1958-ban a Ford megpróbálta feléleszteni a haldokló Continental divíziót. A Mark II utódjául egy költséghatékony 7,0 literes yachttal állt elő, ami 1958-ban a Mark III-ban teljesedett ki.
Az 1950-es években a Ford több márkát is alapított, hogy fellendítse eladásait, és a lehető legtöbb vásárlót csábítsa el a Chryslertől és General Motorstól. A Lincoln és Mercury mellett bemutatta a kevesebb, mint 5 év alatt tragikusan elbukott Edselt, illetve ’56-ban a Continentalt, ami a cégcsoport legelitebb autóit gyártotta.
Hogy miért is akart a Ford több új márkát regisztrálni, annak egyszerű okai vannak. Az ’50-es években egyre csak nőtt a vetélytársak száma: A 2 konkurens óriás bővítette nem csak típus, de márka kínálatát is, ráadásul több tucat önálló gyártó is megjelent a hazai piacon. A Ford megelégelte, hogy a luxus-ranglétra állandó 3. helyezettje legyen, így 1956-ban a Lincoln Premiere mellett bemutatta a Continental Mark II-t.
Ez utóbbi autó hatalmas előretörést jelentett a Fordnak. Az előzőekben az 1. helyen a Cadillac, másodikon az Imperial, harmadikon a Lincoln állt. A Continental megjelenése idején átvette a stafétát, és maga mögé utasította az összes többi gyártót.
De most akkor Lincoln vagy Continental? A kérdés nem egyszerű! Annyi biztos, hogy miután az első generációs Lincoln Continentalok kifutottak, a vállalat tonna számra kapta a leveleket, hogy mégis mikor érkezik az új modell? Hosszas töprengés után a Ford azt a döntést hozta, hogy inkább megalapítja a Lincoln – Mercury divízión belül a Continental márkát, hogy méltó Cadillac-rivális válhasson belőle.
Ez 1956-ban a Continental Mark II formájában valósult meg, mely saját korában a legfejlettebb, és 9 960 dolláros árával a legdrágább amerikai autó volt. Csak a leggazdagabb üzletemberek és hollywoodi filmcsillagok engedhették meg maguknak ezt a szemtelen fényűzést! Többek között Elvis Presley-nek és Elizabeth Taylornak is volt. A művésznői V8-asát most meg is nézheted!
A Mark II egy igazi sikermodell volt, ami minden más amerikai autót maga mögé tudott utasítani, de egy hatalmas hibája mégis volt. Ez pedig a 10 ezer dolláros ára volt. A Ford minden egyes eladás után 1 000 dollárt veszített, így az újonnan alapított márka a csőd szélén állt. A Lincoln – Mercury tervezői azt az utasítást kapták, hogy egy olyan új modellel álljanak elő, amit 6-7 ezer dollárért is el lehet adni.
Ahogy azt már megfigyelhetted, az USA tervezőinek szívében sosem keltett semmiféle fergeteges katarzist, ha egy formatervet ugyan abban az évben több modellként is értékesítenek. Ha olvastad az 1940-es Buick Superről szóló írásomat, tudod, hogy mire gondolok!
A Lincoln – Mercury tervezői hosszasan törték a fejüket, mit is tegyenek, majd arra jutottak, hogy a francokat fognak ők új autót tervezni a Continentalnak! Egyszerűen előálltak egy formatervvel, amit ’58-ban Lincoln Capri és Premiere típusjelöléssel is piacra dobtak. De mi lett a Continentallal? Az előző 2 autót kicsit jobban felszerelték, és rányomták a testvér luxuscég emblémáját, mondván „Jó lesz az úgy is!”.
Annyi módosítás mégis történt, hogy a Mark III tetővonala más ívben lejtett, mint a 2 Lincolnné. Azt hiszem, azért azt hozzá kell tennem, hogy nem csak a kreativitás hiánya vezetett ehhez a luxusautóhoz. A fenti képeken látható szárazföldi yacht a Ford egyik első, egyben máig legtermetesebb önhordó karosszériája, melynek fejlesztése olyan költséges volt, hogy az is kétes volt, hogy a Lincoln túléli.
De hogyan is néz ki testközelből ez az ormótlan szépség? Nézd meg a Hum3D animációját és járd körbe te magad!
Megjelenése idején a Mark III-t több kritika is érte. Az egyik az előd Mark II vonalaihoz képest durva idomai voltak, melyet a korabeli sajtó úgy közölt, hogy „baltával faragták ki”. A másik, hogy formaterve megegyezett a 2 új Lincolnéval, így könnyen össze lehetett keverni a 3 autót.
Ez utóbbi a Continental hírnevének romlásához vezetett, nem is beszélve arról, hogy összezavarta a népeket. Ugye a Continental, mint Lincoln típus jelent meg elsőként, majd önálló márka lett, most pedig még küllemi jegyeiben is megegyezett az USA elnökéről elnevezett gyártó modelljeivel.
Az már csak hagyján, hogy külön Continental szalonok és márkaszervizek sem léteztek. Ha egy pénzes amerikai új Continentalt akart rendelni, vagy a meglévőt kellett szervizelni, Lincoln kereskedőkhöz kellett fordulnia.
A korszak legtöbb amerikai autójával ellentétben a Mark III műszerfala kifejezetten puritánra sikerült. Az óracsoportot egy „fémdobozba zárták”, ami semmiféle extra díszítést nem kapott. Az ’50-es évek űrkorszakában a legtöbb új autót olyan műszerekkel látták el, melyek designja egy űrsikló vezérlőegységeit imitálták, nem is beszélve az akkoriban fénykorát élő panoráma szélvédőről.
A műszerfalat teljes hosszában kitömték, hogy egy esetleges karambol esetén csökkentsék a személyi sérülés lehetőségét, illetve a kormányrúd küllői befelé íveltek, hogy baleset esetén a rúd ne nyársalja fel a sofőrt. Ezek persze nagyon primitív megoldások, de ne feledd, hogy akkoriban még sem biztonsági kormányrúd, sem pedig légzsák nem létezett. Ez utóbbi elődje még az 1976-os Oldsmobile Regency-n is feláras extra volt!
De ha formatervében és műszaki paramétereiben a Mark III megegyezett a 2 testvér Lincolnnal, mégis mitől volt olyan különleges? A válasz az, hogy más embléma volt az orrán, és ahogy tudjuk, „a név kötelez”! Felszereltség terén az összes olyan funkció, ami akkoriban már létezett, az alapfelszereltség részét alkotta.
Ilyen volt például a 6 féle képpen állítható ülések, a kabriók esetén az elektromos tető, automata kormányváltó, fék- és szervó rásegítő, nem is beszélve a hatalmas motorról és az elektromos ablakemelőkről. Mivel minden olyan extra, amire akkoriban egy pénzes jenki vágyhatott, a „fapados modellekben” is meg volt, az egyetlen feláras tétel a légkondi volt.
Azon kívül, hogy a Mark III vonalvezetése követte az ’50-es évek trendejit, és úgy nézett ki, mint egy szárazföldi csatahajó, még egy egyedi funkcióval rendelkezett, ami az összes többi valamire való kortársában meg volt. Ez pedig az elektromosan emelhető hátsó szélvédő volt.
E funkció ma viccesen hangozhat, de akkoriban a népek megőrültek érte. Célja az volt, hogy ha az autót légkondi nélkül kérték, a menetszél valamilyen formában bejusson az utastérbe, és az utasok friss és hűs levegőhöz jussanak. A Ford-családon belül például a Mercury Turnpike rendelkezett ilyen ablakokkal.
Motor terén nem volt nagy választék, s azt hiszem, azon sem fogsz meglepődni, hogy az is megegyezett a Premiere és Capri kínálatával. Egy lehetőség létezett, ami egy 7 044 köbcentis, V8-as erőforrás formájában bontakozott ki. A 8 henger 375 lóerő (279,5 kW) és 664 Nm-nyi nyomaték leadására volt képes.
A termetes erőforrás egy 203 km/h-s csúcssebességre gyorsította a 2 290 kilós géptestet, ami 8,6 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra. Ehhez egy 24,8 literes fogyasztás társult, de ez akkoriban nem volt szempont, hiszen alig volt drágább tankolni, mint gyalogolni. A légkondival szerelt modellek öntömege kicsivel több, 2 330 kiló volt, de hozták az előbbi eredményeket. A plusz teher egyedül a fogyasztáson látszott meg, ami az Ő esetében 25,3 liter volt.
Hogy hogyan is szuperál az aszfalton ez az 5,8 méteres óriás? Nézd meg a videót és derítsd ki Te magad!
Persze a Mark III sem kerülhette el a tuning rajongók figyelmét. A már magában is tekintélyt parancsoló gép több veterán rajongót is megihletett. A lenti videóban például egy V12-es Maybellene erőforrással szerelt modellt láthatsz, ami 940 lóerő leadására képes!
A Mark III egy éves termelése alatt a Continental össze tudott harácsolni annyi bevételt, hogy a divízió életben maradjon. ’59-ben bemutatkozott a Mark IV, melynek igaz, neve egy új modellt jelölt, ám valójában csak egy ráncfelvarrott változat volt. A 4-esen az első sárvédőket kicsit átdolgozták, és a lámpákat a hűtőrácsba „integrálták”.
A következő évben a Mark IV helyét átvette a Mark V, ami szintén csak egy kicsit átdolgozott variáns volt. 1960-ban a Ford úgy döntött, nincs értelme tovább erőltetni az ultra-luxus limuzinok gyártását, és megszűntette a céget. A divízió emlékére és tiszteletére a Ford 1969-ben piacra dobta a Lincoln Continental Mark III-t.
A hagyományt a cég tovább vitte, és egészen a nyolcasig jutott el a számozással. Ezt a modellt 1993 és 1998 között gyártották, és 2 féle erőforrással volt rendelhető. Mind a kettő egy 4,6 literes V8 volt. A gyengébb 280, az erősebb 290 lóerősre sikeredett.
Egy 1958-as Continental bármelyik gyűjtemény ékes darabját alkothatja, ráadásul az ára sem annyira brutális. A képeken látható példány például az RM Sotheby’s 2019-es auburni árverésén 24 200 dollárért, vagyis 7 millió 347 ezer forintért talált új gazdára. A kocsit előzőleg teljesen felújították, műszakilag korhű, ráadásul még az eredeti papírjai is megvannak!
Mit gondolsz, Te befektettél volna ebbe az egyedi luxus limuzinba, vagy inkább a Cadillac-ek és Imperialok közül választottál volna?
További képekért és részletekért keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát!