2023. május 17. | 10:59

Kicsit mindenhol finomítottak a Suzuki Swace-en, főleg a hajtásláncban sikerült nagyot fejlődni.

Nem titkolt tény, hogy a Suzuki Swace valójában egy átemblémázott Toyota Corolla. Ez mind a két vállalatnak előnyős lépés volt anno és úgy néz ki, hogy még mindig az.

Hiszen a Corollát nemrég frissítették fel, így a Swace sem maradhatott régi formájában. Ez is megkapta a külső ráncfelvarrás elemeit, amivel egy kicsit komolyabb és modernebb lett az egész forma.

Néhol kis króm elemekkel is megtolták a Suzuki egyetlen kombi modelljét. Hiszen a Swace nem is érthető el más formában, ahhoz a másik japán gyártó ajtaján kell kopogtatni.

A beltérben is felfrissült a modell, főleg technikai szinten. A kormány mögött dolgozó 7 colos kijelző modernebb lett, de a középen fekvő 8 colost sem hagyták magára, lekerült róla több gyorsgomb is.

A gyártó elmondása szerint hardweresen is erősebb lett mögötte a rendszer, illetve már vezeték nélkül is elérhető az Apple CarPlay. Különös módon az Android Autó egyelőre még csak vezetékesen használható.

A hibrid rendszert is átdolgozták, a gyártó elmondása szerint hatékonyabb alkatrészeknek köszönhetően takarékosabb, mint valaha. Ebben benne van persze, hogy nőtt az elektromos hajtásért felelős akkumulátor mérete is.

Teljesítményben is emeltek a téten, a Suzuki kombija az eddigi 122 lóerő helyett már 140, ami kizárólag az erősebb villanymotornak köszönhető. Hiszen a motor maradt ugyan az az 1,8 literes, amit direkt hibrid hajtáslánchoz terveztek.

A Swace-ben továbbra is elérhető rengeteg biztonsági elektronika és rendszer, mint korábban. A lista persze bizonyos felszereltségi szinteken tovább bővíthető, de már az alap kivitel is egy biztonságos autó.

Ezen felül él rá a Suzuki féle 3+7 év garancia. Ez azért is lehet fontos, mert a fő elemekre is szól, amelyek meghibásodás esetén súlyos pénzeket húzhatnak magukkal.

Forrás: Suzuki

Suzuki

Suzuki