, mint forrófejű fiát.

Mindezek fényében ezt a párost döntetlenre hozom ki.

4. Nelson és Nelson Jr. Piquet

Ebben a párharcban nem is kérdéses ki a jobb, hiszen az idősebb Nelson Piquet három VB címet szerzett, pályafutása során 23 futamgyőzelmet és 60 dobogós helyezést hozott össze, míg a fia csak másfél szezon erejéig volt az F1-ben. A leghírhedtebb dolog az ifjabb Piquet kapcsán, az a ‘Crashgate’ botrányban való részvéte. A 2009-es szingapúri trükknek betudhatóan Fernando Alonso nyert, cseppet sem sportszerű körülmények között. Állítólag végül ő maga mószerolta be csapatát, miután megromlott a viszonyuk.

Ki a jobb? – Az apa!

3. Jos és Max Verstappen

Habár Max még a karrierje elején tart, már az első szezonjában megnyerte ezt az összehasonlítást. Míg édesapja az első idényében már két dobogót is szerzett, és ennél többre nem is futotta erejéből, a fia egyből nyerni is tudott és már most kilenc győzelemnél tart. Max Verstappen sokkal inkább egy erős bajnokaspiránsnak számít, azonban ehhez szüksége lesz egy bajnokesélyes autóra is. Egyelőre a Red Bull nem számít annak.

Ki a jobb? – A fiú!

2. Jonathan és Jolyon Palmer

Mindketten eredménytelenül hagyták ott a Forma-1-et, s nincs egyetlen olyan épkézláb mutató sem, amik alapján jó szívvel össze tudnánk őket hasonlítani. Egyikük sem nyert futamot, egyikük sem végzett a dobogón, pontokat is alig gyűjtöttek be. Jonathan Palmer szerint egyértelműen a fia a jobb versenyző, én inkább Jonathant emelném ki jobban, hiszen neki legalább sikerült hat teljes szezont lehúzni a Száguldó Cirkuszban, míg Jolyon csak két idény erejéig versenyzett, mi több, a második szezonja nem is volt teljes.

Ki a jobb? – Az apa!

1. Michael és Mick Schumacher

Ez az összehasonlítás nyilván nem teljes még, azonban a jövőre való tekintettel biztosan érdekes lehet. Mick Schumacher mindent apjától, Michaeltől tanult, tudja hogy kell nyerni az F1-ben, ahogy azt is, hogy hogyan fejlődjön rendkívül hatékonyan. Amire Micknek szüksége van, az a jószerencse, ami eljuttathatja egy győztes csapathoz, ahol tudják, hogyan kell világbajnok autót építeni. Michael érdemeit naphosszat lehetne sorolni, teljesen egyértelmű jelenleg, hogy ki a jobb, viszont mindezt érdemes feltételes módban kijelenteni, várjuk meg, hova növi ki magát a fiú. Kíváncsian várjuk!

 Ki a jobb? – (Még) az apa!