Kíváncsiak voltunk, miből áll a teljes motorgenerál, hogy néz ki egy hengerfej, amelyben összekócolódtak a szelepek, de arra is, hogy mennyibe kerül manapság a tulajdonosok hanyagsága, illetve miért múlik el a tartósság a modern kontrukciókból.
Olvasónk 2016 tavaszán vásárolt egy akkor új Lada 4x4 típusú terepjárót és bár nem voltak illúziói a Niva alig áttervezett utódjával kapcsolatban, arra nem számított, hogy néhány hetente újabb hibával kell szervizbe vinni az autót. A garancia lejárt, a hibák nem szűntek meg és felsorolni is nehéz őket. De azért megpróbáljuk, hogy más ne dőljön be a posztszocialista romantikának.
Videók, Hasznos infók, Lada 4x4, Lada, garancia, Duna Autó
Mobiltelefonok magyarításával kezdte a kilencvenes évek végén, később elmélyült a mikroszámítógépek világában, kibelezett néhány motorvezérlőt, megtanulta a programozás apró lépéseit is, mostanra pedig az ország legismertebb, szoftveres teljesítménynövelésre szakosodott vállalkozását vezeti Tóth Richárd, a Rigotech alapítója. Meglátogattuk a cég szekszárdi központját, megnéztük, mi mindent kell átírni az autó agyában, hogy erősebb legyen és szó esett a leggyakoribb szakmai hibákról is.
Kétszáz kilométert biztosan, háromszázat viszont biztosan nem képes megtenni két töltés közt az Opel Corsa-e, de nem ez lesz a legfőbb dilemmája a leendő vevőnek, és nem is a minimum 13,5 millió forintos vételár.
Nagy slamasztikában van ma az, aki Oroszországban az autóiparban dolgozik, de az sincs jó helyzetben, aki viszonylag modern autót használna. A nyugati márkák a gyáraikat hátrahagyva léptek le a háború miatt, a megmaradt orosz gyártók pedig évtizedes technikákat készülnek visszahozni, ráadásul mindezt viszonylag drágán. Cikkünkben Oroszország kínkeserves autipari helyzetét mutatjuk be.
A lakásunk és az RTL budafoki stúdiója közti távolság autóval éppen 20 kilométer, vagyis pontosan annyi, amennyit bármely tanulóvezetőnek meg kell tennie a forgalomban minden egyes gyakorlati órán, hogy a minimális harminc vezetett órát és 580 kilométert követően jelentkezhessen a vizsgára. 9580 forintot mutatott a taxaméter, amikor kiszálltam, és bár nem utaztunk egy teljes órán át, ha tanulóvezető lennék, ilyen óradíjak mellett 287 ezer forintot kellene fizetnem pusztán ezért. Jóllehet évente 130-150 ezren szereznek B-kategóriás jogosítványt Magyarországon, és mindenhol találkozhatunk az autósiskolák hirdetéseivel, az árak alaposan elszálltak, és az emelkedés folytatódik. Lássunk néhány okot, ami megmagyarázza a jelenséget!
Ezúttal legalább két súlyos következménnyel járt, hogy egy Peugeot vezetője úgy döntött, állóra fékez egy másik autó előtt az M0-s autóút belső sávjában a múlt szerdai csúcsforgalomban.
Olvasónk január elején vásárolt egy használt Ford Transitot egy Facebook-hirdetés alapján. A kisbuszt a kispesti okmányirodában a nevére írták, itt kapott új forgalmi engedélyt, majd postán elküldték a tulajdonjogot igazoló törzskönyvet is. Most úgy tűnik, minden okmány mehet a szemétbe, mert február elején értesítette a Dunakeszi Járási Hivatal, hogy a 2013-as Fordot öt hónappal a vásárlás és az átírás előtt már lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kettővel korábbi tulajdonostól, csak ez az apróság valahogy elsikkadt a rendszerben. Amíg sikerül kideríteni, hogy ki hibázott, a vevő nem adhatja tovább a Fordot, ráadásul az eleve nem kerülhetett volna a nevére. A hivatali határidőkkel van gond, vagy ennyire kiszolgáltatottak a használtautó-vásárlók a csalásokkal szemben, esetleg valaki félreolvasott egy jogszabályt?