A Mini 50 árnyalata című cikksorozat előző részében megismerkedhettél 4 típussal, melyeket ma a klasszikus Mini elődeinek tekintünk. Ma bemutatok neked 4 angol kisautót, amiket Mr Bean autójának alapjaira építettek, ám attól jelentősen eltérnek.

Elsőként kezdjük is egy könnyedebb módosításon átesett változattal, majd térjünk rá azokra a modellekre is, amik annyira eltérnek az eredeti tervektől, hogy az angol tudósokon kívül senki sem lett volna képes kitalálni őket. Elsőként íme a Countryman, vagyis a kombi!

Austin Se7en Countryman, 1960 – 1969

1960 egy nagyszerű év volt a Mini történetében, mivel ekkor jelentek meg a továbbfejlesztett változatok. A kombik és furgonok mellett rövidesen pickup kivitelben is rendelhetővé vált, ráadásul teljesítmény terén is történt némi fejlődés.


A kombikat az Austin és a Morris is forgalmazta. A képen: Austin Mini Countryman

Ahogy a korábbi esetekben is, a BMC Austin és Morris márkanév alatt is szerelte a kistermetű kombikat. Az Austinok a Se7en Countryman, a Morrisok a Mini Traveller, vagyis ”utazó” típusjelölést kapták. Az autót 25 cm-rel megnövelték, így teljes hossza 2,4 méteresre nőtt.

Eleinte a cég ragaszkodott az akkor nosztalgikus érzelmeket kiváltó „woody wagon” faberakásokhoz, melyek esztétikai célokat szolgáltak. Hamarosan ezt a design elemet elhagyták, egy vásárlói réteg mégis ragaszkodott hozzá, így az alapfelszereltségek listájáról átkerült az extrák közé.


1967-ben a motor erősebbé vált. A képen: Morris Mini Traveller

A hagyományos hatchback modellekhez hasonlóan a kombik, furgonok és pickupok teljesítménye is idővel megnövekedett. 1967-ben megjelent a ráncfelvarrott változat, amit már a korábbi 848 köbcentis erőforrás helyett az új 998-assal szereltek.

Ha jobban megfigyeled a kombikat, megfigyelheted, milyen okos módon tervezték meg a „teherszállító” Miniket. A Fiat 500 Giardinierához hasonlóan a helykihasználás érdekében hátra tolóablakot kapott, így a tekerő berendezés nem foglalta el az értékes helyet. Emellett a csomagtér ajtaja a hagyományos furgonokéhoz hasonlóan 2 irányban oldalra nyílt, így egy termetesebbgéptest érzetét keltette.

A termelés 1969-ig tartott, s ez idő alatt az Austinokből és Morris-okból közösen több mint 200 000 példány talált gazdára. De hogyan is néz ki testközelből ez a „nagyon angol” kisautó? Nézz bele a videóba és vidd el egy körre!

Morris Mini Pick-up, 1961 – 1983

Ha már magában az nem lett volna elég, hogy a klasszikus Mini alig 2 év alatt meghódította egész Nagy-Britanniát, a vásárlók rajongását csak tovább fokozta, hogy 1960-ban megjelent a kombi és dobozos kivitel, melyeket a rákövetkező évben követett a pickup változat.


A pickup változatok terhelhetősége 250 kiló volt. A képen: 1971 Austin Mini Pick-up

A pickupok műszakilag nem tértek el a kombiktól, lényegében annyi volt a különbség, hogy a rakodótér nyitott volt. Utastere egyezett a személyautókéval, ami akkoriban luxusnak számított, mivel a haszongépeket mindig is puritánabbra tervezték.

Jó, ez a Mini esetén furcsán hangzik, mivel az autó alapból elég spártai volt, viszont a pickupokat könnyen „lebutíthatták” volna. Hasonló eset Amerikában a Hudson Bigboy esete, ami valójában a Commodore platós változata volt. Az, hogy 1946-ban egy platós olyan felszerelt legyen, mint egy autó, valóságos csodálatot váltott ki a közönségből. Ha részletesebben is érdekel a téma, keresd fel a Hudson Bigboy-ról szóló írásomat!


A ’60-as években a pickupok a fiatalok önkifejező eszközeivé váltak. A képen: 1972 Morris Mini Pick-up

A BMC természetesen ragaszkodott hozzá, hogy a Morris mellett az Austin is forgalmazza a kis platóst. Így született meg az Austin Se7en Pick-up, amit testvérével egyetemben többször is átneveztek. A legnagyobb változtatás a 3. generációs modellek megszületésével érkezett, mikor a’60-as évek legvégén a BMC ráunt a 2 márkanév használatára, és Mini néven új márkát alapított.

Első ránézésre azt hihetnéd, hogy a pickupokat többnyire vidéken vásárolták, ám ez nem így van. Az 1960-as évek Londonjában nagyon is népszerű volt a „bohém fiatalok” körében, mivel megjelenésük egyedi volt, ráadásul a hagyományos kivitelekhez képest sokkal tágasabb volt, így kiváló szabadidő autónak bizonyult. Nézz bele a videóba és meglátod, milyen vagány kisautóról van is szó!

Az erőforrások fejlesztésére nem fordítottak különösebb figyelmet, ám a felszereltségi szintre nagyon is odafigyeltek. Idővel párnázott kormányt és szinkronizált váltót kapott. Az extrák közé tartozott például az utas oldali napellenző, krómozott hűtőmaszk, biztonsági övek és a laminált szélvédő.

Mini Moke, 1964 – 1989

Meglepő módon a Miniből terepjáró változat is készült, amit eredetileg katonai célokra fejlesztettek ki. A terv az volt, hogy egy olyan könnyűsúlyú autót építsenek, minek ha lehajtják a szélvédőjét teljesen lapossá válik, így egymásra helyezve lehetne őket szállítani.


A Moke-t eredetileg katonai járműnek szánták, de végül szabadidő autó lett belőle

A tervből végül nem lett semmi, ám a BMC látott fantáziát a dologban, így ’61-ben piacra is dobta a különös terepjárót. Ez akkoriban elég kockázatosnak számított, mivel a közönség inkább bízott a leselejtezett katonai gépekben, mint az új „civil” terepjárókban.

A nehézségek ellenére a Moke mégis megtalálta szűkös piacát, ráadásul Ausztráliába is exportálták. ’69-ben az erőforrást 1098 köbcentisre növelték, majd idővel megjelent a Moke California is, ami csak 2 üléses volt és egy 1 275 köbcentis motor hajtotta.

De hogyan is repeszt ez az albioni csoda? A videóból kiderül!

A „Moke” amúgy egy archaikus angol szó, melynek jelentése „málhás szamár”, ami a Minihez képest zord megjelenése és offroad jellege miatt illett is rá. Bár a széria termelése az Egyesült Királyságban 1981-ben leállt, Ausztráliában még további 8 évig szerelték.

Wolseley Hornet, 1961 – 1969

Annak ellenére, hogy a Moke megjelenését már nem lehet überelni, azt hiszem a lista ezen tagja sem egy olyan modell, amire elsőre azt mondanád, hogy szoros rokonságban áll a Minivel. Ez pedig a Wolseley Hornet, vagy más néven a Riley Elf, ami a Mini „urizáló” változata volt.


A Wolseley Hornet és a Riley Elf a Mini luxusváltozatai voltak. A képen: 1969 Riley Elf MK III

A BMC konszern természetesen nem csak az Austinból és Morrisból állt. Tulajdonjoga volt a Wolseley és Riley márkák felett is, melyek közül ez előbbi a ’10-es és ’20-as évek Angliájában a legelőkelőbb márkák közé tartozott.

Sajnos az idő múlásával anyagi nehézségekbe keveredett, így a British Motor Corporation felvásárolta. Bár továbbra is a cégcsoport legelitebb modelljeit árulta, messze elmaradt korábbi önmagától. A Hornet, azaz „lódarázs” megnevezéssel már a NASCAR-bajnok Hudson Hornet esetében is találkozhattál, ám a britek darazsa messze nem ért el olyan sikereket, mint a jenkik azonos nevű modellje.


A Hornet és Elf célja az volt, hogy elérjék a konzervatívabb potenciális vásárlókat. A képen: 1967 Wolseley Hornet

De miért is volt szükség ezekre a bizarr Minikre? Megjelenése idején a Mini nemhogy kultuszautó nem volt, hanem egyenesen ijesztő a konzervatív vásárlók szemében. A BMC úgy próbálta elérni ezeket az embereket, hogy egy „szedánosított” kivitelt készít, melynek az orrára a luxusautók mintájára egy függőlegesen nyújtott hűtőrácsot szerelt. Emellett faberakásos, diófa erezetű műszerfalat kapott, míg az ajtók zsanérjait is elrejtették, ami növelte az „elegancia” érzetét.

Motor terén a Hornet és az Elf is egyezett a Mini erőforrásaival. Eredetileg ők is az „A” sorozatú 848 köbcentis erőforrást kapták, idővel 998-re emelkedett. Ez annyit tett, hogy teljesítményük 34-ről 38 lóerőre bővült. Bár mind a 2 modell „elitebb” volt Mr Bean autójánál, a kétajtós limuzinok közül a Riley Elf, vagyis törpe volt a még inkább exkluzív modell.

Az alábbi rövidfilm részletesen bemutatja az angol lódarázs apró részleteit, így ha bejön a szedán Mini, szerintem érdemes belekukkantani!


A Mini c. könyvben további érdekességeket is olvashatsz a Miniről

A fenti 4 autó és testvéreik, bár furcsák, mind különleges a maga nemében és sokat hozzátett az angolok motorizációjának fejlődéséhez. Ha részletesebben is érdekel a Mini története, olvass bele Alessandro Sannia „Mini” c. könyvébe, és  a cikk végén szavazz a kedvenc modelledre!